Testvérek?
Vagy unokatestvérek? Két DA konverter, egy cég; különböző technikai felépítés, de ugyanaz a fejlesztő-team. Talán, ugyanaz a személyes ízlés a háttérben?, nem tudni.
Harc? De miért is kell harcolni?
Hát, igazából azért, mert egy konvertert szoktunk hallgatni, azt az egyet, amelyet megvásárolunk, mert tetszik, a másikat pedig nem, mert nem tetszik. Egy lesz ott a polcon.
Az árak szerint kistestvér / nagytestvér a reláció, mert több, mint kétszeres az árszorzó.
*
Az ősrégi R2R technológia sikeres mai felfutása nyomán történt az R30 megalkotása, melyet már az előd-kistestvér, az R26 is meglovagolt. Amúgy már most, a legelején mondom az R26 tulajdonosoknak, hogy nem nyugodni, irány a bolt, és megvenni az R30-at, mert annyival jobb. Ezt biztosra mondom, nekem is volt pár hónapig R26. Melynek szép reputációja van a mai napig, sokan szeretik, nem túlzás azt mondani, hogy beépült a hifis köztudatba, 'letett valamit az asztalra'.
*
R30.
A beltartalomról lehet sokat olvasni, divatba jött a technikai ki-részletezés a weblapokon és az ismertetőkben, lehet kattintani. Részemről, csak annyi, hogy rendkívül igényes tervezés és odafigyelés, láthatóan megpróbálták a legtöbbet kihozni ebből a technológiából. A külcsín, a kinézet, az pedig egészen pazar. Nagy fekete előlap, a szükséges dolgok könnyen elérhetők, jó menürendszer, nagyon jó hangerőszabályzó.
*
A26.
Az A26 az kicsit maradt az árnyékban, a rajongótábor jóval szűkebb; a fent említett belső technikai igényesség szintén elmondható. Itt az AKM konverter chip a nagy lövés, amely viszont egy teljesen új kreáció (volt pár éve). Itt szükséges megjegyezni azt, hogy ez már Delta-Sigma elv továbbfejlesztett változata, ahol a belső modulátor
már több bites (pl. 5-6-7 bit) konverziót végez, egyfajta "létrás" belső
struktúrát használva, vagyis egy 'belső' R2R architektúra itt is létezik.
A kinézet itt sem rossz, de azért messze nem az a nagyfiús-maffiózós megjelenés, mint az R30-nál.
Mindkettő közvetlenül csatlakoztatható XLR bemenetű végfokozathoz; az R30 relés/létrás, külön egységben elhelyezett XLR hangerőszabályzója nagyon jó; az A26-nál a 'chip-tartozék' XLR hangerőszabályzó szintén nagyon jó; ez nekem fontos, ill. szükséges lehetőség.
*
A hang.
Kezdésből legyen zongora, itt sok minden kiderül.
Az R30 nagyon jó, ez 5mp után hallatszik. Nagy hang, komoly megindulásokkal. Nagy mélyenergiák, ez később is látszódni fog, hogy alapvetően nagyon jó, sőt, különösen jó mélyei vannak. Ez pl. az R26-ról nem volt elmondható. A tónus, ez a legnehezebb feladat, az elsőre úgy tűnik, rendben van. Van egy halovány középhangra-húzás-érzés, de a zongorán ez igen megnyerő.
Az A26 is nagyon jó. Itt kicsit több a felhang, nincs akkora balkéz-22Hz dübörgés, a magasokon finom aura, ez is nagyon élő.
*
Nagy kórus, komplikált zene, Monteverdi.
Itt a különbségek kezdenek látszódni, egyre jobban.
Az R30 itt is 'nagyhang', kicsit ML512 emlékek ugranak be... A hangszerek és az énekhangok különösen szépen 'szeparálódnak', vagyis hang-hang elkülönülés történik, mint a valóságban. És egy különös, majdnem furcsa 3D hatás tényleg megvan, egyfajta 'tér' jelenik meg. Minimális fedettség észlelhető; a legmagasabb hangok hangsúlytalanabb helyen vannak. Vagy nincsenek?, a Spendor ezeket eleve a hallásküszön környékén járatja, vagyis ez a kérdés innen nem megválaszolható. Egy 'arcba-menősebb' hangsugárzón más eredmény születhet. A BBC monitorokon nem kizárt, hogy pici hiány lesz a tetején, annak ellenére, hogy szép a tónus, és az életszerűség igen jó.
Az A26 itt megmutatja az igazi kvalitásait. Nincs akkora tér, nincs az a furcsa 3D hatás, ami egyébként az élő koncertteremben sem hallható. Nincs. A szeparáltság teljesen hasonló, viszont a 'hangon belüli hang-felosztások', a felhangok, sokkal-sokkal jobban hallatszódnak, jóval több szálra bomlik maga a zene, a megszólalás. Alul is, felül is, de leginkább középen. Az össz-tónus kicsit világosabb, áttetszőbb, a legfelső tartomány messze jobban hallható. Jelen van és létezik.
