Későn kelünk, a reggeli egy parkban, egy ici-pici kávézóban
Nagyon szép platánsor, virágok, de láthatóan igen nagy a szárazság.
A kávé finom, egy kettévágott kövér kiflifélét ken meg nekem egy kövér néni, azzal a margarinnal, ami olyan finom itt. Nevet, mikor még egy ujjnyi vizet kérek bele - ők ristrettót isznak, ami itt kb. egy fél korty.
Minden utazásnál eljön az a perc, hogy megkérdem, hogy én tulajdonképpen mi a frászt keresek itt. Olykor még el sem kell ehhez indulni.:)
Persze, megígértem Joao-nak, ha szabadul a komplikált nő-helyzetből, koccintani fogok vele Lisszabonban.
Megtörtént. De még mindig itt vagyok.
Mert valami a koordináta-rendszerekkel érdekel, nem annyira nagyon, mint kellene, de egy kicsit talán mégis?, nem tudom.
Hogy az alapdolgok mindenhol a világon egyformák. Egy másik ország egy másik nyelv, egy másik koordináta-rendszer, de itt is szerelmesek az emberek, meg itt is főznek rizst, meg itt is építenek gusztustalan házakat, és a kutyák itt is idegesítenek, halálosan. Itt is játszanak a gyerekek.
De nem pont úgy.
Értitek?
Hajszálvékony a különbség, leheletnyi, de fontos. És a dolgok igazi valóságát pont a különbségek adják, illetve a különbségek alapján jobban érthetők. Pontosan, mint a régizene variációformáinál. Finom a kávé. Az íz-eltérés alig észlelhető, de ettől érzem, hogy finom.
Ezek a különbségek sejtetik, hogy esetleg mégis létezünk, úgy igazából.
Szóval, reggeli. Hosszan nézem a két kisgyereket, és gyártom sorra a tetszetős elméleteket.
Aztán felszaladunk a maszkokért, - mert ti nem tudjátok, hogy otthon micsoda finom szabad élet van... itt kell a maszk, az összes nyilvános nem-kinti helyen, mindenhol, a boltban, a buszon, a metrón, a kávézó benti részén -, aztán elrobogunk a hifis boltba, 5 perc autóval, ahol Joao megkérdezi majd, hogy visszaveszik-e valahogyan a méregdrága hangdobozát.
Bent minden nagyon hasonló, mint minálunk.
A hang határozottan sz@r, csúnyán túlárazott monstrumok ízléstelenkednek és rontják a szférák eredendően tiszta zenéjét.
Az eladó hosszan tárgyal Joao-val. Nem értek semmit. A portugálból semmit sem tudok levenni, csak azt, hogy 'si', az nyilván az 'igen', meg az 'obrigado', a 'köszönöm', mert azt betanultam előre. De kint az utcán röviden összefoglalom neki, hogy mit mondott: a hangdoboz excellent, csak kényes az elektronikákra, kellene egy jobb erősítő, és, mekkora szerencse, pont van egy, most akciós, és be tudnám számítani a Proac-ot, és csak 5.000E különbözetet kellene kifizetni.... Joao nevet, azt mondja, eltaláltam, csak nem ötezer, hanem hétezer Euró kellene...
Visszamegyünk, lustálkodás meg zenehallgatás.
Cabezón csembalóművek - megőrülök, annyira szeretem ezt a felvételt.
Ebéd jó későn; natúr pulykaszelet, rizzsel.
Finom.
Az egész napot beragyogja az, hogy tudom, este NoaNoa koncert lesz. Pontosabban, a Sete Lagrimas. Óriási kedvenc együttesem.
Hét Könnycsepp. Micsoda név.
Útrakelünk, ezúttal metróval, csak három megálló a Gulbenkian park, ott lesz a koncert.
Gulbenkian egy örmény származású olajcézár volt; gazdagon pénzelt sok nagyon jó dolgot, meg néhány kevésbé jót; az tény, hogy elképesztő mennyiségű pénzzel támogatott iskolákat, kórházakat, kulturális intézményeket, és firstclass műgyűjtő volt. Ráadásul, nem volt szívbajos, amikor a kortárs képzőművészetről vagy az építészetről volt szó. Egyik főhadiszállása itt volt, Lisszabonban, ahol a Gulbenkian Alapítvány központja van, egy hatalmas parkkal körbevéve, ma nagyobbrészt múzeum, amelyet mostanában szeretnének felújítani.
A parkban töltjük el az időt a koncertig. Ami nagyon szép, bár, látszik a stílus beszivárgása.
Merthogy ez az olajmaffiózó mecénás, forradalmi új stílusban álmodta, illetve álmodtatta meg az épületeit.
Beton.
Ez a kulcsszó.
Beton-art.
Mindenhol.
Az idő múlásával, a patina enyhítette az esztétikai elhajlást, de nem tudok szabadulni a nyomasztó szocreál feelingtől.
A plakátokon látszik a nagyratörő felújítási kedv, hogy 'úgy restaurálni, hogy ne zavarjuk a természetet', de borítékolom, hogy majd ha készen lesz, sokára, sokan visszasírják majd ezt az enyhén lepukkant, ódon kockahangulatot.
