Gondolatok egy hanglemez kapcsán
VII.
Nagy Csaba - lantművész
.
.
... emlékszem, amikor sok-sok éve, megkérdezték tőlem, talán először, hogy mi is az a régizene, ez a kérdés aztán számolatlanul előjött koncerteknél, de akkor, egy tűéles kép volt bennem, atompontos választ adtam, olyannyira, hogy az az érzés volt bennem, hogy mekkora szerencséje van, hogy pont engem kérdezett, mert én ezt most nagyon tudom, nagyon tisztán látom, jobbat, hozzáértőbbet nem is kérdezhetett volna. Aztán teltek az évek, és, az egyik legutóbbi koncerten, [Utas és Holdvilág antikváriumban], a beszélgetésnél, nekem szegezték ezt a kérdést, és nem is emlékszem, mit mondtam, csak hebegtem-habogtam, túl sok mindenbe belekaptam, úgy rémlik.
Ja, emlékszem, igen, én sem tudom már, mit is mondtál, de azt akkor megjegyeztem magamban, hogy ez a frappáns választól igencsak messze esett.
Igen, és vagy egy hétig szégyelltem magam, hogy semmi értelmes nem jött ki.
És tovább? Hogy gondolod?
Azóta is sokat gondolkodom ezen, és valami olyasmi van szerintem, hogy a régizene, az egyszerűen kinőtte, túlnőtte a saját kategóriáját.
[Néz rám, nekem meg kattog az agyam, de nem értem, egyszerűen nem értem. Pedig van processzor bőven. Ezt nagyon szeretem Csabában, hogy néha nem értem. Nekem ez ritka ajándék.:) Hirtelen a Karnevál eleje ugrik be, az igazgató meg a könyvtáros párbeszéde:
"Ursinus vagyok, szólt az igazgató. Kérem, üljön le, dohányzik?
A vöröshajú arcán lehetett valamilyen meghökkenés, mert az igazgató azonnal nevetni
kezdett.
Meg van lepve, képzelem –
Sokkal több, mint meglepetés, mondta erre a vöröshajú segédfogalmazó. El tudom képzelni,
hogy arcom nem túl intelligens –
Nem kevésbé bamba, mint a többieké volt, szólt az igazgató, de nem is inkább az. Persze ön
jól emlékszik arra, hogy nekem akkoriban Damasusszal milyen viszályom volt. –
A részleteket sajnos elfelejtettem –]
Szóval?Régen, amikor az Early Music elindult, mint egy mozgalom, egy különlegesség volt. A régi hangszerek, régi lejegyzések, régi hangolások, és, amit te is szeretsz, az érzelgősség eltávolítása, valamiféle egyenesség. Kicsit olyan kísérleti dolog volt. Sokaknak nem is tetszett. Aztán jöttek páran. Savall. Egyszerűen lesöpörte az addigi divatot, gondolj bele, hogy Mahlert, meg ilyeneket hallgattak, és egy új minőségi szintre emelte a régizenét is. Azok a lemezek.... új kategória született. Mindenki elkezdte utánozni. Szinte a mai napig.
Savall? - Konstans szépségmaximum.
Pontosan. Az esztétika nagyon erősen jelen van. De most, kicsit változik a helyzet.
Tudod, hogy most Beethoven felvételeken töri a fejét?
Szóval, akkor az idő-besorolás helyett a historikus előadásmód lesz az Early Music?
Nem, az mindig is külön téma volt.
Beethoven... egy Kierkegaard féle Don Giovanni traktátus jut az eszembe, amikor azt mondja, hogy három szint látszik a zenei kifejezésben. Három stádiumot állított fel. Az esztétikai szint az első.
Vivaldi. Totálisan.
Igen. De van tovább. A morális szint. Amikor a Szentírásban megszabottak helyett mit csinálunk? Élünk, mint mindenki. Farizeus módon.