Ez a finoman előadott közép-szét-szálasodás annyira feltűnő, hogy igen, innen jött a 'Velvet' hang, innen jön az AKM chip bársonyossága. És ez itt egy majdnem valószínűtlen életszerűséget hoz a hangzásba, különösen az érzékeny középhangok terén.
*
Cselló. Egy mesterhangszeren, nagyon jó zene.
Az R30 megnyerő. Élő. Nagy hang, nagy hangszer. Pici hiányérzet megint, valami szűkebb, de a térbeliség az lenyűgöző, elismerem, annak ellenére, hogy nekem nem annyira természetes. A mély-beindulások, energiák, azok különösen jók. A tónus szegényesebb, de helyes, bárhogyan erőlködöm, nem tudok belekötni. Középebbre hangsúlyoz, de semennyire sem kiabál, nem bántó. Inkább egy fantasztikus közép-tisztaság az, ami lenyűgöző.
Az A26 kisebb hang, kisebb hangszer, nem annyira hifis. Helyesebb arányok, jóval kiterjedtebb sávszélek. Az R30 után olyan, mintha húr-többszöröződés lenne, annyival több felhang jelenik meg. Kiemelkedő jelenlét-érzet.
Sokkal-sokkal jobb, ez az igazság.
*
Csembaló.
Az R30 itt csatát vesztett. Nekem, konkrétan, az egész háborút. Mert leszűri, középre-rendezi. leegyszerűsíti a csembaló hangját. Itt látványos felhanghiány. Annyira, de annyira, hogy a lemez hirtelen híján lesz annak a hangi szépségnek, amiért pl. megvesszük. Egyetlen erős pozitívum, hogy a tónus, mármint, ami megmaradt, az viszont teljesen helyes. Ez utóbbi nagyon ritka tünemény. Ne kelljen felsoroljak nagy neveket, amelyek itt egyenesen katasztrofálisak.
Az A26?, na, az itt ragyog, teljes pompájában. Olyan gyönyörűséges felhangkavalkádot teremt, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Millió szálra bomlik a pengetések sora, olyan aurák és zengések ülnek a hangokon, hogy egyszerűen fiziológiás gyönyörűség hallgatni.
Az, hogy én szeretem Bach zenéjét, az erős túlzás, de itt kivételt teszek. Az előadó is nagyszerű, de ez a hangzás, amit ez az olcsó Naxos produkál, ez döbbenetesen jó az A26-on. Egészen hihetetlenül.
Az R30-on ez kb. semmilyen.
Nincs bocsánat.
Mert nem jó. Mert a 'simán jó', az itt bizony kevés.
*
Végül, pár igényesebb elektronikus-alapú, vagy -kíséretes zene.
Pink Floyd, Brothers in Arm, meg egy kis Patricia Barber.
Mindegyiknél ugyanaz hallatszik. Az R30 itt egyszerűen zseniális. Óriási erő, dinamika, olyan basszussal, hogy kalapomat megemelem. Jó hang-arányok, élő megszólalás, szép tér. Neki találták ki ezeket.
Az A26 ugyanitt: nem rossz, sőt, nagyon is jó, de elmarad az R30 lüktetésétől meg erejétől. Nincs természetes felhang, amit ki tudna szépre bontani, az elektromos hangokkal igazából nem tud mit kezdeni, nem tud varázsolni, csak úgy nyomja, nyomja, de semmi különös, max. egy 'átlagosan jó'.
*
Összességében, az R30 kicsit olyan, mint Toldi Miklós. Erős, nagy hang.
Tudja az utat Budára, mutatja, rezzenéstelenül, pontosan. Elektromos zenéken nagyszerű. Akusztikus hangszereken egy becsületes mugli megszólalás, ami nincs, azt nem színezi oda, középen a hiányokat gyönyörű tisztasággal pótolja.
Az A26 az olyan, mint az Ars Subtilior. Totál arisztokrata megszólalás; kifinomult, selymes, hihetetlenül kiterjedt sávszélekkel, és olyan középfelbontással, amely párját ritkítja. Nem izomból nyomja, hanem belülről, lélekkel, metafizikusan.
Hangszépség-teremtő.
*
Tekintve a hifisek által hallgatott zenék sokféleségét, a fentiek a többség számára nem hordoz túl sok hasznos információt. A kevés csak-komolyzene-hallgató között is lesz, akit az R30 ereje el fog ragadni, pl. zongorán vagy Wagneren jómagam is kb. döntetlent mondanék.
Ráadásul, máshol, a lánc többi összetétele annyira variábilis lehet a millió fajta berendezéssel meg kábellel meg kiegészítővel, hogy az ehhez járuló vegytiszta szubjektivitással együtt gyakorlatilag kizárja a totálisan / tonálisan hasonló élményeket.
Szóval, ez amolyan iránytű-féle csak. Mutat valamit, valahová... :)
Ne is vegyétek túl komolyan.
A zenéket, azokat inkább.
* * *
