Amikor kézbe veszünk egy lemezt, már elkezdődik a
kapcsolatunk a rajta lévő zenével. A borító, az artwork, a betűk típusa, minden
fontos, az pedig különösen, amit úgy hívunk, hogy tracklista, ami mutatja, hogy
igazából mi is van rajta.
Itt most egyetlen szám van, amelyik 81 percig tart.
Láthatóan valami olyan dolog, amelynek kell a tér, annyira,
hogy a CD lemez 79 perces kapacitását is túllépték, hogy ráférjen, puszta
szerencse, hogy mindig van 3-4 perc technológiai tartalék.
Nekem ez már most tetszik. Ez nyílt szembemenetelés a ma
dívó belekapkodásba, léptetésbe, legörgetésbe.
Morton Feldman.
XX. sz.-i szerző, nagyapáink korosztálya, nem túl régen,
1987-ben halt meg.
Sok érdekesség olvasható életéről.
1950-ben, 24 évesen, egy koncerten, ahol a New York-i
Filharmonikusok Anton Webern Op.21. szimfóniáját adták elő, majd Rahmanyinov
következett, Morton ott volt, sőt, kifejezetten a Rahmanyinov érdekelte, de
elszökött a szünetben, mert tiszteletlennek tartotta a közönség reakcióját a
Webern műre, és épp ment a kabátjáért, amikor ruhatár előtt összeütközött egy,
szintén szökésben lévő férfival. Akit úgy hívtak, hogy John Cage…
Ebből aztán egy nagy barátság lett, az ő révén bekerült New
York művészéletébe, és az ő bátorítására kezdte el írni az igazán saját műveit.
Morton Feldman apja, később ő maga is sokáig a textiliparban
dolgozott. A ’70-es években komoly érdeklődéssel fordult a régi, anatóliai kézi
csomózású szőnyegekhez, a mintázatok rejtett aszimmetriája különösen
lenyűgözte.
Zenei szövet – jómagam is gyakran használom ezt a
kifejezést; ennél a lemeznél ez szó szerint értendő.
De még előtte, megint, az első furcsaság, hiába, a mai
korban ettől megszabadulni nem lehet, az a terjedelem, hogy túl hosszú, ezzel
elég sokat gyötörték Feldmant, ő csak annyit mondott, hogy szerinte nem
hosszúak a darabok, inkább túlontúl rövidek, annyira, hogy szinte szégyenli.
Ki mondja az Odüsszeiára, hogy túl hosszú?
Mert a daraboknak saját, természetes hosszúságuk van,
amellyel tudják élni az életüket. És a zenei ötleteknek szükségük van elég
térre.
Akkor milyen is?
Lassú. Monoton. Rendkívül finom.
Más, mint a megszokott variáció-formák Kizárólag egyes hangokat használ, akkordokat
nagyon ritkán.
Sűrű pedál használat, lassan lecsengő hangok, keveredő
rezonanciák.
Játékmódra előírás: lágyan, annyira, amennyire csak
lehetséges.
Nem kell sokat hallgatni belőle, hogy kiderüljön, hogy a
mintázat bemutatása után engedi a hallgatóságot, hogy jóval később idézze
vissza az adott motívumot. Közben kicsi modifikációk, bizonyosan azok,
hangtanilag, de mégsem annak látszanak, inkább valamiféle
mechanikusismétlés-gátló dolognak tűnik az egész..
Vagy egy virág növekedését idézik.
Nagyon-nagyon finom, alig hallható differenciák használata,
a ritmusban is, inkább olyasmi, mint a színek különbözősége.
Tehát a hogyanon van a hangsúly. Egészen furcsa, de el sem
lehet kerülni az analógiát a régizenével, gondolok itt a korai variációkra, meg
a reneszánsz osztinátóra. Amikor egy Folia variációsor szemrebbenés nélkül 30
percig is tarthat, és szintén a variációk mikéntje a lényeg. E nélkül csak a
3-4 akkord üres és monoton ismétlődése lenne, mint ahogyan itt a 3-4 billentyű
nyomkodása egymás után, egy végtelennek tűnő füzéren.
