Szinte együtt érkezünk. Jó rég találkoztunk, a járvány, igen.
De most itt van.
Végre.
Igaziból.
Leülünk. Füred szép. Ránézek.
Mondd utánam, jó gyorsan: szekrénykulcs-kispárna-elektromosság-Trieszt-lavór-cérnaszál.
[Szinte be sem fejezem, már mondja is.]
Szekrénykulcs-kispárna-elektromosság-Trieszt-lavór-cérnaszál.
[Annyira szeretem, hogy szeme sem rebben, nem kérdez semmit, hogy Péter, neked most konkrétan elment az eszed?, vagy hogy fél év után ez jön ki?, nem, ismétli szépen, mintha ez lenne újabban a szokás.]
Mit sütsz kis szűcs, tán sós húst sütsz kis szűcs?
[... és megtoldja, csak úgy magánszorgalomból.]
Rendben, 97%.
Szárnyas Fejvadász, emlékszel?, ne haragudj, le kellett ellenőriznem, hogy nem egy robot vagy hologram vagy, netán egy szökött Zoom kicsi-beszélő-fej.
.
.
.
Próbálom megfejteni ennek az előadásnak a titkát, hogy mitől tetszik ez ennyire nekem. Sok dolgot elmondtam már nekem emberek, de látom, hogy sok-sok pici szálból kell összerakjak valamit.
Valamit ők másképp csinálnak, ez bizonyos. Csak nem zene-szakmailag, hanem másképp, és ez a 'másképp', ez érinti a lényeget szerintem.
A L'Arpeggiata is eléggé szabadra vette.
Másról van szó.
Igen, és belátom, hogy mi, a közönség, mi is így nevelődtünk.
Felvittük az elefántcsont toronyba.
Igazából azt látom, hogy szépen helyükre kerülnek a dolgok. A régizene lejön erről az érthetetlen-megközelíthetetlen polcról. és kimegy az életbe, kimegy az emberek közé. Valahogy visszatér az alapfunkciójába.
.
.
.
Ez a Lea-lány, hozzá mit szólsz?
[Egyik énekesnőt kérdezni a másikról, kicsit rázós, tudom. :)]
Nagyon tetszik. De tudod, mi az első élményem vele kapcsolatban?, egy videó, a youtube-on, ahol kiállt, és énekelt, talán pont Vivaldit. Vagy lehet, Handel volt. És egészen meglepődtem. Mert egészen rövid szoknyában volt. Szinte miniben. És magas sarkú cipőben. Mondom magamban, ezt nem hiszem el, hogy így kiáll valaki a színpadra.
Igen, azért ez eléggé vagány dolog, nem?
Igen, csak tudod az van, hogy szerintem még egy picit túl magas az a sarok.
Az éneklésre gondolsz, nyilván.
Nem, azt hiszem, nem a bizonytalanság az, amit érzek, mégsem. Inkább, valami olyasmi, amely abból fakad, hogy ennyire fiatal. És még ő maga is elcsodálkozik, hogy micsoda erő és varázslat rejtőzik a hangjában.
De nem lehet, hogy ezzel együtt majd eltűnik ezzel valami fontos is?
Fejlődni fog még a hangja, meglásd.
De arra gondolok, hogy 'díva' lesz.
Hogy érted ezt?
Hát úgy, hogy az van, hogy a lemezeken 'díva' hangokat hallgatunk. Fenomenális, nagy volumenű, ultra-kigyakorolt áriákat. Atompontosak, bármikor reprodukálhatók. És ezek, bármennyire is jók, de eltűnik belőlük az a vékony hártya, amely, itt, mint valami varázslat, betakarja Léa hangját. A hideg profizmus jön majd. A profizmus is, tényleg, meg picit a hideg is.
Nem hinném. Sok van még benne, ami ki fog jönni. Nem lesz hideg sosem.
Nagyon komoly munka van ám mögötte, azt ugye tudod?
Valami olyasmit érzek, hogy ez a nő minden egyes porcikájával énekel. Sok nagy énekes, a tanult dolgait csillogtatja, és a kívülről elsajátított akadémista megfelelések köszönnek vissza, kifogástalan minőségben. Itt pedig, ez nem látszik, minden, ami jön, az ő maga.
Igen, ez pontosan így van. Az igazi jó énekesek ilyenek. De sokan meg nem. Számos alkalommal megtörténik, hogy a zenekar, vagy az énekes, teljesen elkápráztat. Akár nagyon-nagyon. Úgy igazából. De pont addig a 3'25''-ig, ameddig tart. Aztán, a hatás mindenestül elmúlik. Mire a kabátot felvesszük, vagy a lemeztokot becsukjuk, nem marad semmi. A felszín tökéletes diadala. Lea egészen más; ő, és a hangja, egyaránt a mélységet célozza.
A Dunford-irányítás szerinted lényeges? Hogy ő az együttes vezetője?
Igen. Bizonyos, hogy sok mindent mozgat. És érdekes, hogy a másik srác, a billentyűs, a Jean Rondeau, neki van olyan feje, hogy azt várnánk, ő a központi alak.
Szexideál?, ilyeneket is olvastam. Én persze nem tudom, ezt ti tudjátok, nők.
Nem pont erre gondoltam. [nevet] Hanem arra, hogy olyan messiás-feje van, és akaratlanul is azt várjuk tőle, hogy hát akkor, váltson meg.... vagy legalább, oldja meg a nagy kérdéseket, itt, a zenében. De nem ő teszi szerintem.
Egyetértünk. A Barricades lemez, ahol ketten játszanak, de Thomas a kreátor, az nagyon tetszik; most jelent meg egy szóló csembalólemez, Jean-al, az is nagyon jó, de az nem lóg ki a mezőnyből, sőt, van, amit mások jobban játszanak.
És ez a kastély Franciaországban?, meg a William Christie által megvalósított mini-akadémia?
Nagyon jó dolog, fontos, hogy a fiatal tehetségeket ilyen színvonalon útnak tudja indítani. Picit érzem még rajtuk ezt a hatást.
A fészek melegét.
De aztán nagyon hamar lábra fognak állni, és teljesen kirepülnek majd.
És tudtad, hogy a középkorban, úgy tartották, hogy a sas, ő tud a legmagasabbra repülni, és az egyedüli teremtmény, aki a Napba hosszan bele tud nézni?
Igen, sőt azt is gondolták, hogy ...
.
.
.
