2026. július 11., szombat

A Concorde és a Gótika szabadsága













Gótikus katedrális.
Erről mindenkinek valami ilyesmi ugrik be.


Igen, a csúcsíves ablakok. Amelyek felfelé nyújtották a spirituális teret, és ezzel együtt a valóságos teret is; ilyetén, szédítő magasságok jöttek létre. Konkrétan, a sevillai katedrálisnál ez 42 métert jelent.



Statikailag már akkor léteztek más megoldások, de mégis ez az 'ogee-ív', a 'szamárhát-ív' geometriája terjedt el az egész világon, valószínűleg az arab építőművészetből át-vándorolva.





Hogy dekoratív? És szép?, hát, ettől jóval bonyolultabb labirintusba sétálhatunk be. 





*



A vízierőművek duzzasztógátjainál sokszor előfordul, hogy nagyon sok vizet nagyon gyorsan ki-, illetve tovább kell engedni. Ha ez a 'bukó' egyenes, mint ahogyan elsőre gondolnánk, hogy menjen a víz, amerre akar, akkor a hirtelen áramlásváltozás kavitációt okoz, ez légbuborékok szabálytalan megjelenését jelenti, amelyek 'dobolnak' a mederfalon, veszélyesen erős örvények cibálják a gát részeit, komoly problémákat okozva a betonszerkezetben. 




Ha egy finom 'S' alakú dupla ívben fut ki a víz, érdekes módon alig van örvénylés, nincs kavitáció, és 25%-al több víz átfolyatható. Ez  az ív, igen, pontosan az 'ogee-ív'.






*


A Concorde volt az egyetlen szuperszonikus utasszállító repülőgép. 



Tervezésekor egymásnak ellentmondó elveknek kellett megfelelni: hangsebesség felett nagyon erősen nyilazott, kicsi légellenállású szárnyprofil kellett; kicsi sebességnél, fel- és leszálláskor pedig a 'konvencionális' profil kellett volna, amely elegendő felhajtóerőt tud termelni. A normál, ma is használt utasszállítók állítható fékszárnyai, amelyek valamennyire megoldják ezt a problémát, Mach2-nél leszakadtak volna.



A megoldás: az ogee-ív, megint. Szuperszonikus repülésnél a kettős 'S' profil nem engedte az örvények kialakulását, és a hátranyilazás miatt nagyon kicsi volt a légellenállás, a gép szinte 'átvágta' magát a levegőn Leszállásnál pedig, kicsi sebességnél, egy nagyon erős 'hasrahúzás' [a gép intenzív 'hanyatt' döntése] volt a manőver, - amely azért tényleg nagyon látványos, vagy inkább egyenesen extravagáns volt; azt mesélték pilóta kollégák, hogy mindig ováció volt az érkezése, és még a takarítónők is nézték az üvegen át, és hogy el sem akarták hinni, hogy ez így üzemszerű - itt az ogee-ívelés nem engedte átesni a szárnyat, mert az óriási állásszög miatti 'mini-tornádók' kontrollált módon tartották vákuumukkal a gépet, és az 'S' alak lágy végén szépen távoztak a profilról.





*


Angolország nem mindig volt protestáns; VIII. Henrik nagy szerelme előtt, 1500 körül, Boleyn Anna születésekor, volt egy katolikus 'fénykor', gyönyörű katedrálisok  pompáztak az egész országban. Ilyen az Ely-i katedrális, amelynek díszítettsége, ogee-ívei, belső terei jóval több volt, mint puszta építészeti megoldás.


Mert már akkor létezett másfajta technika a magas terek létrehozására, ráadásul, az ogee-ív nem alkalmazható teherviselő elemként, vagyis, ez a forma nem fizikális indíttatású volt, hanem esztétikai, de leginkább valamiféle erős szakrális szándék fejthető ki.



Szándék?, igen, egyenesen szándékolt volt az a hatás, amelyet a katedrálisba belépő hívek kaptak a 'nyakukba'. Az 'S' alakú konvex/konkáv átmenet finoman, örvénylés nélkül, 'felszívta', felemelte a lelkeket. Rátekintve, az ív alsó, lágyan kanyarodó része a földi világot jelentette, a felső, homorú szakasz beszűkülése egyfajta meditációs 'terelés', fókuszáltság, a Mennyei Kapu (Porta Coeli), a csúcs, az 'Apex', az Isteni Abszolútum felé.


