Legfelsőbb Őexcellenciád Inkvizítorai jelentik.
Számos feljelentés nyomán látóterünkbe került egy bizonyos
páros tánc, a nép ajka szerint bizonyos
Chuchumbe, amely városunkban éppúgy elterjedt, mint Királyságunk más városaiban
és falvaiban.
A szövege így kezdődik, ….’Áll egy szerzetes a sarkon a
faluban’...ez a szűzi füleknek botrányos, obszcén és a legfelsőbb fokon
zaklató. Az ének egy nem kevésbé obszcén táncot kísér, amely buja
mozdulatokkal, szemérmetlen látvánnyal, illetlen és provokatív rázkódással van
telve – mindez síromladék és botrány a Keresztény Közösség tiszta lelkei
számára.
(1716. október 31.)
Láthatóan a lassuló spanyol Inkvizíciót még azért sikerült
felbosszantani….ez az ominózus dallam pedig mennyire ártatlannak tűnik, végtelenül
egyszerű, középszólamban gyakorlatilag egy teljesen szabad improvizáció,
Láttunk már ilyet, gondoljunk csak a Tarantella vagy a Folia nyugtalanító
hatására. Most a fertőzés egy másik földrészről érkezett, a ’keret’ bizonyosan
Nyugat-Afrikai törzseitől, de a rabszolgakereskedelem miatt egy furcsa
kanyarral és pár tízezer kilométerrel kiegészülve mégis az Újvilágból érkezett,
a hírhedt 4. Kódexben, amely Santiago de Murcia lejegyzéseit tartalmazza.
Hangszerkészítő családból származott, életéről keveset
tudni, igazából még az sem bizonyos, hogy kitette lábát Spanyolországból, ahol
olykor a királyi család ifjabb tagjait tanította táncra és gitárjátékra.
Szóval kissé az össze-visszaság és a homályos teóriák
tenyészete az egész, pedig nem az 1500–as években járunk, hanem bő 200 évvel
később, amikor a Németalföldön a lejegyzések és kiadások már igazán precízek
voltak, Bach már koncertmester, és fúgaművészete már kialakulóban volt, kezdett
hírneves lenni – itt pedig, egy poros padláson Mexikóban, ahonnan előkerült a kézirat, egy párhuzamos, teljesen más szövetű zenei világ
működött. Úgy tűnik, mintha az emberi psziché valamelyik titkos szükségletét
elégítették volna ki ezek a dallamok, mert villámgyorsan elterjedtek, ne
feledjük, hogy az Alfabeto-tabulatúrák lejátszásához kb. annyi szolfézstudás
kellett, mint a mai gitártabokhoz, amelyek a neten nagy karriert futnak a
zenetanárok őszinte és igaz bánatára. A szöveg pedig másodpercek alatt
megszületett a nép ajkán…
Ennek ellenére, vagy inkább mindezek mellett, Santiago de
Murcia óriási hatással volt a későbbi spanyol gitárszerzőkre és
gitárirodalomra; a 4. Kódexen kívül még két nagy gyűjteményes kiadást indított
útjára.
Ezekből készített egy rendkívül színvonalas válogatást
William Carter.
Aki amerikai.
Amikor megszólal a vészcsengő, hogy a
legendásan kultúra-nélküli Egyesült Államok mit tud most mutatni, kicsit
aggódhatunk, de azért közben gondoljunk pl. Hopkinson Smith-re. Vagy a
csembalóépítőkre. Vagy a MET operaelőadásaira. A Coen fivérekre. Ansel Adamsra.
A világ második legjobb gitárosára. És rengeteg-rengeteg dologra még, szóval ne
a Cinema City kínálata szerint ítéljünk. Meg amúgy is Londonban tanult
régizenét Nigel North-al, és számos európai akadémián oktatott.
Az újvilági dallamok mellett szerepel Corelli átirat és
egészen meditatív irányba húzó Passacaille variáció is. Ekkoriban az
átdolgozások, illetve a sima beemelések erősen szokásban voltak Amikor kicsit
átgondoljuk, akkor egy több szabadságfokú rendszer bontakozik ki. Pl. a Folia
variációk, itt minden szerző elmondta saját gondolatait erről a témáról; aztán,
a lejegyzések nagyvonalúsága miatt minden előadó saját dolgokat visz be, és
végül, nálunk, hallgatóknál is bizonyosan nem egyformák a zenei célbaérkezések.
Gaspar Sanz-tól egy egész ciklus szerepel, tisztelgés a nagy
elődnek, aki divatba hozta a tabulatúrás lejegyzési rendszert, ami akkora
népszerűséget hozott a gitárnak Spanyolországban, hogy utazók, pont Murcia
korában, igen elcsodálkoztak azon, hogy Madrid utcáin, a porban, mezítlábas
gyerekek gitároznak…
A hangszer természetesen egy igen szép hangú barokk gitár –
nem feledjük, ez az instrument soha nem hódolt be igazán a klasszikus zenének,
ez, a lemezt hallgatva, erősen feltűnik.
Néhány darab nagyon szép basszuskíséretet kapott, egy viola
da gambán pengetve. Suzanne Heinrich írja, hogy egyszer, régen, az egyik
koncerten felváltva játszottak gitár- és viola da gamba darabokat, ki–ki a maga
hangszerén, rá aznap este pont nagyon kevés rész jutott, szóval álldigált
üresben a színpadon, amíg William nyomta, és egyszer csak, úgy szinte magától,
kicsit unalmában, fülre, elkezdett sima harmóniákat pengetni a gitár mellé,
illetve alá, és ez annyira jól hangzott, hogy aztán a további koncerteken, sok
évig, így játszották.
A hangminőségről.
Ez egy Linn felvétel, ráadásul SACD–n.
Hogy milyen?, nyilván
jó, persze, hogy jó, A Linn egy audiofil kiadó, a Super Audio CD-t meg azért
találták ki, hogy jól szóljon.
De mégis, mennyire jól?
Hát, a háttérben, a leheletfinomságú fecskecsivitelés 3D–ben
jön, kirajzolható a röppálya, meg hogy hányan vannak a fecskecsaládban.
Néhány track alatt pedig tisztán érezni azt a kávéaromát,
amely a hangszerbolt melletti kávézóból jött át, ahol néha William üldögélt,
miután megvette a húrokat erre a lemezfelvételre.
Feltétlen ajánlott.
__________________________
Képek:
