Szeretem Magyarországot.
Szeretem a magyar nyelvet. Nagyon.
Szeretem a szép beszédet, a szépen beszélő embereket.
Szeretem, ahogy Latinovits József Attilát szaval.
Szeretem a szép hangzást a beszédben, szeretem a zenében is.
Szeretem a szépen megszólaló audio rendszereket, amelyek ezt a szépséget megmutatják.
A nyelv mögöttes meta-tartalmai különös tisztelettel bírnak számomra, gyönyörű anyanyelvünk itt pompázatos gazdagságot mutat.
A hifiben, az igényes audio rendszerek hallgatásakor / összeállításakor ez a 'meta-tartalom' szintúgy felbukkan, és ahogyan lépkedünk a saját létránkon felfelé, egyre nagyobb jelentőséget kap. Olykor ez szembemegy a műszaki / mérnöki szemlélettel, olykor szinkronban van vele. Egy idő után már célszerű inkább olyasmi terminológiát használni, amelyben szerepel az, hogy a 'saját személyiségre, saját ízlésre történő finomhangolás', vagy valami hasonló. Azért, mert az audio rendszerek sok olyan paraméterrel bírnak, amelyeknek makacs mérhetetlensége a szubjektivitás bizonytalanságába sodorják nem csak a berendezéseket és kábeleket, hanem az egész 'High-Fidelity' mozgalmat is. Kinyitva bármelyik hifis fórumot, egy ős-káoszt találunk, pártokat és fakultásokat, szkeptikusokat és fanatikusokat, törvényszerűségeket és azok ellentettjeit párhuzamosan virulni, és valami félelmetes pénzlehúzást, ami az ilyen kaotikus rendszerek feltétlen velejárója.
A hangzáshűség ugyanis egyszerűen nem bizonyul elégségesnek; valami többre vágyunk, valami olyasmire, amelynek talán az egyedüli igaz mérőszáma a zenehallgatással eltöltött idő, és annak élvezeti faktora, az adott emberre vonatkoztatva.
Szóval, a konstruktőröknek nincs egyszerű dolga, az egészen bizonyos.
*
Az audio rendszerek mindegyik részegysége fontos, de van egy kategória, amelyik valami szédítő fejlődésen esett át a sok évtizedes helybenjárás után, valószínűleg a szg. zenehallgatás elterjedése miatt.
Ez a digitál-analóg konverter, egy eszköz, amelyik a digitális adatfolyamból az analóg jelet, magát a megszólaló zenét állítja elő. Jelentőségét nem lehet túlbecsülni; jóllehet, a konverzió matematikája és a dekódolás mikéntje már régóta létezik, sőt, valamennyire szabványos is, de a megszólaló hang mégis mindig más és más lesz a különböző dac-okat meghallgatva.
A piac elképesztő mennyiségű átalakítót kínál, a kínaiak kezdték a nyomulást az új chipekkel, aztán gyakorlatilag mindenki beszállt a bizniszbe. az $50 és $10k között rengeteg nagyszerű gépezet született.
Sokféle konvertert próbáltam, és bebizonyosodott, hogy az AKM chipes megoldások hangjában számomra valami titkos vonzalom rejtőzik, ezért próbáltam a legjobb körülépítésből párat meghallgatni, és amelyik legjobban tetszett, azt megtartottam, ez lett a Gustard A26.
Pár év békeidő után valami finom zizegés kezdődött, a hifis berkekben híre ment, hogy van egy új magyar fejlesztés, amely nagyon jól szól, és amely AKM chipen alapul, ráadásul, hangerőszabályzós, (ez nekem szükségszerű), csak XLR kimenetű, (ez nekem nagyszerű), és csak USB bemenetű, (ez nekem kizáró, mert csak CD-t hallgatok).
Pár hete elérhető lett az AES/EBU bemenetű verzió, így hát kaptam egyet kölcsön, meghallgatni, ezúton köszönet érte, hogy csak úgy ismeretlenül, letét nélkül ez lehetséges volt.
*
A technikai részletekről és a meghallgatásról K. Feri remek cikksorozatot írt, (itt), lehet olvasgatni a beltartalomról. Erre csak azért kaptam fel a fejemet, mert ő sok dolgot hallott már, tágabb koordináta-rendszerben mozog, és bizonyos, hogy hang-ízlésünk alaposan eltér, de ő akár egy 10M kábelhez és az ehhez passzoló készülékekhez is hozzáfér, vagyis, ha ő nagyon megakad valamin, hogy jó, ahhoz akár közelebb is szabad menni kicsit.:)
Részemről, a felépítéshez, csak két észrevétel.
Az egyik, az a hangerőszabályzó. Amelyet ismerek valamennyire, mert nálam is ugyanúgy az AKM chip belsejében van, tehát egy 'natív', odatervezett dolog, a jel már az adott hangerővel 'jön ki', nem kell semmiféle potméter, relésor, ellenálláshalom, vagy egyéb, kétes minőségű jelútban lévő dolog. Használata a hifis berkekben kb. a blaszfémia kategória, de nekem az A26-ban módfelett tetszik, hangilag jobbnak tartom bármilyen előerősítőnél, amelyek amúgy is csak jelet kondicionálnak, színeznek, a gyengébb rendszerek hangját akár fel is tornászhatják, az igazán jók jól, a gyengék rosszul. Bemenetválasztás nem kell, mint ahogyan impedanciaillesztés sem, tehát, jelenlétük technikailag sem indokolt, - ezzel a véleményemmel kb. egyedül maradtam.
Addig, amíg nem beszéltem Tóth Gáborral, a konstruktőrrel, aki mérnöki szempontból is jobbnak tartja ennek a megoldásnak a hangját. A sokat citált 'bitvesztés' az persze valóság, csak azt felejtik el, hogy a rendszer 32 bites, A CD meg 16 bites, vagyis, az egészen-egészen halkított állásban kezdődne maga a matematikai veszteség, de ott meg a fiziológiás loudness-hatás miatti szűkülés ezerszer jobban kihallható. (Aztán a meghallgatáskor kiderült, hogy nagyon pici hangerőn is megmaradnak erényei, pont úgy, mint az A26-nál.)
A másik, hogy a tápegység az nagyon kicsi, és kapcsolóüzemű, ami a hifiseknél automatikusan szánakozó félmosolyt generál, hiába magyarázom, hogy pl. a CD futóművemnél kb. 10 féle lineáris tápot próbáltam, de az eredeti SMPSU messze jobban tetszik. Itt Gábor csak annyot mondott, hogy ezt ő tervezte, higgyem el, hogy nagyon jó.
Szóval, két fontos kérdésben van végre egy mérnökember-szövetségesem, ez jó.
Ja, és a chip maga. Az A26-ban a legújabb, 4499 van, ebben a régebbi, 4493. Kérdem, miért?, mondja, hogy ez nem úgy van, hogy levesszük a polcról a legjobb alkatrészt betesszük, és a hang jó lesz. A 4493-ban találta azt a műszaki tartalmat, amelyhez teljes mértékben hozzá tudta illeszteni a saját tervezési elképzeléseit, pl. a kritikus kimeneti fokozatnál is, a 4499 erre nem volt alkalmas.
*
A kezelés, a szolgáltatások: minden megvan, ami kell, remek menürendszer, minden távirányítható. A beállítás kb. fél perc, mert az AKM szűrőket ismerem, a nagy kedvenc 'Super Slow' fog itt is futni. Ezek a rekonstrukciós szűrők amúgy komoly ipari titkok, az AKM nagyon sokat fejlesztést nyomott ezekbe, hogy így szóljanak.
A többi bonyolultság, a 'gain' meg az 'AES/EBU' dolgai, meg az állítható hang-karakterek, ezek maradnak alaphelyzetben, itt majd újabb játékterek nyílnak a személyre szabáshoz.
Szép fémház, jó kijelző, még egy 'demo-óra' is helyet kapott, amely az első 48 órától számol visszafelé, hogy amíg ez le nem telik, bejáratódás van, addig ne várjunk csodát.
Na, ez vicces, mert olyan, mintha konkrétan nekem készült volna, nekem, aki határozott bejáratódás-tagadó vagyok, és képes vagyok egy perc után kihajítani a cuccot, ha valamelyik kedves hangszeremen a legkisebb tónushibát megérzem... :)
*
A hang.
Hogy milyen?
Röviden: fantasztikus.
Szóló gambával kezdtem, itt sok dolog kiderül.
Mert nagyon jó. Egészen különös jelenlétérzet. A hetedik basszushúr, az egyenesen fenomenális. Ilyesmit eleddig csak az R30-on hallottam, de ott a tónus, az ehhez képest, kuka volt. Itt pedig hibátlan.
Zongora.
Nagyon szép. A felhangok, a piano-forte csodája, minden a helyén. Erősen hasonlít az igazi zongorához, és ott van az a furcsa többlet, amiről írni lehet körbe-körbe, de hogy mi is az, azt nem tudom én sem.
*
Kicsit bonyolultabb dolgok.
Különösen jó a tagoltság, a hangszer-elkülönítés.
Valami nyúlfarknyi tónushibát szeretnék elcsípni, de minden jó, minden a helyén.
Picit nyitottabb, mint amit megszoktam, ez egy AKM chipes dac-tól teljesen váratlan. A legteteje semennyivel sem megy feljebb, mint az A26, azt tudom, hogy ott valami finom dolgot csíptem el, de itt most valami szellősebb. levegősebb. Kicsit a friss szél kifújta a finom, nagyon enyhe 'Velvet' ködöt, de a lényeget meghagyta, ami szerintem ezeknél a hallásküszöb környékén lebegtetett ultra-felbontás.
*
Nagyzenekar, nagy kórus.