Aztán, a 'flamboyant' misztika, az ogee-ívek többszörözésével elért 'láng-hatás', - mert a láng fizikális alakja valójában ogee-ívek együttese - , az tényleg a Szentlélek gyönyörűséges földi megfeleltetése.


*


Zene.
A Graindelavoix vezetője, Björn Schmelzer, úgy véli, hogy az akkoriban felhangzott zenék a fentiek teljes és totális megfelelői. Nem csak hogy úgy vélte, hanem egy káprázatos lemezzel ajándékozta meg az utókort. 



Megpróbálta értelmezni az angol korai polifónia rendkívül komplikált szövésmintáját; az Ely-i katedrálisban felhangzó polifonikus művek folyékony plaszticitását és az építészeti díszítések bonyolult mátrixát egymásnak megfeleltetni.
A fő mű, Thomas Ashwell lélegzetelállító Missa Ave Maria-ja, B. S. szerint valószínűleg az egyik legizgalmasabb mérföldkő a polifóniában, ehhez kapcsolódik pár motetta az Eton Kóruskönyvből, John Browne-től.
A misében az Ave Maria antifóna folyamatosan megjelenik, más-más szólamban, és egyre rövidebb hangértéken, annyira, hogy szinte 'fraktalizált' visszhangok lesznek. A rövidítések mértéke ráadásul  mindig változik, az egyidejű szinkópák pedig spirálszerű mozgást és lüktetést adnak. A túl-díszítettség olyannyira 'flamboyant' lesz, hogy olykor a kompozíció 'elveszti önmagát'. 



Belép egy furcsa és irracionális végtelen tag a zenei matematikába, és inkább egy labirintushoz lesz hasonlatos a pár pillanattal ezelőtti szigorúan szerkesztett ellenpont-halmaz... A díszítő vonalak megkülönbözhetetlenek lesznek a szerkezeti vonalaktól, hajszálpontosan, mint a katedrális díszítéseinél.


*



A protestáns kép- és szoborrombolás nem kímélte az Ely-i katedrálist sem; a fő alakok és jelképek torzók lettek; de érdekes módon, a Kisasszony-kápolnában a 'másodlagos', mélyebb üzenetet közvetítő díszítés-folyondárok, ogee-ívek és lombok és tengeri algák (?) és mindenféle 'húsos', akár erotikától sem mentes szövevények sértetlenül maradtak. 



Mi is ez a 'másodlagos üzenet'?, Binski [Paul Binski, neves középkor-kutató] szerint egyenesen ez volt az anyagi nyelv, amellyel Szűz Máriát akarták felidézni, nem a személyt, hanem az eseményt, a Szeplőtelen Fogantatást, és szublimálisan tudatosította az emberekben Szűz Mária nőiességét. Az emberek akkoriban ebbe az épületbe azért léptek be, hogy gyógyuljanak, hogy 'megédesítsék' magukat Szűz Mária által, s a megfelelő egyensúlyban tartsák lelküket.

*

Mindkét zeneszerző osztozik abban az elképzelésben, hogy a zene eszköz arra, hogy a zene ne csak érthető legyen, hanem plasztikus, és akár folyékony is, így közvetlenül megindíthatja a hallgatóságot. A 'zenei' folyékonyság, mint elvolt fogalom létezik ebben a kontextusban, a mai nyelv szerint. Akkoriban - ez teljesen más volt. Nem a mai metafora volt, hogy 'folyékony, mint..', hanem maga volt a folyékonyság. nem elvontan, hanem konkrétan. Ezt, innen megérteni lehetetlenség. Sejtések között lavírozhatunk csak.


*





A Concorde 25.000 liter kerozint égetett el  óránként, négyszer annyit, mint egy normál gép, és negyedannyi utassal / csomaggal. A szabadság, igen, előkerül itt nyilván, a repülés, az maga a szabadság, de ez akkor is egy kissé hedonista utazás volt.


*


A víz áramlását tanulmányozva inkább közelebb lehet jutni az igazi lényeghez. Az ogee-ív pontosan az a vonal, amelyet a vízsugár leírna, ha hagynánk szabadon áramlani. 
Amikor nem is nyúlunk hozzá. 
Amikor a dolgok 'mennek a saját természetük szerint'. 



Kényszer nélkül, önállóan, belső meggyőződésből. Nem azért, mert azt mondták. Amikor a hit forrása a szabad akarat. Olyan szabad akarat, amely nem kaotikus és nem anarchista és nem össze-visszaság és nem káosz, hanem a kettős ív által segített 'isteni', vagy akár természetes / organikus metafizikai ráközelítési metódus. 


Talán ez a Gótika igazi szabadsága.


Amikor olyan a mozgás vagy a cselekedet, amely akár egyetemes törvénnyé is válhatna, vagy ami már maga az.


Immanuel Kant


 

És itt felsejlik a 250 évvel későbbi kategorikus imperatívusz fogalma, amelyet a merevsége miatt számos jogos kritika ért, de amelyben mégis valami nagyon erős tisztaság van.

*


A lemezt meghallgatva, amikor a körülmények megfelelőek a kicsit elmélyültebb odafigyelésre, sok helyen valóban érezhető az emelés, a felemelés. Ahogyan a Concord szárnya alatti irányított mikro-tornádó megtartja a Levegőégben a gép-monstrumot, a lelkünket is fenntartja ez a zene a Szférák forgása közepette.




Az előadás az osztályon felüli. Olyan énekhangok, és olyan változatos kiterjedéssel és tónussal, hogy a 'varázslás' kategóriát kimerítik. Bevonzanak, a zene belsejébe, magába a szingularitásba.
Nagyon ritkán hallani ilyet.





*



Számos gótikus katedrális áll még, de építészeti alkalmazásban ma már nem létezik a 'gótikus' ablak. 
A Concorde-ot 2003-ban kivonták a forgalomból. A repülés történetében ekkora presztízse talán csak a Graf Zeppelin-nek volt, amelyet 1937-ig repült menetrendszerűen.




Egyik sem tért vissza a levegőbe, és soha nem is fognak újra repülni.


*







Maradnak a négyszögletes ablakok, meg az egyen-Boeing 737-esek a bumfordi vastag törzsükkel... Meg egy-két fellelhető videó a Zeppelin-ről, valami réges-régi filmszalagról digitalizálva.








Ez a lemez viszont itt van.
És komolyan, nagyon-nagyon jó.


*   *   *








_____________________________________________________________

A cikkben erősen támaszkodtam Björn Schmelzer gondolataira

_____________________________________________________________

Képek:
1: Novák Fanni -2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22








2026. június 18., csütörtök

Angyalok és démonok - Marais & Forqueray - Johanna Rose

 









A feltörekvő AI világában élünk.
Szokásaink, látogatott oldalaink, írásaink és cikkeink, ízlésünk, vitáink és véleményeink mind-mind részei a majdnem-végtelen mátrixnak. Így történhetett, hogy a Youtube, ahol 'önálló tanulási rendszernek' nevezett robotok cirkálnak, behozta a horizontomba ezt a videót, amelyet eleddig nem ismertem.




Amely, megvallom őszintén, teljesen lenyűgözött. Mert van benne valami, amely engem mélységesen érdekel. Leginkább a komolyság, a mérhetetlen zenei koncentráció, és az az érdekes hangi 'súrlódás', amelyről még lesz szó. Johanna Rose  itt sok helyen bourdont húz, de az valami nagyon különleges, mert pont ő 'súrlódtat' leginkább. A videó nyomán oldalakat lehetne írni akár a férfi-női kapcsolat metafizikájáról is, - erről majd talán máskor. Szóval, ennek kapcsán találtam ezt a CD-t, amelyről pontosan tudtam, hogy nagyon fog érdekelni, és amely a napokban meg is érkezett.


*


Visions du Diable, az 'Ördög látomásai'.




Két szerző, Marin Marais és Antoine Forqueray, a két legnagyobb viola da gamba mester, a két legnagyobb rivális a Napkirály udvarában. Volt szó mindkettőjükről, volt szó arról, hogy Marais az 'angyali', Forqueray az 'ördögi', itt most egy lemezen a két szerző, a kétféle zene, biztosan jó nagy lesz a kontraszt, érdekes ötlet, - de láttunk már ilyet, ráadásul az átlag viola da gamba előadások színvonala örvendetesen magas, tucatszám lehet előtalálni nagyon jó albumokat.






Meghallgatva a lemezt, azonban rájövünk, hogy ez valami teljesen más, mint a többi. Jóval bonyolultabb a történet. Nagyon sokkal. Az észlelhető szálak igen-igen messzire vezetnek, a könnyen kifejezhető átlag-világunktól nagyon távolra sodródhatunk.


*


Első, amely feltűnik, az a hangzás. A viola da gamba egy kifejezetten előadó-érzékeny instrument, én még azt is megkockáztatnám, hogy zene-érzékeny is. A gamba régen megfigyelt Voix Humaines jelenségét a modern korban spektrum-analízisek is alátámasztják: a frekvencia-eloszlás majdnem pontosan az átlag férfi beszédhang haranggörbéje alá esik. 




Aki sok ilyet hallgat, annak ez kb. közhely. De itt valami olyasmi hallatszik, hogy nem 'beszéd-szerű' a hangzás, hanem 'beszél'. J. R. valami titkos fogással olykor szinte 'megnyöszörögteti' a hangszert, annyira erős az élő tónus, hogy jó rendszeren hallgatva az ember felkapja rá a fejét; és hiába hallgattam én is élőben ezerszer gambát, de csak most jön a felismerés, hogy mit is értettek ezen a Voix Humaines-en egészen pontosan.

*

Aztán, ez a 'súrlódás'. Azért súrlódás, mert a kb. 100.000 feletti szókincsünkből csak ez az egy szó jut eszembe, amely valamennyire visszaadja az érzést. 





Ami a nyelvi jelentésmezőn messze túl van. Hogy valami óvatosan hozzá-dörzsölődik a többé-kevésbé stabil harmóniaérzékünknek. Hogy picit a fals-felé-menéshez vagyunk félúton, de az irányjelző tábla legalábbis ki van téve.
Talán a hangolással lehet valami, nem tudom.




Hogy J. R. azokat a hangközöket és egymásra-követéseket  hangsúlyozza, amelyek pontosan ezt a kissé furcsa feelinget célozzák. Kicsit hasonlatos ahhoz, amelyet a régi billentyűsök csináltak még az egyenletes hangolás sivataga előtti korokban, amikor direkte közelítették / érintették a pitagoraszi komma által kijelölt tiltott területeket.




Az a furcsa, hogy ahogyan hallgatjuk a lemezt, egyre inkább az az érzés lesz, hogy ez a 'tiszta', és ez az igazi, ez maga a Harmónia. Ez már Marais művein is hallatszik valamennyire, de aztán Forqueray darabjain kimondottan.

*


Aztán, a zene maga. Hogy ez a sablon, ez az angyali / ördögi közhely-besorolás darabokra hullik. Mert az hallatszik, valóban, hogy Marais, a precizitás megtestesítője és a finomság legfőbb megnyilvánulása és a kiválóság példaképe, akár, lehet 'angyali'. Forqueray pedig kimondottan nehéz természetű volt, a fiával sehogyan sem jött ki, a feleségét verte, állítólag a királynak is sokszor beszólt, volt úgy, hogy csak a befolyásos barátai mentették meg a kivégzéstől. Forqueray volt, aki megtiltotta műveinek nyomtatását és kiadását; a zenei kifejezése pedig erősen improvizatív és sablont-ledobó - de maga a zenéje, amit meghallgathatunk most, az valami teljesen más, mint ami ezekből a kissé zavaros életrajzi töredékekből analógiásan összerakódna.




Mert furcsa módon úgy tűnik, hogy igazabb és emberibb.
És szebb és teljesebb és harmonikusabb. Főleg ebben az előadásban.
Mert Forqueray kimondottan előadó-érzékeny. Az érzékenyebb lelkületűeknek kicsit nehéz őt megkedvelni. Mert teli vagyunk olyan felvételekkel, amelyek az excentricitást túlhangsúlyozzák. J. R. nem ült fel erre a csábító körhintára, amely pl. az aránylag jól ismert 'Jupiter' végére a 'megőrültünk' címkét ragasztja, üres és semmitmondó virtuozitással. Nem. Marad a variációformákban, a Reneszánsz osztinátó varázslatában, akkor is, amikor kimondottan megbonyolódnak a dolgok.





Úgy tűnik, hogy az a kissé 'nyers' módozat, az csak a manírok levetése, a szépelgés kerülése, a tapintatos őszinteség előtérbe állítása. A kapcsolódás akár szorosabb is lehet a Reneszánsz szépség-eszményéhez, így, rizspor nélkül?






Nem tudunk már belehelyezkedni XIV. Lajos akkori udvartartásába, de így, messziről is látszik az, Forqueray-t, bármilyen is volt a természete, nagyon-nagyon tisztelték, és zenéjét nagyra tartották.



*


Nagyon szeretem ebben az előadásban, hogy azt lehet vizionálni, hogy ami J. R.-nak kimondottan és különösen tetszik, oda rá tudja irányítani a figyelmemet. Nem tudom hogyan, talán hajszálnyit ott 'indokolatlanul' belassít, vagy csak másképp fogja a vonót.



