A Templomosok kincse

Templomosok.

Egy régi, misztikus ködbe burkolózó lovagrend. Eredetük valahová az 1100-as évek elejére nyúlik vissza. Kilenc lovag, Hugues de Payns vezetésével fejébe vette, hogy megvédelmezik a Szentföldre igyekvő szerzeteseket az állandó zaklatásoktól. Mert szinte hasonló helyzet volt, mint ma: mivel egyszerre három nagy vallás kiemelt szent helye a Jeruzsálemi Templom, így a feszültség és az egymást követő összecsapások állandóan napirenden voltak. 

Krisztus szegény lovagjai – így nevezték magukat a harcos szerzetesek, aztán II. Balduin jeruzsálemi király vette őket pártfogásba, és az egykori Salamon Templom egyik szárnyát adományozta nekik, innen a Templomosok név. 

Tíz év után megszületett az írott hivatalos regula, majd Clairvaux-i Szent Bernát végleg legitimizálta a rendet egy komplett szellemi-filozóiai program kiadásával. A követők száma egyre nőtt, a rend messze túlhaladta az eredeti célkitűzéseket, egész  Európában otthonra leltek a Templomosok, a 13. század végére hatalmuk a tetőpontra emelkedett

Eddig hasonló a történet, mint a többi szerzetesrendnél. Egy óriási különbség volt, amely később a vesztüket okozta. Már a legelső időktől kezdve a pápa kivette őket a püspöki joghatóság alól, mint félkatonai szervezetet; ez gyakorlatilag teljes függetlenséget jelentett. Nem volt kötelező pénzügyi elszámoltatás sem. Ennek egyenes eredménye lett az, hogy amikor a rend zászlaja alá tehetős pártfogók, sőt, uralkodók álltak be, akkora ’tőkekoncentráció’ jött létre, hogy mindenki mesés kincsekről fantáziált, megszületett a Templomosok Kincse legendárium.

Az egyre jobban megerősödő francia királysággal kezdetektől fogva sok volt az ellentét; végül Szép Fülöp egy iszonyú és zseniális húzással töltötte fel kiapadt kincstárát: 1307. október 13.-án egyetlen éjszaka alatt lefogatta a rend vezetőit, vagyonukat elkobozta, majd az egész Templomos vezérkart a máglyára küldte. Politikai tehetsége nem vitás: mindezt (utólag) törvényesen, és az Egyház  bólintásával. 

Az egyik legerősebb Rend feloszlott, életben maradt tagjai szétszóródtak.

A fénykor emléke több szálon is fennmaradt.

A szigorú regula gyakorlatilag mindent leszabályozott; ide tartozott maga a liturgia valamint a napi egyéb szerzetesi tevékenységek a maguk bonyolult ismétlődő rendszerével. Ezek közé tartoztak a felhangzó dallamok is, melyek lejegyzései így szerencsére ránk maradtak.
Az Ensemble Organum lemezének alapját az 1170-es évekből származó breviárium zenei függeléke adja, melyet a Szent Sír Templomában őriztek, most a Chateau Chantilly levéltárában, Franciaországban hozzáférhető.

Az első gregorián lejegyzés, amely francia zenei befolyás jegyeit viseli magán; még az is tudható, hogy bizonyos Anselm, Párizs egyik kanonokja volt az akkori Latin Partiarchátus előénekese; ő formálta meg a Szent Sír latin liturgiáját az akkori Jeruzsálemben. A breviárium lejegyzései pontosan tükrözik a kor zenei elgondolásait, de teli van szokatlan, ’nem divatos’ megoldásokkal is.

Marcel Peres 1982-től formálja együttesét, az Ensemble Organum-ot. Ez a lemez 2006-ban készült, szó szerint telve az organum minden gyönyörűségével.

A szerkezet maga is liturgia szerint szervezett; antifónák, kórusok, reszponzóriumok, a Magnificat a Vesperásból. Néhány négyszerező ismétlés a templomosok regulájából származik. Mint az a Kyrie, amely, eredetileg a harc spiritualitásához kapcsolódott, később aztán misén kívül is előadták.

Aztán itt a Nunc Dimittis, amely teljesen liturgián kívüli, mégis belevették, valószínűleg igen régi, meghatározhatatlan eredettel. Nevezetessége, hogy mágikus erőt tulajdonítottak neki. Ezen ma már lehet mosolyogni, azon kevésbé, hogy az egyházi hatóság betiltó végzése is fennmaradt.