Igen, mert feketén-fehéren meg van írva, hogy mit is kellene csináljunk. De nem tesszük. Tehát, bűnösök vagyunk.
Ez az. Pontosan ez az. Ez a morális probléma.
A következő szint, mondja, az a vallásos szint. A felemelkedés. Egyfajta megoldási kísérlet. És ez pl. a kései Beethoven zenéje.
Te Csaba, én Beethovent annyira nem szeretem, hogy már azt kell mondjam, közömbös; én itt a számomra nem túl vonzó individuum megjelenését látom. Olyan problémákba gabalyodik bele, amelyekbe nem kellene, zeneileg semmiképp sem. Vivaldi, bezzeg, maradt a megoldható dolgoknál. A Szépségnél. Az Abszolut Szépségnél. Amely nem terhelt mindenféle morális nyűglődéssel.
Igen. Én is jobban szeretek sok mindent Beethovennél, de kanyarodjunk vissza.
És itt látom, hogy ennél a lemeznél, hogy a régizene kinőtt, hogy kortárs lesz.
Meg-kortásosodás. A miénk lesz? A mi zenénk? Mint a többi kortárs? Mert azok bizony nem nagyon.
Igen, a kortárs zenével, általában ez a fő baj. Hogy eltávolodik, valahová messze-messze, a mi világunktól iszonyatosan távol. Nézd meg a rockzenét. Az is kortárs zene, nem? Mennyire őszinte, és mennyire a kor problémáival foglalkozott. A régizene is egy picit akadémista volt. Fenn az elefántcsonttoronyban, két tucat hozzáértő örvendezik, amikor egy helyen, pont, ahol kell, Fisz szólal meg.
De a közönséget ez nem érdekli. Soha nem is érdekelte.Ezen a lemezen meg azt hallom, hogy kinyitnak. Mifelénk nyitnak. A mi életünkre, a mi korunkra. Hogy ezt valaki meghallja, ha nem is tudja a szerzőt, hallja, hogy ez egy jó zene. Nem akkor volt jó zene, hanem most. Pont most. Lehet, van is pár megoldás, ami akkor biztosan nem így volt.
Ne viccelj már. Honnan tudnátok ezt? El tudod képzelni az akkori Velencét?, hogy micsoda színvonal volt az élet sok területén? Tízezer kurtizán volt a 120 ezres városban, tudtad?; hogyan láthatnátok a korabeli zenei megoldásokat?
Igazad van. Lehetséges, hogy mégis úgy volt. De az van, hogy nem is lényeges. Mert olyat mutat, ami most érdekes.
Ez a következő kérdés. Hogy nekem ez vajon miért tetszik ennyire renitens módon?
Sok dolgot mondtak itt már nekem. A ritmika, a ritmikai anomáliák, az szinte mindenkinek feltűnt. A nem zenészeknek még egy kicsit jobban.
Igen. Van egyfajta szabadság a dologban. Hogy az adott ritmusképletet nem írják felül, hanem picit, csak picit másképp gondolják, alakítják. [Dúdol egy példát]
Igen, valami ilyesmi, de nem ennyire erősen. Persze, értem, csak mutattad. Az a furcsa, hogy minél kisebb az eltérés, annál nagyobb a hatás. A túl nagy eltérés rögtön kiderül, lelepleződik.
Igen, ez a kicsi eltérés valahogy jobban beszivárog a tudattalanunkba.
 |
| Jupiter (NASA) |
Szabadság, nem ez a lényeg mindig?
De igen. Vagyis, is. De gondolj bele. Amikor én kezdtem lantozni, akkor az volt, hogy gitárt követően kellett tanulni. Meg egyáltalán, mi ez a hangszer. Meg hogyan kellene.
Ők?, egy másik generáció. Beleszülettek. Ide születtek. A lantzenébe. Lislevand meg Hopkinson Smith tanította őket.
De te is ismered a játékukat. Úgy is játszol szerintem.
