2015. december 30., szerda

Purcell - King Arthur

Ha már így előrángattatódott Purcell, nézzünk valami egészen jót.



King Arthur - dramatikus opera, 1691-ben mutatták be, London, Dorset Garden Theatre.


A színpadra állítás nagyon ügyes és szerencsés volt, mert pont II. Károly halála után járunk, és az utód, II. Jakab lett, akiről nem az maradt fenn, hogy zeneszerető, mint az elődje, szóval Betterton színiigazgató bekockáztatta ezt a darabot, persze Artúr szerepe az övé lett valahogy…a siker pedig óriási. A librettót John Dryden írta, a bevezetője így kezdődik, Artúr, a keresztény brit király harcban áll Oswald pogány királlyal…szóval ebből kitaláljuk, hogy nem a Kerekasztal lovagjairól van szó, de a fordulatos, varázslós-küzdős-szerelmes cselekményt és a remek hangszerelést jól ette a korabeli közönség.

Sok jó King Arthur  lemez van, nálam az 1991-es Pinnock-féle és az 1995 -ös Les Arts Florissan-féle figyel; ez utóbbin már ott énekel Sandrine Piau is, de most kivételesen a régebbit mutatom, nekem jobban tetszik.



Az egész mű enyhén dagályos; nagy kórusszólamokkal, rengeteg szólistával, nagy megindulásokkal, hősies befejezésekkel. Pont a kornak/célnak megfelelően. Viszont egészen különlegesen dallamos és harmonikus; nagyon szép ívekkel, a hangszerelés egészen zseniális. És olyan air/prelude/sinfonie és fúvós betétekkel, melyek magukban is simán megállnának; sőt, a végén egy angol kocsmazene-táncot is beemel az operába.

Link/részlet az nyilvánvalóan a Grand Passacaglia avagy  a Ritornello a második lemezről; az embert kiveri a víz, annyira gyönyörű.



Purcell - senkihez sem hasonlít a zenéje; rengeteg olasz és francia hatásból és a hazai alapanyagból egy teljesen saját stílust gyúrt, egészen furcsa tünemény az angol régizenében.
Feltétlen ajánlott.

Csak érdekességképp.
Semmi nincs véletlenül; ebben a Passacaglia -ban is ott figyel az a bizonyos lamento-basszus, ez a sima ereszkedő akkord, a régizene egyik régi bástyája, amely Monteverdi Lamento della Ninfa -ja óta kísérti zenei létezésünket



Hifis szempontból egy egészen furcsa lemez; jól szól, kb. átlagosan jól, semmi különös; ez egészen krumpli rendszereken is igaz; aztán a komoly nagy rendszerekkel hiába tornászunk felfelé, a hang egyszerűen megáll; nem romlik, ici-picit javul, úgy tűnik, lehetetlen kipréselni belőle többet. Nem is kell, ez a zene átragyog mindenen.