Szóval csak óvatosan.

Ahogy hallgatjuk, a harmadik perc környékén érezhetően meglassul a zene, de a ritmus úgy tűnik, változatlan marad. Erős a folyamatos szuggesztív hatás, úgyhogy átlendülök ezen a furcsaságon, van még ezer dolog, amely lenyűgöz.

Azért nem hagy békén ez az anomália; eszembe jut a magnó korszaka, amikor a lejátszás sebesség-pontatlansága jó füllel kihallható volt. Ez viszont CD, ami azt jelenti, hogy itt egy processzor órajele vezérli a beolvasást, felvételkor is, vagyis nincs gyorsulás/lassulás, akár kézzel is forgathatjuk a lemezt, akkor is pontos lesz.

A bookletet olvasgatva aztán valami egészen megdöbbentő dolog adódik lehetséges magyarázatként.

A ritmuskeltés művészete a korai kórusművekben saját, veretes latin névvel bír, ez a tripundum. Ez egyrészt adott ritmusú, akár mai kottára átírható képletekből áll, külön elmélettel és komoly tudománnyal a háta mögött. A másik rész  pedig nem csak a kiadott hangra, hanem az egész testre vonatkozó ritmusszervezés, egy komplex, nagyobb ívű terület. 

Hogy mik tartoznak ide?, értetlenkedünk innen a XXI. századból, hát, kapaszkodjatok meg, pl. a súlypont helyzete, vagyis az, hogy éneklés közben melyik lábunkra nehezedünk. Vagy a karok helyzete, de akár az is, hogy a tekintet fölfelé vagy lefelé irányul. Ilyenkor a kiadott hang ritmusát tudatunk eltérően érzékeli akkor is, ha a metronóm szerint semmi sem történt.

Háááát…, elképzelem, ahogy Bach parókája alól kövér izzadságcseppek potyognak a H-moll mise partitúrájára, mikor ezt elővezetjük, pedig ő aztán tényleg értett a rejtett megfelelésekhez…ha ez valóság, akkor ebből sok érdekes dolog következik. Szinte úgy járunk, mint a DNS genetikai térképével. Amely ma már ki van fejtve. Biztos?, jó a kérdés, mert rávilágít a megfogalmazás pontatlanságára. 

Igen, megvannak a bázispárok, hogy melyik-melyik, meg rengeteg szakasz, amelyek összefüggése bizonyos tulajdonságokkal bizonyított, ezek száma tényleg nagy, tízezres nagyságrendű. Arról tapintatos hallgatás megy, hogy igen hosszú szakaszok funkciójáról még fogalmunk sincs, hiába tudjuk ’lekottázni’ őket. Hogy mekkora ez a fehér folt a térképen?, nem több, mint 90%….talán igazuk lehet a GMO ellenzőinek, nem tudom.

Szóval a régi, négyszögletes lejegyzéseken is sok dolog van, amelyre funkciót nem találtak, itt persze inkább a 10%-ot, vagy kevesebbet sejtek, de a fentiekkel az összefüggés létezhet. És a díszítésekről, meg az iníciálé belsejéről nem is beszéltünk.

Peres nem tüzel bele minket a még meredekebb összeesküvés-elméletekbe, finoman úgy fogalmaz, hogy ez a terület még nem a kellő hatékonysággal feldolgozott.

Az előadásmód egy külön traktátus lehetne. Finom, nyugodt és nagyívű, ugyanakkor telve valami nyugtalanító ragyogással. Az előéneklések tónusa olykor hátborzongató. Az organum folyamatossága egyszerűen a lélegzetvételek létezését kérdőjelezi meg; fél-, negyedhangnyi lecsúsztatásuk minden mai tankönyvből tanult harmóniakezeléssel ellenkezik, mégis, egy pillanatnyi kétség sincs, hogy valami felfelé épül.

Húzza a hallgatóságot az Égbe.

Elképzelhető az, hogy a Templomosok Kincse az nem olyan, mint egy láda arany, hanem valami sokkal bonyolultabb, áttetszőbb és megfejthetetlenebb eszmeiség, amely ezernyi aranyszállal adja az összeköttetést a Fent és a Lent között, olykor különleges formájú hurkokat, összecsomósodásokat alkotva. 

Amelyek megjelennek egy-egy jó pillanatban nekünk is.

Mint ez a lemez.

Feltétlen, módfelett ajánlott.




________________
Képek
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16