Fals nyugtalanság - Froberger

 

Johann Jakob Froberger.
Német szerző, Stuttgartban született, zenész családban. Apja nagy szerepet játszott oktatásában, nem csak azért, mert Jakob ifjú koráig az ő keze alatt tanult, hanem mert egy egészen remek zenei könyvtárral rendelkezett, több száz Josquin, Scheidt és Pretorius lejegyzést birtokolt, valamint rengeteg Valentini és Kerll kottát.

Gyakorlatilag egész aktív korában udvari szolgálatban állt, és igen sokat utazott; Stuttgart-Bécs-Róma, aztán Drezda-Antwerpen-London-Párizs, mint egy hosszú járatú vetőgép, a felszínen is és a mélyben is dolgozott, hírességek körül cirkált mindig, kicsit talán még kémkedett is.
Frescobaldi tanítványa volt.
Ez fontos.

Mindezek eredményeként, megnyugtatóan nem német zenét csinált. Szürke alaphorizontja  megszínesedett, a mediterrán fények és a francia könnyedség  átrajzolta a körvonalakat.

Életében ugyan csak két gyűjteményes kiadása jelent meg, de halála után rengeteg másolat terjedt el műveiből, hatása óriási volt, az 1700-as években oktatták zenéjét, még Mozart és Beethoven is hivatkozott rá; azon kevesek közé tartozott, akit soha, egyetlen másodpercre sem felejtettek el. Ma is ismert; talán nincs is olyan csembalista, aki ne játszaná; a híresebb előadók szinte mindegyike lemezzel adózott a zenéjének.

Ezen a lemezen javarészt partiták, egy-egy toccata és fantázia, illetve capriccio a kínálat  Az elnevezésekhez célszerű nem odaragadni; egy partita vagy egy toccata 100 évvel később, Bach zenéjében erősen másképp jelenik meg. Annyi talán közös, hogy noha a tételek táncok nevét viselik, ez inkább már csak az alapjelleg vagy csak ritmikai besorolás, vagy egyszerűen egy jól hangzó név.

Froberger Ou L"Intranquillité.
Mi is ez a címbeli nyugtalanság? Talán kiderül.

Kezdésből egy gyönyörűséges, ereszkedő dallamú allemande-sarabande pár; a harmónia teljes, nagyon-nagyon dallamos; megadja az egész lemez alaphangulatát.; érdemes figyelni az első perc után a manuál váltását, mennyire finom a különbségkifejező-képesség. 

Furcsa módon a szépségből az sem képes kibillenteni, hogy utána, a többi darabban van jó pár egészen meredek rész, amely annyira a fals határán táncol, hogy harmóniaérzetünk konkrétan lázadozik; nem egy félhang billentés vagy kicsúsztatott trilla, esetleg egy-egy fekete billentyű indokolatlannak tűnő használata, mint Frescobaldinál, hanem az egész váz, amire szövődik a zene. Egy eltolt szerkezet, elsőre olyan, mintha félre lenne hangolódva a csembaló; de aztán meg az a különös, hogy bár ez a fals-feeling, bár enyhén nyugtalanító, de rendkívüli szépséget ad. Még a perverzió szó jut eszünkbe, nincs mit tenni. 

Ahogy hallgatjuk,  egyre jobban tetszik, talán azért, mert nem hamis, hanem egy kicsit merészen kigondolt, de szilárd konstrukció, ráadásul ez az ál-diszharmónia nem díszítés-féle, vagy egy fricska, hanem egészen mélyre hatoló dolog, majdhogynem meditatív.

Egy újraszerveződő gyönyörűség.

Mert olyan nincs, hogy önmagában hamis valami. Emlékszünk?

Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságtartalmat is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent.

Ez így kissé homályos-metafizikus, de némi gondolkodás után az analógiák nagyon szépen megállnak.
Szépen hallható, hogy a régi, nem-temperált hangolás micsoda kifejezőképesség-többletet ad, amely nem csupán a kromatikus bátorságot jelenti, hanem inkább a 'tiltott' hangközök rendszer-szolgálatba-állítását. Tekintve, hogy a hallgatóság harmóniaérzékét ez toronyiránt befolyásolja, azt mondom, hogy igen, ez a bátorság.
És, ami még fontosabb, a szabadság.

A lemezen Blandine Verlet egy kétmanuálos Hans-Rückers hangszeren játszik; nagyon érzelem-gazdag; ugyanakkor kellően szikár és száraz játék, egy billentyűnyi csöpögés sincs benne; igazából itt nem Froberger érzéseiről van szó, még csak nem is Verlet–é, hanem ezek valahogy ez a zene, illetve a harmóniák sajátjai – ne feledjük, színtiszta régizene, ott ez így szokás.

Ha pedig, netán, nekigyűrkőzünk a mélyrehatolásnak, próbálkozunk valami analízissel, a feleletet megtaláljuk felvetett kérdéseinkre, az egész előadással, vagy akár önmagunkkal kapcsolatban.

Ugyanis a háttérben finom zajok, és olykor leheletfinoman, nagyon-nagyon halkan, de egészen felismerhetően, ott a válasz.

Igazi madárcsicsergés hallatszik.

Különösen, módfelett ajánlott.

*         *         *

___________________
Képek
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11