2015. december 30., szerda

Bach cantatas & Vivaldi arie


Két jó lemez, amely most egymás mellé került.



Ez egy amerikai dolog; a zenekar Bostonban, híres, a hölgy szintén amerikai, sajnos már nem él, 2006-ban halt meg; hegedűsként lett ismert, aztán 30 után lett énekes és világhírű.



Meghallgatva a lemezt, néhány gondolat.
Rögtön belekerülünk egy szürke, hideg, kimért kocka-világba; szép dallamokkal és harmóniákkal; a zenekar teszi a dolgát, semmi különös, a mediterrán előadók meg zenék után télikabátot kell venni; nagy komolyság mindenhol, mint egy kriptában, sehol egy trilla, egy díszítés, egy kicsúszás, egy kis élet...totál metronóm-íz; a felvétel még erre rátesz; a zenekar lapos, színtelen, furcsán visszanyomott, a '80-as évek régizene-játszását idézi, pedig a CD 2003 -as. Akkor mit is keres ebben az ajánlóban?, hát mert ott van Lieberson hangja, ami viszont elképesztő.
Mint egy jégtörő hajó, repeszti és olvasztja a jeget, meg a szürke halott gránitot maga körül. Hihetetlenül élő és sokszínű; dinamikája a legnagyobbak közt; árnyalatok ezreivel játszik. Valami különleges technikával menet közben tudja változtatni a színezetet - én ritkán hallottam ilyet. Dráma és feszültség; az emelésekben elsőrendű igazi hisztérika, a jó értelemben, teljesen magával ragad.
Kicsit nagyobb hangerőn egészen őrületes.
Jó lemez.
Ajánlom.



Ez meg egy olasz dolog; minden teljesen más, kb. pontosan, mint amennyire a két borító különbözik.



Meghallgatva a lemezt, néhány gondolat.
Rögtön belekerülünk egy színes, lendületes világba; szép dallamokkal és harmóniákkal; a zenekar teszi a dolgát, semmi különös, vagy mégis?, az amerikai előadók meg az északi zenék után leizzadunk; mindenhol trilla, díszítések,  egy kis élet?...inkább totál forrongás, a felvétel még erre rátesz; a zenekar tökéletes, színes, furcsán élő, a 2000-es as évek régizene-játszása pont ilyen,  a CD 2005 -ös.
A hölgyek  hangja elképesztő. Két perc tökély; mint egy jó színház. Még annál is több.
Kicsit nagyobb hangerőn egészen őrületes.

Persze ez szinte nem is ide való lemez. Mert nem 'komoly', semennyire; nem is bonyolult, nézzük figyelmesen a borítókat, az mindent elárul; mélységet nagyot itt ne keressünk.
Mégis remekmű.
Feltétlen ajánlom.