2022. december 14., szerda

A Sárkány, a Szűz, és a Király - Savall és a Huelgas kódex

 

 

 


 

 

 

1905-ben, két bencés szerzetes, miközben gregorián lejegyzések után kutatott, a messzi Spanyolországban, Burgos-ban, a Szűz Máriának szentelt Las Huelgas ciszterci kolostor padlásán, előtalált egy sor pergament az 1320-as évek elejéről, amelyekről kiderült, hogy másolata egy jóval korábbi, százévekkel ezelőtti kódexnek. Ez lett a Codex Musical de las Huelgas, vagy egyszerűen a Codex las Huelgas. 

 


 

Ez a 186 művet tartalmazó középkori gyűjtemény csak jóval később vált híressé, merthogy a két szerzetes csak bekatalogizálta a többi kézirat közé; 1931-ben jelent meg a fakszimile kiadás, magyarázatokkal egy katalán zenetudóstól; 

 

 


1981-ben, a még a messzebb Ausztráliában, Gordon Athol Anderson középkorizene-specialista vette a bátorságot, hogy teljesen átcsoportosítsa a 170 pergamenlap műveit, és új megközelítéseket adjon az Ibériai-félsziget középkori többszólamú zenéivel kapcsolatban.




Legutóbb pedig Ismael Fernandez de la Cuesta, a gregorián-szakértő restaurálta a kéziratot, a sorrend és a mögé gondolt történet természetesen ismét változott.



A kutatás azóta is folyamatos. A hatás a régizenét játszó együttesekre igen jelentős, elég, ha Paul van Nevel együttesére gondolunk, akiket én módfelett szeretek, a nevük, igen, 'Huelgas Ensemble'; ezen kívül rengeteg színvonalas felvétel jelent meg ebből a forrásból, lemezek terén a helyzet egyenesen örvendetes.



Többségük az 'új' régizenejátszás szerint született; egyfajta egyenesség, erő, a nem evilági erő kifejezése az, ami hallatszik bennük, vannak, akik egyenesen azt gondolják, hogy valamiféle zenei archetípus ereje és egyszerűsége az, amely itt lényeges.




Jordi Savall, katalán érintettsége lévén is, régóta foglalkozik ezekkel a zenékkel. Most, hogy az új AliaVox lemez megjelent, idetette nekünk azt, amit ő gondol erről az egészről. Igen, kissé máshogyan képzeli, más a víziója, más, amit mutat nekünk.

 


A rendkívül igényes artwork-kel ékesített bookletben három miniesszét is találunk: az egyiket ő írta, az ő ráközelítése, szó-gondolatai a felvételről, a másodikat egy zenetudós, a kódex történetéről és belső rendszeréről, a harmadikat pedig egy szimbólumszakértő, a középkori bestiáriumokhoz tartozó  analógiákról.
Láthatóan Savall nem azzal kezdte, hogy nekiállt kifejteni a lejegyzések kottaképeit, aztán eljátszotta az együttesével nekünk. Hanem azzal, hogy megpróbált belehelyezkedni a korba: az akkori értékrendekbe, ideákba, életvitelekbe és szertartásokba; megteremteni az igazi hátteret, a megsejteni a helyes gondolatiságot 700 évvel ezelőttről. Ez nem egyszerű. Azért nem, mert maga a metafizikai keret más volt; más volt az eszmei beágyazottság, és természetesen más volt a zenei kifejezés is. Ráadásul, ahová ma eljutottunk, a régi zenék kifejtésével, még ez is folyamatosan változik, bővül, a kérdőjelek száma inkább növekszik, a bizonytalanság érezhetően nő, bármennyire is sok kutatás történik.


*


A Huelgas kódex másolatát vélhetően a Las Huelgas-i kolostor apátnője, Gonzales de Aguero rendelte meg, az évszám 1325, a másoló pedig Juan Rodriquez volt. Ezek a puszta nevek; ott vannak a pergamenen, amely, miért is ne, hogy ne legyen egyszerű?, egy palimpszeszt, vagyis, egy még régebbi kottára volt ráírva. Innentől a további homályosság majdhogynem lenyűgöző.