Vagy csak másképp veszi a levegőt, nem tudni, tényleg, még abban sem vagyok bizonyos, hogy ő erre bármiféle magyarázattal is tudna szolgálni. Mintha pontosan ugyanazok a részek tetszenének neki...





Vagy ez csak simán erős a rezonancia, egyfajta személyes el-varázsolódás, ennyi az egész. De folyamatosan azt érzem, mintha jobban hagyná lélegzethez jutni a dolgokat.



*



Nem lehet szó nélkül elmenni a csembalókíséret mellett.
Javier Nunez.


 
Olyan szintű összhangban vannak, amely ritkaság. És valami gyönyörűséges hangszerhangok, egymás szépségét megsokszorozva.






*

   

Amúgy, az egész ráközelítéséről, erről az egész hozzáállásról valahogy a Psyché jut eszembe, a 'Klavier Studium'.




Brokat ablak-kárpit dupla szárnya
Nap-fényt enged a setét Salonba,
Ferde tsóva, át-látszó világos,
Benne kóválognak porszemetskék.
A homályos hátsó falon ráma
Őrzi eggy Rákóczi Déd-anyámat,
Ott setétűl a Klavier alatta,
Mint nagy medve,
Pleyel instrumentom,
S áll mellette a Mester Lavotta.
Nagy szag árad zsíros tsizmájárúl,
Széles arczát bibirtsesre itta,
Rekkent vatskos hangon ő vezérel.
Elsőként Christinka űl ijetten
A setétlő medve fog-sorához,
 Melly naponta kis leányt ebédel.
Tejszín bőre, kássa szőkesége
 Versent villog a gyér nap-sugárral,
 Eggy könyörgés kövérkés alakja,
 Szurkol, fél az óriás tehénke.
 Lassan el-kezd hang sort pettyegetni,
 Ám a Mester rőt vastag kezével
 Ujjatskáit másként igazíttya:
- La-sol la-sol, Christina Comtesska,
 Ez meg itten fa-re-mi, nem érti? -
 Köny kút nyillik, tseppel, majd özönnel,
 Gyász futás a harczbúl.

Én jövök most,
És a do-re-mi-hez én sem értek.
Mit tehessek? Praeventiv haraggal
A mord medve fog-sorába vágok:
Bestye reszkess, itt a hős oroszlán!
Majd le nem rogy, még a fája is nyög,
A hogy móldva tánczot kalapálok,
Maior s minor mind eggy-másba frettsen.
Fejet tsóvál jó Lavotta Mester:

- A kis-asszony a fekete ördög,
A kis-asszonyt én meg nem taníttom.

Tállya, 1812.




*

Szabadság.
Az egész lemezen áthúzódik valami különös szabadság-érzet. Ami nem is szorosan a zenéhez kapcsolódik, hanem olyasmi, amire belül azt mondjuk, hogy 'igen, ez az', meg hogy 'igen, pont így'.

Szóval, tetszik, erősen.



Napok óta csak ezt a lemezt hallgatom.


 *   *   *









________________________________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14





2026. március 29., vasárnap

Szépkiejtési verseny - TT DA konverter





 

 

 

 

 

Szeretem Magyarországot.
Szeretem a magyar nyelvet. Nagyon.
Szeretem a szép beszédet, a szépen beszélő embereket.
Szeretem, ahogy Latinovits József Attilát szaval.



Szeretem a szép hangzást a beszédben, szeretem a zenében is.
Szeretem a szépen megszólaló audio rendszereket, amelyek ezt a szépséget megmutatják. 

A nyelv mögöttes meta-tartalmai különös tisztelettel bírnak számomra, gyönyörű anyanyelvünk itt pompázatos gazdagságot mutat.
A hifiben, az igényes audio rendszerek hallgatásakor / összeállításakor ez a 'meta-tartalom' szintúgy felbukkan, és ahogyan lépkedünk a saját létránkon felfelé, egyre nagyobb jelentőséget kap. Olykor ez szembemegy a műszaki / mérnöki szemlélettel, olykor szinkronban van vele. Egy idő után már célszerű inkább olyasmi terminológiát használni, amelyben szerepel az, hogy a 'saját személyiségre, saját ízlésre történő finomhangolás', vagy valami hasonló. Azért, mert az audio rendszerek sok olyan paraméterrel bírnak, amelyeknek makacs mérhetetlensége a szubjektivitás bizonytalanságába sodorják nem csak a berendezéseket és kábeleket, hanem az egész 'High-Fidelity' mozgalmat is. Kinyitva bármelyik hifis fórumot, egy ős-káoszt találunk, pártokat és fakultásokat, szkeptikusokat és fanatikusokat, törvényszerűségeket és azok ellentettjeit párhuzamosan virulni, és valami félelmetes pénzlehúzást, ami az ilyen kaotikus rendszerek feltétlen velejárója.