Most persze minden lassabb, a hosszú terjedelem miatt, nagy
nyugalom és látszólag végtelen idő, ami kell a hallgatáshoz, mégis egy hirtelen
határtalanság-felbukkanásnak tűnik, valahonnan a végtelenségből, egyenesen a
tudatunk mélyére. Ami aztán megint eltűnik, és kezdődik a hurok elölről.
Az is különös, hogy amikor új kompozíciót nyit,
gyakorlatilag rögtön ráülteti a régire, nem engedi kifutni teljesen. Tudunk még
ilyen szerzőt? Egyet kapásból, igen, Vivaldi díszítései és melódiái Megint a régizene, nyilván, ebben a blogban
ez nem meglepő.
Kicsit hosszabb hallgatás után, valami furcsaság megint, ő
úgy hívta, hogy Slips of Memory – valamiféle megcsúszás, amely egyáltalán nem
tűnik tervszerűnek, pedig nagyon az, legalább annyira, mint a szőnyegek rejtett
minta-aszimmetriája.
Amúgy, egyszer azt mondta, hogy műveiben, ahogy hosszabbodnak
a darabok, a zenei megoldások száma egyre kevesebb lesz, ez, bármennyire is
sajnálatos, pont ellenkezik a zene
fejlődésével, amit általában tanítanak…
Talán az igazi organikus természet-hanghoz vezet ez a
feltételezés.
Némi figyelemmel, szépen hallhatók a mintázatban lévő
struktúraszabálytalanágok, és itt megint csak a szőnyegek jönnek, Anatóliában.
A régi szövőmintáknak ott két fajtája létezett, az egyik 5
színt, a másik, az újabb, hatot használt.
Ez vajon sok? Első körön, nyilván, ez nevetségesen kevés.
Amin ezt a szöveget olvassátok, egy mai kijelzőn, ahol a színmélység 24 bit, ez
azt jelenti, hogy 16.7 millió a
megjeleníthető színárnyalatok száma.
Kicsit, ha megerőltetjük a fejünkben a processzort, mégis
más reláció jön ki.
Mert a felhasznált gyapjú festés előtt is és után is kicsi
porciókban szárítódik. Más napsütés, más festékadszorbció. És ne feledjük,
gyapjúról van szó, ahol, ha elhisszük azt, hogy élő rendszer, akkor azt is,
hogy nincs két egyforma szál, tehát mindegyik másképp reagál a színezékkel,
szóval, ez a két apróság nagyon megemeli a variációk számát. Hogy mennyire? Ezt
senki sem fogja kiszámolni; a metafizikai eltérés a lényeg, lehet, hogy
egyetlen szőnyeg kifújja az orrát a 24 bit színmélységnek, lehet, hogy a
tizedik. De egyszer eléri, az biztos, elég hamar, sőt túlhaladja, amíg a szuper
kijelzőnk stabilan a 16,7 millió limit alatt vergődik….
A tapasztalt szövők másképp mesélnék ezt a történetet, de
tény, hogy ők pont ezeket a pici eltéréseket használják ki pl. a 3D érzet
eléréséhez.
Feldman pontosan ezt a módszert követi a látszólag szürke és
monokróm zongoradarabjaiban.
Tehát, egyfajta akusztikus mikroszkópot kell hordani, ha az
igazi gazdagságot meg szeretnénk látni Aránylag egyszerű, szinte még figyelmi sem kell. De mégsem
egyszerű, mert hosszúak az ívek; nagyon, és ez a mai zenehallgatási kultúrával
fájdalmasan és nagyszerűen szemben áll.
Így valószínűleg itt is kilógna a Facebook-on szokásos zenével eltöltött percekből; és az sem biztos, hogy mindenki rezonanciapontját megtalálja, de ezzel együtt:
Különösen, feltétlen ajánlott.
____________________________
Képek:
