Katalónia.
Az Ezeréves Katalónia.
Bonyolult és hányatott történelmet tudhat magáénak, amely még manapság is zajlik, gondoljunk csak a pár év előtti eseményekre. Amikor azt hittük, hogy Európában, sőt, Nyugat-Európában, senkit sem fognak verni a nyílt utcán politikai okokból.
Barcelona.
Sok dologról híres ez a szép város, de Gaudi építészete és a Sagrada Familia időből kitekeredett furcsa külső és belső terei, bizonyosan mindenkiben alakítottak valamiféle érzést vagy egy halovány állásfoglalás-félét, mindenkiben, akinek a horizontjába valaha beúszott bármelyik része is ennek az épület-együttesnek.
Most, ugyan másról lesz szó, de a föld, amiből kinőtt, amiből kitermelődött ez a kultúra, az maga Katalónia, mindenestül.
Amely rendkívül gazdag zenei hagyománnyal rendelkezik. Sok lejegyzés átvészelte a vétlen tüzeket, a hanyag selejtezéseket és a célzott megsemmisítéseket egyaránt; a régi dalok száma ezres nagyságrendre tehető.
Jordi Savall rengeteget kutatott ezek között; és mivel ő maga, felesége, ill. az együttese katalán, már előre megsejthető az a nem mindennapi ráközelítés-érzékenység, amellyel közvetlen szülőföldjének és anyanyelvének adózott, vagy inkább tisztelgett.
Vagy inkább, ahogyan szerette. Nagyon.
A lemezen altatók, balladák és lamentek, melyek egy-egy instrumentális résszel állnak össze szépséges füzérré. Sokadik újrakiadás, nagy gonddal tervezett artwork, 150 oldalas booklet, és, persze, SACD remaster, lélegzet-elállító hangminőség.
El fill del rei - a Király dala – én ezt ismertem meg először egy válogatásból; és már az első hallásra furcsán mélyre hatolt. Hogy honnan és hová?, hát, itt a létezésünk transzcendentális tartalmai feltétlen hozzájárulnak ahhoz, hogy azt mondjam, hogy pl. ez az egyszerű kis ismétlődő dallam, ez a pár akkord, nem is olyan biztos, hogy annyira ártatlan. És van valami különleges remegés Montserrat Figueras hangjában, amellyel többet mesél, mint maga a szövevényes történet, a szerelemről, a halálról, és a hozzá kapcsolódó szomorúságról.
A 8. track, a híres El Testament D'Amelia. Az a katalán dal, amelyet szintén mindenki ismer az ibériai térségben. Olyannyira, hogy milliószám előtalálható akár mai feldolgozás pl. sima gitárra is.
Az eredet a középkor elejére nyúlik vissza; a dallam egyszerű, a történet is annak tűnik.
Amelia, nagybeteg, anyja ápolja, és a lány végrendelkezik:
Hét kastélyom áll Franciaföldön,
Hármat hagyok a szegényeknek,
Hogy imádkozzanak Istenhez.
Egyet a Szűznek,
A többit Carlos bátyámnak,
És sorolja a ruháit, az ékszereit, a mindenét, és a dal végén,
És neked, édesanyám,
Reád bízom a férjemet,
Hogy ott legyen a szobában,
Hogy lássad minden nap
Ahogyan láttad őt minden éjjel.
És akkor mi az mégis, ami 500 éven át halhatatlanná tette ezt a történetet?, nyilván, a dallam, elég csak belehallgatni az első percbe; de az leginkább, hogy itt, a sorok mögé mélyebbre látva, Amelia a b. mamára hagyja a férjét férfiúi értelemben is. Vagyis, egy titkos párhuzamos szerelem szálai rejtőznek a bársonyfüggönyök mögött.
