Aux Marches du Palais.
Egy fehér Alpha 2006-ból.
Az Alpha egy magas vizuális kultúrájú lemezkiadó, a
borítónál mindig érdemes kicsit elidőzni. Fekete-fehér fénykép; távolban két
esőköpenyes alak, életlen kontúrok. A cím szerint, a palota lépcsőjén.
De mégis
mi?
Vagy ki? Lépcső talán van, de minden egy merő romhalmaz, szürkeség. Ülnek
háttal, néznek valamit, együtt vannak. Szép arányok, nagyon különleges
hangulat.
A lemezen régi francia dalok, balladák, chansonok.
Legtöbbjük egészen meghökkentő saját történettel bír. Van, amelyik az utca
porából emelkedett a kánonba. Van, amelyik Josquin high-art reneszánsz
polifóniájából kéredzkedett ki a szabad levegőre, és olyan is akad, amely
ide-oda lépkedett a pompázatos főúri közönség és a gajdoló kocsmatöltelékek
között. A L’amour de moy eredete az 1200-as évek elé nyúlik, az Une Jeune
Fillette pedig akkora sláger még ma is, hogy nem kizárt, hogy a Petőfi rádióban
találkozunk valamelyik variánsával.
A La Fille au Roi Louis pedig a lányról szól, akit apja a
toronyba záratott, mert szegény lovagot szeretett, nem pedig a neki
kijelöltet…a történet vészesen ismerős, néhány nevet kicserélve, bárhol
megtörténhetett volna.
Hogy zeneileg milyen?, hát, a Le Poeme Harmonique úgy
indítja ezt a chanson-balladát, hogy az egyik leggyönyörűbb fúvós belépés,
amellyel valaha is találkoztam.
És az egész lemez koronája, a 11. track, amikor már
ráhangolódtunk erre a nyelvezetre, és várjuk a szép lecsengést, vagy valami
lazítást, egy kis oldást, hát, akkor jön a Le Roi a fait battre tambour...
Minden
lesz, de pihengetés és szórakozás, az pont nem.
Amikor a király belépett a terembe, köszönteni a hölgyeket,
az első közülük annyira szép volt, hogy mellette, a márkitól, megkérdezte, hogy
ki ez a lady, vagyis igazából úgy, hogy kié ez a nő, mert akkoriban ez így volt
a szokás, meg amúgy is ő volt a király, bármit és bárhogyan kérdezhetett…
A
márki pedig azt felelte, Fenség, ő az én feleségem.
Ártatlannak tűnő helyzet, a nők elragadóak, a hangulat
remek, az ételek finomak, a kérdésben finom bók, de 500 évvel ezelőtt is
egészen pontosan érezték az emberek azt, mint amit mi most. Azt, hogy ebből
beláthatatlan, gyönyörű és szörnyűséges bonyodalmak lesznek. Hogy a folytatás
az egy nagy szerelem, és még nagyobb keserűség lesz. Meg fehér virágok egy
koporsó mellett.
A zene egészen pontos analógiája a történetnek. Nem a
szolgai követése, hangról hangra és érzésről érzésre, mint ahogyan majd 250 év
után az Opera teszi, hanem sokkal finomabban, megfoghatatlanul, káprázatokkal
telve. Ahogy elhangzik a válasz, hogy Sire Roi, c’est ma fémme, megsötétedik a
zene, teli lesz csillogással, és ahogyan bonyolódik a történet, az ismétlődő
egyszerű dallam finom díszítései és szólamai egyre nagyobb gyönyörűséget bontanak ki.
Annyira, hogy tisztán érezni, ez most az Abszolút Szépség felszínét karcolja.
A nyelv és a zene viselkedése teljesen és totálisan azonos, meta-jelentések tömegét
érezni a szavakon túl éppúgy, mint
mélyen a dallam mögött.
Az előadásmód pedig, mint amikor egy bonyolult kulcs elfordul
egy komplikált zárszerkezetben. Egészen-hajszálra pontosan olyan, mint
amilyennek lennie kell. Nyílt és egyenes, tartással teli. Claire Lefilliatre
hangja egyszerűen káprázatos. Egy lélegzetnyi megalázkodás vagy sírás sincs
benne; a könnyeit ezúttal nekünk kölcsönözte.
Szinte megüt a szépség.
Mert az emberi psziché rendkívül érzékeny az ilyen dolgokra,
akkor is, ha az akadémiai magyarázat üres lapok tömkelege lenne.
A király, a márki, a hölgy, az egész udvartartás – réges-rég
halottak, mindenki elporladt, hangzatos, szépen csengő neveik örökre
elfelejtődtek, az unokáik unokájára sem emlékszik már senki sem. A chanson
viszont százévek után teljes pompájában ragyog, soha, egy szempillanatra sem
felejtették el, népszerűsége töretlen.
Később, nyilván, megpróbálták beazonosítani a szereplőket,
IV. Henrik és Gabrielle d’Estrees, vagy akár VIII. Henrik és Boleyn Anna, a sor
folytatható, teljesen hiábavalóan, pont, mint amikor a P pompázatosan kusza
végtelenségére próbálunk bármilyen szakaszt vagy valami szabályszerűséget
ráerőltetni.
3.14159265358979323846264338327950288419716939937510582097494459
230781640628620899862803482534211706798214808651328230664709384
460955058223172535940812848111745028410270193852110555964462294
895493038196442881097566593344612847564823378678316527120190914
564856692346034861045432664821339360726024914127372458700660631
558817488152092096282925409171536436789259036001133053054882046
652138414695194151160943305727036575959195309218611738193261179
310511854807446237996274956735188575272489122793818301194912983
367336244065664308602139494639522473719070217986094370277053921
717629317675238467481846766940513200056812714526356082778577134
275778960917363717872146844090122495343014654958537105079227968
Mert nem a szám a lényeges, hanem a viselkedése, nem a személy a
fontos, hanem a történet.