Valami éteri tisztaság.
Csudára szép előadás, teljesen belefeledkezem. M.F. hangját még soha nem hallottam így. Szép, széles kórus, magas hangtér, de csak kb. annyi, mint a valóságban lehetett, nincs meg szerencsére az az irreális 3D, amelyet az R2R dac-ok esetén gyakran hallottam.
*
Végül, csembaló.
Az első napon nem mertem betenni, mert kezdtem megszeretni.... féltem, hogy mi lesz. Hogy mi lesz ott, ahol nagy nevek és nagyon drága készülékek is sokszor kivéreznek, annyira, hogy fél perc a pályafutásuk csupán...
Vágjunk bele, rögtön egy Alpha, a legendás Pavana Dolorosa.
Hogy miféle zene ez?, hát, aki nem lesz libabőrös 1'27-től egy jó rendszeren, az valószínűleg robot... :)
Teljesen más, mint amit vártam.
Vagy amit remélni mertem.
Valami arisztokrata hűvös tónus, és olyan megszólalás, olyan felhang-kavalkád, hogy most azonnal kellene írni a Hughues Deschaux-nak, hogy egyáltalán, tudja-e, hogy miféle hangi remekművet álmodtak a lemezre.
És olyan basszus, hogy tényleg csak pislogtam. A sokat emlegetett húr-többszöröződés pedig hibátlan.
Ilyen hanggal garantáltan megszerethető ez a felhangérzékeny instrument.
*
Szóval, ez bizony, nagyon jó.
Valami távoli analógia jut eszembe.
Az útépítésekről.
A régi időkban az új aszfaltréteg ráment a régire, a padkát felmagasították, és csók. A régi repedések, balhék, kátyúk, torzítások, nem-linearitások ottmaradtak, eltemetve, de attól még létezően; az új hibák majd ott jönnek ki, mint régen, hiába a $5000 előerősítő. Jó az út, sima, főleg az elején, de 'másképp' sima.
Itt, a mostani technológia szerint, a régi felkaparódik, kátyústól, repedésestül, a padka marad, az alapszint marad, a mélyben is rend van, a sima út az tényleg sima.
Tisztára metafizika, nem?
*
Az artikulációval van valami. A módozattal meg a meta-nyelvvel. A szöveg ugyanaz, értettük eddig is, a zene átjött. Most viszont szebb a kiejtés, jobban értjük azt, amit eddig is értettünk.
Adat vajon több jön le?, nem hinném, azért eddig sem volt rossz a helyzet, inkább a fésű még jobban kiszedte a hibákat, amikre érzékenyek vagyunk.
Kicsit BBC feeling. Az érthetőség, a beszéd-érthetőség, a zene-érthetőség az, ami itt nagyon jó. Nem a magas, nem a mély, nem a dinamika, nem a 'prat', ezeket a belépőkártyákat már az ajtóban elkérték. Színezést sem érzek, pedig nem vagyok annyira ellene a hifiben, mert akaratlanul is műveljük, a kábelekkel meg az alátétekkel főleg. Inkább tisztaság van. Valami belső tisztaság.
Az A26 kicsit oldalról meri megközelíteni a Szépséget, kicsit szálasabb, misztikusabb, félősebb.
A TT dac egyenesebben, jobban-szemből is mer mutatni dolgokat. És azért lehet ilyen bátor, mert jó dolgokat, tiszta dolgokat tud mutatni. Ami a lemezen van, igazából. És ez elég is.
Folyamatosan az az érzésem, hogy a tónus meg az alapdolgok az kb. ugyanaz, de zavarból, hibából torzításból feltétlen kevesebb van most. Ezer százalék, hogy ez kapcsolatos azzal a spec. tápegységgel meg az ultra-rövid jelutakkal.
*
Nem vagyok egy nagy Szittya Fattyak magyarkodó, de azt látni kell, hogy ez a konverter egy magyar termék, egy magyar ember találta ki, az ő szellemi produktuma, ő rakta össze, hangilag is.
Hogy így szerepelt nálam, meg máshol is, tudom, - ez, tekintve a dac-ok mai piacát, olyan, mintha egy magyar versenyzőnk állna a Forma-1 dobogóján, vagy Wimbledon-ban, a tenisz kupán.
*
Széchenyi apánkat én igen nagyra tartom, és kicsit szégyenlem, hogy a hifiben nem tudnám megtenni azt, amit akkoriban ők, hogy vegyünk magyar terméket, akkor is, ha kicsit drágább, meg akkor is, ha kicsit nem-olyan-jó.
Nem.
A jó hang keresésében nálam nincs ilyen pardon.
Ezt a dac-ot, ha megveszem, akkor azért fogom megvenni, mert jól szól.
Annyira, hogy eleddig sem volt, és per pillanat sincs jobb hangú d/a konverter a horizontomon.
Feltétlen ajánlott.
* * *
TóthTechnika Electronics - itt.
___________________________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15