És, ha még mélyebbre ásunk, és figyelmesen elolvassuk / meghallgatjuk mind a 17 strófát, akkor bizony kiderül, hogy a b. mama, igen, ő mérgezte meg a lányt, hogy a szerelmeséhez kerülhessen…
Az ilyen erős / hidegrázós love storykra a hallgatóság százévekkel ezelőtt pontosan olyan fogékony volt, mint napjainkban.
Egészen megdöbbentő az a finomság, az a szinte kegyeletteli tapintat, ahogyan a sorok közé becsomagolódik ez a dráma; hogy tudom, hogy tudod, hogy tudom, - hogy mennyire közvetett a módozat, amely az igen komplikált szituációt tulajdonképpen a legerősebben tudja elmondani, elmesélni. A zenei megformálás ennek hajszálpontos tükörképe. Hogy az, ami ennek az egész blognak az egyik mottója, hogy egyszerű zenei eszközökkel olykor nagyon bonyolult jelentések átadhatók, itt most maradéktalanul megvalósul.
Nem lehet szó nélkül elmenni Montserrat Figueras hangja, személyisége mellett. Amely hasonló, mint egy műalkotás: nem csak ő nyilatkozik meg, hanem, igazából, minket, hallgatókat mozdít meg belülről. A dallam formálása, a tónus, a kiejtés, a hang maga, vagy a szöveg tartalma és zeneisége, úgy tűnik, hogy csak a jéghegy csúcsa; sokkal komolyabb, mélyebb jelentések és tartalmak felsejlenek ott, amit a szöveg esetében a nyelvfilozófia ’komplex jelentésmezőnek’ hív, - itt pedig, a zenével összekapcsolódva, és annak előadói módozatával, egy többrétegű, valamiféle multidimenzionális tér nyílik meg.
Hogy virtuális?, kérdezhetitek a mai divat szerint; én a választ nem tudom pontosan, mondanám rögtön, nevetve, hogy ’inkább spirális’, de maradjunk annyiban, hogy valóságról van szó, az élő és működő valóságról, ez egészen bizonyos.
El Comte Arnau
Ez az egyik legrégebbi fellelhető, és leginkább ismert katalán dal, az eredet visszavezethető egészen Arthur királyhoz és a Kerekasztal lovagjaihoz, a VII. század környékére.
A közepén van egy olyan rész, amikor nem énekelnek, hanem csak beszélnek, hosszan, recitálva, voltaképpen egy bonyolult párbeszéd, Comte Arnau és a felesége között. És valami nagyon furcsa történik: a szöveget nem értjük, csak sejthető, hogy mi történik, de a szavak dallama, zeneisége, annyira erős, hogy alig-alig tűnik fel, hogy itt most hirtelen prózában van a folytatás. A régi katalán szöveg szavai, szótagjai, hanglejtései pontosan ugyanazt a zenei kíséretet kívánják és kapják, mint pár strófával előrébb az énekelt részek. ’Rigorously measured instrumentation’, írja Savall: és valóban, ’szigorú’ lesz a kíséret, de a szigorodással egyre több szólam és szín tűnik fel, és mint valami belső forrongás, jelzik, hogy a történet a tetőpontjához közelít .
És ez, kapcsolódva a lassú monotonitás varázslatával, egészen különleges hatást eredményez a fogékonyaknál: fokozatosan feloldja az anyagi lét bezártságát; egy szférikus ’beemelkedés’ történik, valamiféle titkos rezonancia.
És arra gondolok, hogy ez a zene, ez most annyira gyönyörű, hogy így, ebben a szent pillanatban, szép, régies, nagy öltésekkel összeférceli a Világ sebeit, fájdalmas hasadásait.
Amikor aztán vége, a szomorúság ugyan benne úszik a levegőben, de mégis kisimítódnak a lelkek, a régi történet ennyire erőteljes felidézésével, amely a mágia maga, és a planéták járása ismét szép és zavartalan lesz.
A bookletben írja Savall, hogy Dosztojevszkij szerint, a Szépség az, amely a világot meg tudja megmenteni.
Úgy hiszem, hogy igazuk van.
* * *