Nem szeretem ezeket az építészeti megoldásokat, ez ilyen egyszerű. Akkor sem, ha nálunk most a javított verziója ismét divatba jött.
De van valami, ami miatt nagyvonalúan elnéztem ezeket a szörnyűségeket. Ugyanis, az épületegyüttesben, belül, van egy előadóterem. Konkrétan, egy hangversenyterem, ahol lesz a koncert.
A Gulbenkian Concert Hall.
Amikor beléptünk, nem akartam hinni a szememnek. Egy kissé ódon, lesötétedett faburkolatú, aránylag normális koncertterem, jó nagy, és a színpad mögötti fal, az nincs, az átlátszó üveg. És így látszik a park mögötte, egy kicsi tó, fák, kacsák, minden.
A koncert?
Fenomenális volt.
Már a közönség jelenléte, az másmilyen volt. Nem tudom elmagyarázni, hogy miért. Már az, hogy ez a fajta zene fullra megtöltött egy ekkora bazi nagy auditóriumot, ez 1200 ember, ez alig hihető. Előttem két srác ült, kigyúrtan, kopaszon, tetkóval. Mellettem anyuka, két gyerekkel. Jólesően heterogén közönség, nem úgy, mint minálunk a ZAK-on, ahol úszik a levegőben a sznobéria, és Bach zenével kínoznak. És itt másképp tapsolnak. Őszintén. Állva, itt ez így szokás.
A zene, az egy 'megemlékezés' volt Magellán földkörüli hajóútjáról; amolyan best-of Sete Lagrimas összeállítás. Soha nem hallottam élőben őket, és, mivel totál elfogultan szeretem a lemezeiket, ez a valódi találkozás nagyobb élmény volt, mint vártam.
Filipe hangja nagyon különleges; az együttes nem 'csembaló-alapú', mint a legtöbb régizene együttes, hanem 'nagybőgő-alapú'; egy erős és gyönyörű hangszínű basszusra épülnek fel a dolgok. A réges-régi Montecassinó Dalosköny éppúgy szerepelt, mint a mai argentin szamba, 'Traditional Zamba', így írták ki.
Volt szefárd, marokkói, Goa-i, spanyol, portugál, arab lejegyzés. És háttérben, a Coro Gulbenkian, hihetetlen finomságú énekléssel mutatta meg a lemezről megszokott darabok 'újraértelmezését'.
Megy az Adoramus Dei, egy gyönyörűséges XV.sz.-i antifóna, minden szőrszálam bizsergett, és nézem a két tetkós fiatalt, ujjatlan trikóban, az egyik kopasz volt, a másik 2 mm-es hajjal, pici, ízléses, nem hivalkodó taréjjal középen, és láttam odavoltak teljesen, és arra gondoltam, hogy ilyen nincs, nincs, ez így nem létezhet, és tudtam, éreztem, hogy ez így helyes, ezt így kellene, és hogy igen, a zene az ennyire erős, és hogy igazából mindenkié.
Voltak, persze, árnyoldalak: a közönség maszkban; amíg leültünk, kintről, háromszor elkérték az oltási kártyát; a kórus maszkban, a karnagy egy olyan idétlen munkavédelmi nagy arctakaróban, amiben hegeszteni szoktak, szerencse, hogy háttal volt, amikor középről hátrafordultam, és láttam az 500 embert maszkban, az olyan volt, mint valami rossz utópia...
De ez az előadás szépen feloldotta ezeket a rossz érzéseket.
Az akusztika különlegesen, majdhogynem indokolatlanul jó; később megtudom, hogy a legjobb Portugáliában.
És végig, a kivilágított háttér, a fák hajladoztak, a kacsák úszkáltak, a denevérek nyolcasokat írtak, és valami hosszú csőrű is berepült egyszer... - életemben nem fogom elfelejteni ezt a hangulatot.
Csak hogy mekkorát képzeljetek el:
Koncert után, nagy tömeg ki, az épület előtt, beszélgetünk, Joao sok húgából kettő is ott volt, férjekkel, huszonéves gyerekekkel, ismerőseik, meg azok ismerősei, én persze fél perc után feladtam, hogy megértsem, ki kicsoda; mutogatott, mint egy egzotikus növényt, hogy a 'Hungarian friend', aki szereti a fákat, meg nem szereti Bachot, meg hogy Budapest mennyire szép, meg hogy mennyi jó zenét hallgatunk, és láttam, hogy ő pont azt csinálja, mint én, emberek tömegeit bolondította bele a régizenébe, és hogy pont úgy élvezi, mint én.
És az egyik idős hölgy, a sok közül, mutatja nekem, a karján, hogy az utolsó számnál libabőrös lett, 'goosebump', segítem arisztokratikusan ereszkedő hangsúllyal, kifogástalan BBC nyelven, meg hogy amúgy én is, és csillogtak a szemek, és egymás szavába vágva nyomták, hogy kinek mi tetszett a legjobban, meg hogy miért nem lehet már kapni a Lingua lemezt, röpködött a sok zs meg a s meg megint a zs, micsoda furcsa nyelv ez a portugál...
Szóval, jó volt.
* * *
Portugál útinapló - 2. nap
Portugál útinapló - 3. nap
Portugál útinapló - 4. nap
Portugál útinapló - 5. nap