De értsd meg, ez kicsit olyan a mi generációnknál, mint amikor átmegyünk a határátkelőn. A gyomorgörcs akkor is előjön, ha a sorompót már rég felszedték. Így játszunk, bizony. [De nem.]
Náluk? 30 éves sihederek. Szemérmetlenül fiatalok. Nem is értik ezt az egészet a határátkelésnél. Nézd meg, mennyire lazák. Dunford hangszerét figyelted?, ki van törve a rozetta... mi meg fújogatjuk törölgetjük...
Nézd a húrokat. Archiliuto, dupla húrsoros a hangszer, erre ő?, fogta magát. és leszedte, és olyan húrt rakott fel, ami neki tetszett. Egy sort. És Dalza-t játszik rajta, meg korai Reneszánsz szerzőket, pedig még ez hangszer ki sem volt találva.
Igen. Lislevand tanította, a hatás bizonyosan erős. Én Lislevandot szeretem nagyon, olykor túlzottan is, de el kell ismernem, a crossover felé átlendült néha. Ők meg nem.
Ez rendkívül fontos. Ez a generáció, mintha hajszálpontosan tudná, hogy meddig mehet el, hogy benne maradjanak a rendszerben. Vivaldiban, a klasszikus zenében. Rengeteg pici trükk, díszítés, tényleg nagyon-nagyon jók.
És, amit csinálnak a ritmikával és a díszítéssel, az maga az improvizáció. Olyannyira, hogy úgy tűnik, hogy akkor, abban a pillanatban derül ki, akkor lesz eldöntve, hogy hogyan tovább.
Megint Lislevand hatása, nem?, persze, hiszen ő tanította, nem csoda, hogy belefutunk megint; ő írja, hogy az igazi improvizáció nem az, amikor kicsit letérünk, oldalra, és egy új dolgot helyezünk be, amely a 'törzsanyaghoz' képest valóban új, de igazából egy jól bejáratott sablon szerinti, hanem az, amikor tiszta, valósidejű, real-time alkotótevékenység zajlik.
Igen, de ő tényleg erősen letért sokszor. Ami nem baj.
Az, hogy Dunford a vezető, lantos, ez fontos?, hogy az ő szisztémája, az ő ötletei? (Savall-ra gondolok a Fesztiválzenekar élén, ahol egy báb volt, semmi egyéb, és minősíthetetlenül gyenge is volt az előadás)
Igen. Ennek külön örülök, hogy beszélünk róla. Mert mi is volt mostanáig?, hát vonósok. Vonósok és vonósok, és megint csak vonósok.
Ez a komolyzene, nem? Itt pedig a pengetős-jelenlét egyértelmű növekedése figyelhető meg. Biztos vagyok benne, hogy ez élő közönségigény. (én is)
Az a furcsa, hogy főleg a nem zenész hallgatóknál, sőt, a nem komolyzene hallgatóknál, valami ritkán tapasztalható tetszést érzékelek. Szerinted forradalmi a lemez? Emlékszel, 20 éve, az Il Giardino, amikor bejött?, csak pislogtunk, de ott mindenki tudta, te is, én is, hogy pontosan miben mások. Hogy mi a forradalom. Itt valami finomabb dolog van. Szerinted?
Nem biztos, hogy pont ez a lemez forradalmi. Vagy lehet. Van még pár ilyen. De valami tényleg változik. És ez generációs dolog, ez biztos.
És szerinted, a kor, amelyben pont élünk, meghatározza azt, hogy az adott lemez pont most tetszik ennyire nagyon, és nem tizenöt évvel ezelőtt?Szeretném ezt hinni, igen.
Mert így mozog az egész rendszer.
Előrefelé.
Borod van még... ?
* * *
______________________________________
Képek:
1: a címkép, Novák Fanni munkája.
2-3-4-5-6-7-8-9-10-10a-11-12-13-14-15-16-17-18-19