A hangzáshűség ugyanis egyszerűen nem bizonyul elégségesnek; valami többre vágyunk, valami olyasmire, amelynek talán az egyedüli igaz mérőszáma a zenehallgatással eltöltött idő, és annak élvezeti faktora, az adott emberre vonatkoztatva.
Szóval, a konstruktőröknek nincs egyszerű dolga, az egészen bizonyos.

*


Az audio rendszerek mindegyik részegysége fontos, de van egy kategória, amelyik valami szédítő fejlődésen esett át a sok évtizedes helybenjárás után, valószínűleg a szg. zenehallgatás elterjedése miatt.
Ez a digitál-analóg konverter, egy eszköz, amelyik a digitális adatfolyamból az analóg jelet, magát a megszólaló zenét állítja elő. Jelentőségét nem lehet túlbecsülni; jóllehet, a konverzió matematikája és a dekódolás mikéntje már régóta létezik, sőt, valamennyire szabványos is, de a megszólaló hang mégis mindig más és más lesz a különböző dac-okat meghallgatva.




A piac elképesztő mennyiségű átalakítót kínál, a kínaiak kezdték a nyomulást az új chipekkel, aztán gyakorlatilag mindenki beszállt a bizniszbe. az $50 és $10k között rengeteg nagyszerű gépezet született.

Sokféle konvertert próbáltam, és bebizonyosodott, hogy az AKM chipes megoldások hangjában számomra valami titkos vonzalom rejtőzik, ezért próbáltam a legjobb körülépítésből párat meghallgatni, és amelyik legjobban tetszett, azt megtartottam, ez lett a Gustard A26.

Pár év békeidő után valami finom zizegés kezdődött, a hifis berkekben híre ment, hogy van egy új magyar fejlesztés, amely nagyon jól szól, és amely AKM chipen alapul, ráadásul, hangerőszabályzós, (ez nekem szükségszerű), csak XLR kimenetű, (ez nekem nagyszerű), és csak USB bemenetű, (ez nekem kizáró, mert csak CD-t hallgatok).

Pár hete elérhető lett az AES/EBU bemenetű verzió, így hát kaptam egyet kölcsön, meghallgatni, ezúton köszönet érte, hogy csak úgy ismeretlenül, letét nélkül ez lehetséges volt.



*

A technikai részletekről és a meghallgatásról K. Feri remek cikksorozatot írt, (itt), lehet olvasgatni a beltartalomról. Erre csak azért kaptam fel a fejemet, mert ő sok dolgot hallott már, tágabb koordináta-rendszerben mozog, és bizonyos, hogy hang-ízlésünk alaposan eltér, de ő akár egy 10M kábelhez és az ehhez passzoló készülékekhez is hozzáfér, vagyis, ha ő nagyon megakad valamin, hogy jó, ahhoz akár közelebb is szabad menni kicsit.:)

Részemről, a felépítéshez, csak két észrevétel.
Az egyik, az a hangerőszabályzó. Amelyet ismerek valamennyire, mert nálam is ugyanúgy az AKM chip belsejében van, tehát egy 'natív', odatervezett dolog, a jel már az adott hangerővel 'jön ki', nem kell semmiféle potméter, relésor, ellenálláshalom, vagy egyéb, kétes minőségű jelútban lévő dolog. Használata a hifis berkekben kb. a blaszfémia kategória, de nekem az A26-ban módfelett tetszik, hangilag  jobbnak tartom bármilyen előerősítőnél, amelyek amúgy is csak jelet kondicionálnak, színeznek, a gyengébb rendszerek hangját akár fel is tornászhatják, az igazán jók jól, a gyengék rosszul. Bemenetválasztás nem kell, mint ahogyan impedanciaillesztés sem, tehát, jelenlétük technikailag sem indokolt, - ezzel a véleményemmel kb. egyedül maradtam.



Addig, amíg nem beszéltem Tóth Gáborral, a konstruktőrrel, aki mérnöki szempontból is jobbnak tartja ennek a megoldásnak a hangját. A sokat citált 'bitvesztés' az persze valóság, csak azt felejtik el, hogy a rendszer 32 bites, A CD meg 16 bites, vagyis, az egészen-egészen halkított állásban kezdődne maga a matematikai veszteség, de ott meg a fiziológiás loudness-hatás miatti szűkülés ezerszer jobban kihallható. (Aztán a meghallgatáskor kiderült, hogy nagyon pici hangerőn is megmaradnak erényei, pont úgy, mint az A26-nál.)
A másik, hogy a tápegység az nagyon kicsi, és kapcsolóüzemű, ami a hifiseknél automatikusan szánakozó félmosolyt generál, hiába magyarázom, hogy pl. a CD futóművemnél kb. 10 féle lineáris tápot próbáltam, de az eredeti SMPSU messze jobban tetszik. Itt Gábor csak annyot mondott, hogy ezt ő tervezte, higgyem el, hogy nagyon jó.
Szóval, két fontos kérdésben van végre egy mérnökember-szövetségesem, ez jó.

Ja, és a chip maga. Az A26-ban a legújabb, 4499 van, ebben a régebbi, 4493. Kérdem, miért?, mondja, hogy ez nem úgy van, hogy levesszük a polcról a legjobb alkatrészt betesszük, és a hang jó lesz. A 4493-ban találta azt a műszaki tartalmat, amelyhez teljes mértékben hozzá tudta illeszteni a saját tervezési elképzeléseit, pl. a kritikus kimeneti fokozatnál is, a 4499 erre nem volt alkalmas.



*


A kezelés, a szolgáltatások: minden megvan, ami kell, remek menürendszer, minden távirányítható. A beállítás kb. fél perc, mert az AKM szűrőket ismerem, a nagy kedvenc 'Super Slow' fog itt is futni. Ezek a rekonstrukciós szűrők amúgy komoly ipari titkok, az AKM nagyon sokat fejlesztést nyomott ezekbe, hogy így szóljanak.



A többi bonyolultság, a 'gain' meg az 'AES/EBU' dolgai, meg az állítható hang-karakterek, ezek maradnak alaphelyzetben, itt majd újabb játékterek nyílnak a személyre szabáshoz.

Szép fémház, jó kijelző, még egy 'demo-óra' is helyet kapott, amely az első 48 órától számol visszafelé, hogy amíg ez le nem telik, bejáratódás van, addig ne várjunk csodát.

 


Na, ez vicces, mert olyan, mintha konkrétan nekem készült volna, nekem, aki határozott bejáratódás-tagadó vagyok, és képes vagyok egy perc után kihajítani a cuccot, ha valamelyik kedves hangszeremen a legkisebb tónushibát megérzem... :)


*


A hang.
Hogy milyen?
Röviden: fantasztikus.

Szóló gambával kezdtem, itt sok dolog kiderül.

 



Megvallom, nem számítottam arra, hogy ennyire jó. Hogy hirtelen a nagyfiúk klubjába került a viola da gamba miatt. Amely különösen nehéz feladat amúgy.
Mert nagyon jó. Egészen különös jelenlétérzet. A hetedik basszushúr, az egyenesen fenomenális. Ilyesmit eleddig csak az R30-on hallottam, de ott a tónus, az ehhez képest, kuka volt. Itt pedig hibátlan.

*

Zongora.
 



Nagyon szép. A felhangok, a piano-forte csodája, minden a helyén. Erősen hasonlít az igazi zongorához, és ott van az a furcsa többlet, amiről írni lehet körbe-körbe, de hogy mi is az, azt nem tudom én sem.

* 

Kicsit bonyolultabb dolgok.


Különösen jó a tagoltság, a hangszer-elkülönítés.
Valami nyúlfarknyi tónushibát szeretnék elcsípni,  de minden jó, minden a helyén.
Picit nyitottabb, mint amit megszoktam, ez egy AKM chipes dac-tól teljesen váratlan. A legteteje semennyivel sem megy feljebb, mint az A26, azt tudom, hogy ott valami finom dolgot csíptem el, de itt most valami szellősebb. levegősebb. Kicsit a friss szél kifújta a finom, nagyon enyhe 'Velvet' ködöt, de a lényeget meghagyta, ami szerintem ezeknél a hallásküszöb környékén lebegtetett ultra-felbontás.

*


Nagyzenekar, nagy kórus.


Valami éteri tisztaság.
Csudára szép előadás, teljesen belefeledkezem. M.F. hangját még soha nem hallottam így. Szép, széles kórus, magas hangtér, de csak kb. annyi, mint a valóságban lehetett, nincs meg szerencsére az az irreális 3D, amelyet az R2R dac-ok esetén gyakran hallottam.

* 

Végül, csembaló.
Az első napon nem mertem betenni, mert kezdtem megszeretni.... féltem, hogy mi lesz. Hogy mi lesz ott, ahol nagy nevek és nagyon drága készülékek is sokszor kivéreznek, annyira, hogy fél perc a pályafutásuk csupán...
Vágjunk bele, rögtön egy Alpha, a legendás Pavana Dolorosa.
Hogy miféle zene ez?, hát, aki nem lesz libabőrös 1'27-től egy jó rendszeren, az valószínűleg robot... :)



 
Teljesen más, mint amit vártam.
Vagy amit remélni mertem.
Valami arisztokrata hűvös tónus, és olyan megszólalás, olyan felhang-kavalkád, hogy most azonnal kellene írni a Hughues Deschaux-nak, hogy egyáltalán, tudja-e, hogy miféle hangi remekművet álmodtak a lemezre.
És olyan basszus, hogy tényleg csak pislogtam. A sokat emlegetett húr-többszöröződés pedig hibátlan.
Ilyen hanggal garantáltan megszerethető ez a felhangérzékeny instrument.

*

 

Szóval, ez bizony, nagyon jó.
Valami távoli analógia jut eszembe.
Az útépítésekről.
A régi időkban az új aszfaltréteg ráment a régire, a padkát felmagasították, és csók. A régi repedések, balhék, kátyúk, torzítások, nem-linearitások ottmaradtak, eltemetve, de attól még létezően; az új hibák majd ott jönnek ki, mint régen, hiába a $5000 előerősítő. Jó az út, sima, főleg az elején, de 'másképp' sima.




Itt, a mostani technológia szerint, a régi felkaparódik, kátyústól, repedésestül, a padka marad, az alapszint marad, a mélyben is rend van, a sima út az tényleg sima.
Tisztára metafizika, nem?


*




Az artikulációval van valami. A módozattal meg a meta-nyelvvel. A szöveg ugyanaz, értettük eddig is, a zene átjött. Most viszont szebb a kiejtés, jobban értjük azt, amit eddig is értettünk.
Adat vajon több jön le?, nem hinném, azért eddig sem volt rossz a helyzet, inkább a fésű még jobban kiszedte a hibákat, amikre érzékenyek vagyunk.




Kicsit BBC feeling. Az érthetőség, a beszéd-érthetőség, a zene-érthetőség az, ami itt nagyon jó. Nem a magas, nem a mély, nem a dinamika, nem a 'prat', ezeket a belépőkártyákat már az ajtóban elkérték. Színezést sem érzek, pedig nem vagyok annyira ellene a hifiben, mert akaratlanul is műveljük, a kábelekkel meg az alátétekkel főleg. Inkább tisztaság van. Valami belső tisztaság.

Az A26 kicsit oldalról meri megközelíteni a Szépséget, kicsit szálasabb, misztikusabb, félősebb.
A TT dac egyenesebben, jobban-szemből is mer mutatni dolgokat. És azért lehet ilyen bátor, mert jó dolgokat, tiszta dolgokat tud mutatni. Ami a lemezen van, igazából. És ez elég is.
Folyamatosan az az érzésem, hogy a tónus meg az alapdolgok az kb. ugyanaz, de zavarból, hibából torzításból feltétlen kevesebb van most. Ezer százalék, hogy ez kapcsolatos azzal a spec. tápegységgel meg az ultra-rövid jelutakkal.

*





Nem vagyok egy nagy Szittya Fattyak magyarkodó, de azt látni kell, hogy ez a konverter egy magyar termék, egy magyar ember találta ki, az ő szellemi produktuma, ő rakta össze, hangilag is.




Hogy így szerepelt nálam, meg máshol is, tudom, - ez, tekintve a dac-ok mai piacát, olyan, mintha egy magyar versenyzőnk állna a Forma-1 dobogóján, vagy Wimbledon-ban, a tenisz kupán.


* 





Széchenyi apánkat én igen nagyra tartom, és kicsit szégyenlem, hogy a hifiben nem tudnám megtenni azt, amit akkoriban ők, hogy vegyünk magyar terméket, akkor is, ha kicsit drágább, meg akkor is, ha kicsit nem-olyan-jó.

Nem. 
A jó hang keresésében nálam nincs ilyen pardon.
Ezt a dac-ot, ha megveszem, akkor azért fogom megvenni, mert jól szól.
Annyira, hogy eleddig sem volt, és per pillanat sincs jobb hangú d/a konverter a horizontomon.



Feltétlen ajánlott.




*   *   *




TóthTechnika Electronics - itt.
___________________________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15