 

 

Mert a kolostor egy cisztercita kolostor volt - akkor is, és ma is, - de egy 'női' kolostor, ahol az apácáknak csendben, egyszerűségben, imában kellett élniük. Ugyanakkor egy királyi panteon, koronázási helyszín, és intenzív zenei élet epicentruma is volt. Ahol a kapcsolat a kasztíliai királyi családdal erős volt. És, ami enyhe szemöldökfelszökkenést okozhat, a korabeli arisztokrácia női tagjai előszeretettel látogatták a monostort.



A Cisztercium szellemisége nagyon erős volt, és úgy tűnik, hogy nem az egyszerű nép között hódított, hanem befolyásos és gazdag pártfogók gyűltek a zászlaja alá, akik nem csak a Szolgálatot, hanem a zenei életet is új magasságokba emelték. Ebben a korban 100 fős női kórus volt, 13 sconator segített, sok dologban, például, férfiként, nem csak a vízhordásban meg a favágásban, hanem a férfi szólamok éneklésében is.





Maga a zene, a darabok, egy gyűjtemény azokból a művekből, melyeket az apácák adhattak elő az 1187-es alapítás óta, és valószínűleg a szétszóródást megelőzendő volt maga a másolat-megrendelés. Motetták, orgonadarabok, szekvenciák, himnuszok, valamint mindenféle stílus a középkorból. Egyrészről, a(z akkor) régi 'Ars Antiqua', a Notre Dame de Paris iskola zenei keresztmetszete, másrészt, megjelennek az első többszólamú előadások is, ez az a forradalom, amely az 'Ars Nova' zenéje lesz, melyet későbbi szerzők sora fog kiteljesíteni de Vitry és Machaut vezetésével.

Itt rögtön adódik is egy sokadik bonyodalom az előadást illetően: a több szólam alkalmazása ekkoriban nem volt megengedett, valóban, ma is úgy tudjuk, hogy a gregorián, az egyszólamú. Mostanában körvonalazódik az a vélemény, miszerint a két szólam, a kétszólamúság, az mégis csak elfogadott volt ekkoriban, akár a gregorián előadások során is; a három, illetve több szólam, az viszont nem. És a Cisztercium itt nem volt szigorú, mint ahogyan azt sokáig gondolták: a Huelgas gyűjtemény kétharmada többszólamú darabokból áll.

 

*


És most jön az a terület, ahol Savall még hátrébb lépett, és egy jóval szélesebb horizontot mutat nekünk. Mottónak Raimon Panikkar-t idézi, ő egy XX. sz.-i spanyol katolikus pap, aki doktorált teológiából, kémiából, aztán pedig összehasonlító-teológiából. Egy valódi kémikus-atya.




 'A miszticizmus erdejébe nem könnyű behatolni. Nincsenek meghatározott utak. A valóság utolsó fátylát nem lehetséges fellebbenteni.'

Igazából itt nem is a miszticizmusról van szó, amit ma annak gondolunk, hanem a keresztény szimbolikáról. Amelybe, ha belenézünk, valami lenyűgöző, és nagyon bonyolult rendszer bontakozik ki.




Kezdve a fő alapoktól, az evangélisták által képviselt fő attribútumoktól,

Máté = Ember, ill. Angyal, Márk = Oroszlán, Lukács = Bika, János = Sas,

egészen a világunkban található minőségek végeláthatatlan soráig, pl. a nőiesség = tej, méz, kaptár; a Remény Kikötője és a megtisztulás = Szent Szűz, a Menny Királynője a planéták és a csillagok között, az Arany Csillag. A virágok is ide tartoztak az adott megfelelőségekkel, még a fűszernövények is, a rózsa, az ibolya, a sáfrány, a babér, és még folytathatnánk nagyon sokáig. És az egész rendszer természetesen a forgó Egek alatt működik, ahol a Szférák, Kristályegek, a planéták, angyalok és démonok és mindenféle kreatúrák szigorú szabályok szerint róják útjukat.




Ahol az emberek egészen komolyan hitték, hogy:


Ha egy farkas meglát egy embert, mielőtt az ember a farkast, az ember elveszti a hangját. Ha az ember először látja meg a farkast, az már nem fog támadni. Ha egy ember elveszti a hangját, mert a farkas látta meg először, vegye le minden ruháját, és üssön össze két szikladarabot, és a farkas nem fogja megtámadni.





Persze, második olvasatra, már-már átdereng némi etológiai / pszichoszomatikus lehetségesség. Vagy helyettesítsük be a farkas helyére, hogy ördög, az ember helyére, hogy hívek, a vesse le minden ruháját, helyett a keresztség által levetkőzi a világi énjét, a két szikladarab összeütése pedig a bűnök bocsánatáért kiszabott penitencia, szóval, kinevetni, első körön, mégsem célszerű...



*


Hogy hol a zenei kapcsolat?, hát, itt van a 'csavar', merthogy szinte az összes szöveg, amely a Huelgas kódexben szerepel, a Szentírás valamelyik részére vonatkozik, és telve van ezekkel a szimbólum-rendszerekkel. És itt van a külön 'Bestiárium' kapcsolódás: Savall úgy válogatott, hogy  'Krisztus állatai' megtalálhatók legyenek a darabokban, amelyekből a felvételt állította össze.


Vagyis, külön-külön, jönnek sorban a tracklistán, az első, a  Sas / Oroszlán / Bika / Ember 'csoport' egy prose a 'Iocundare, plebs fidelis, cuius Pater est in celis' címmel, aztán jön egy conductus, a Nap, Hold és a Csillagok a Világ végén, Audi Pontus, Audi Tellus címmel, és így tovább.


Mielőtt még valaki csillogó szemmel kérdezné, hogy ez akkor most olyan, hogy az Oroszlán, a zenében, akkor fenséges és irányító és királyi?, esetlegesen, ordít egy nagyot?, mint 400 évvel később, Vivaldinál, a vihar, amikor csapkod?, hát, leginkább nem, majdhogynem semennyire. Az utalások és szimbólumok sokkal-sokkal rejtettebbek, olyannyira, hogy a latin nyelv perfekt ismerete és az Ószövetség összes történetének és prófétájának könyv nélküli felmondása maximum kicsit megkönnyítené az analógiás ívek megértését, de az igazi varázslat, a 'megfelelés', az nem a nyelvben van, hanem a zenében és hozzá tartozó szövegben, csakis szorosan együtt, viszont teljességében kifejthetetlenül.




Miután átnéztük a teljes Bestiáriumot, a Sastól kezdve a Sárkányig és az Undorító Legyekig, meg a Pelikánt, a Bárányt és a Griffet, a Kígyót és a Galambot, a Szalamandrát és a Fejlábúakat meg az összes sokszárnyas Bestiát, a Férgeket sem kihagyva, végre szó kerülhet magáról az előadásról. Hogy mi is történik, amikor betesszük ezt az SACD-t a lejátszóba.



Valami nagyon más, mint amit eleddig megszoktunk. Az indítás, - az összes darab előtt ez lesz -, egy hangszer megszólalás, szinte óvatosan, ami átvált egy rövid, tényleg csak néhány taktusos improvizációba, majd erre a dallam- vagy ütemvázra csatlakozik maga a mű. Különböző formájú és műfajú zenék következnek, van, amelyik egy zarándokénekhez hasonlít, van, amelyik egy himnuszhoz, vagy egy százévekkel későbbi antifónához, van, amelyik emlékeztet a későbbi liturgiában szereplő motettákhoz, és van, ami semmi máshoz sem hasonlít, csak saját magára. És mindegyik befejezése egy-egy 'Amen'. De ezek úgy énekelve, hogy alig találom a szót, ami visszaadja azt a nagyszerűséget, amelyet ez a két szótag takar.
Szép a nyelvünk, nem?, igen, ez a tiszta nyelvi metafizika: takar, valóban, de mégis úgy takar, hogy valami nagyon erőset megmutat, mégis azt mondjuk, hogy 'takar'.

Az egész lemez pontosan ezt teszi. Elfed, homályosít, erősen titokzatoskodik, zenei bonyolultkodásokkal és szimbólum-rendszerekkel körülír valami nagyon fontosat. És ez mégis jobban elér, mintha kockás papíron kézírással, vagy egy A4-en kinyomtatva  idetenné a megoldást.

Mert így működik a világ.


 


Nem egyenesek mentén haladunk, hanem bonyolult spirálmozgások szerint. Mint a felhők meg a ciklonok és a szelek. Meg a gondolataink, leginkább.

Az énekesek előadása - az egyszerűen fantasztikus. Sok az uniszónó, a szopránok egyszerre, és Savall úgy válogatta össze őket, hogy a hangjuk így, együtt, kap valami enyhén furcsa, érdekes 'törzsi' jelleget. Igen, megint a meseszép nyelvünk: törzs, mert valamit tudtak a régi törzsek, amit már csak az éneklésükben őriznek, és ha egyenesen megkérdezzük őket, hogy mi is ez, ők maguk sem tudnák... ahogyan már sokan azt sem, hogy miért is volt kék Belmondo arca a filmen...


Bolond Pierrot - 1965


A hangszerek végtelen finomsággal kísérnek, vagy pedig adják olykor a középvonalat, mint egy felezővonal, vagy korlát, amely kijelöl és megtart dolgokat. A több szólam, ahol van, ott alig-alig tetten érhető; végtelenül tapintatosan, a háttérben vannak az 'Ars Nova' újkeletű titkos összecsengései; nincs bűvészkedés, még nagyon messze vagyunk a hardcore polifóniától; van olyan alsó szólam, amely inkább az organumhoz hasonlatos, de van olyan, amelyik már saját maga, de annyira 'óvatosan', hogy a gregoriánnál megszokott egyenességet abszolute nem befolyásolja.

 

*


Archetípus.
Valóban, a svájci doktor által divatba hozott kifejezés illik ide.



Valami őskép, ős-lényeg felbukkanása érződik a felvételen.
Annyira erősen, hogy a 'varázslat' kategóriát ki is meríti.


És most felmerül egy fontos kérdés, amely engem annyira érdekel, hogy tulajdonképpen az egész cikk ezért íródott. Nevezetesen, hogy ez a fajta zenei archetípus-közeliség, amely a Huelgas kódex lapjain maradt ránk, lehetett-e valóban így, ilyenformán előadva? Jelenti-e az archetípus a tipizálást, a rendszerbe foglalást, amely igazából egyszerűsödést, a lényeg felé egyenesedést jelent? Merthogy a 'típus', a fogalom ott van, a szóban, amely maga is egy absztrakció, ami nem is a dolog, hanem csak a keret?
A fent említett, régebbi, 'egyenes' előadások a helyesebbek? Vagy pedig ez a lemez, ahol az ősi rendszer, az alap, úgy tűnik, hogy egy bonyolult és cizellált és spirális geometriát jelent?

Itt most nyitott vagyok. Számomra a válasz egyértelmű, de tudom, hogy ez egy igen bonyolult téma, és sokan sokfélét gondolnak.
Ettől még zene, az egyszerűen gyönyörű.
Mindenféle zenetörténeti vagy filozófiai spekuláció nélkül, elsőre befogadható. A hangminőség, vagyis, a felvételkészítés művészete ebben óriási segítség: a helyes tónusok, a megnyerő és különleges énekhangok, tökéletes megszólalás és az SACD nagyvonalúan bőven-elegendő mintavételezési frekvenciája mind-mind segít eligazodni a Labirintusban.

 *

Ezeken gondolkodni: egy tisztán intellektuális gyönyörűség. És az, hogy ez egyúttal a zenei befogadás sokadik-dimenziós kiterjesztése is -  az egy különösen finom és unikális dolog.


A kódex egyik utolsó lapja:




Egy ülő alak, aki isteni kéz áldását kapja.

A régiek egészen pontosan tudták, hogy mennyire fontos a zene; ez a zene; és pont ez a gyűjtemény. A ritmusa, a dallama, a szépsége, minden hallható és nem hallható pillanata, a varázslata.




És hogy miféle erők és hatalmak létköreivel metszi a mi óvatos ívelésű átlóinkat.




*         *         *









__________
Képek: