In memoriam M.F.
Most kivételesen induljunk a borítótól. Mert először nem volt világos, hogy az AliaVox megszokott reneszánsz festményrészletei helyett mit keres a lemezen ez a kép.
Hát igen, Picasso, az avantgárd festőzseni. Inkább ezeket ismerjük:
Meg persze a Guernica
Viszont volt egy kék korszak, 1901 és 1904 között, a város neve pedig Barcelona, így már rögtön világos, Savall meg Cardona, ahol a lemezeket veszik fel, innen kb. 50km északra - összeállt a kép.
Ninna Nanna: a ninna az kb. alvás, a nanna az kb. álom, meg fordítva is, szóval ez így igazából altatódalt jelent, a Mediterránum összes nyelvén. A lemezen tehát altatódalok vannak, de ez így kicsit elnagyolt meghatározás. Időben a szóródás igen nagy, gyakorlatilag a kora reneszánsz anonim szerzőitől Arvo Partig terjed a skála; vagyis 1500-2002-ig.
Van néhány tényleg altató-szerű dal, de akad szefárd dallam, kora 16.századi Marokkóból, ami jóval bonyolultabb belsejű, van arab hagyományos zene keleties díszítésekkel, katalán dal nyilván szerepel, de ott van Merula híres Hor c'he tempo di domine-je, amely egy régi (altató)dallam osztinátójára íródott, komoly spirituális tartalommal; Byrd 1500–as évekbeli Angliája is felvillan, akad Muszorgszkij betét is éppúgy, mint Max Reger századelős szerzeménye. A hangszerkíséret ennek megfelelően nagyon változatos, az arab laudtól a nagy fekete zongoráig terjed, természetesen Savall gambája is sokszor feltűnik.
De meghallgatva mégsem az. Miért?, mert van két nagyon erős kapocs, amely egyben tartja ezt a lemezt. Az egyik, az a titokzatos valami, ami az altatókból mindig szivárog; az emberi kommunikáció kezdeti, intim és mélyen fekvő része; bárhová is léptetünk, azonnal hallható.
A másik, az pedig Montserrat Figueras hangja, ami egy külön fejezete lehetne a szopránéneklés történetének. Mindegyik szám nagyon különleges, de az összes ismertetéséhez kevés lenne a blog tárhelye, szóval nézzük most egyet, ami a track No. 8. a lemezen.
Mareta – egyszerű cím; csak egy név; színhely a régi Valencia, közelebbről, Alicante, a szerző már akkor ismeretlen volt, amikor lejegyezték.
Kezdés – egy halk csengőszó; valahol hátul, finoman rázzák. A hangrendszerek között már itt, az első három másodpercben óriási különbség van. Van vascsengő, van ezüstcsengő, van, hogy szinte nincs, és van, hogy azt hiszed, hogy itt a szobában szórakozik valaki veled. Egy finom pengetős kezd, akkordváltáskor csusszanás a húrokon, erősen élő.
Aztán kezdődik az ének; anya és a lánya.
Montserrat és Arianna Savall együtt, elképesztő duett; egyik szebben ragyog, mint a másik. A dallam nem bonyolult, kifejezetten szép, teli terc- és kvintváltásokkal, nagyon harmonikus. Először Arianna énekel egy versszakot; szép, iskolázott hang, kellően színes és atompontos; szerencsére sok ilyen éneklést hallhatunk mostanában.
Aztán indul Montserrat…..hát, itt valami elképesztő varázslat történik. Mélyről jövő, teljesen fekete hang, egy nagy hang, felharmonikus színek tömkelege, még szinte alapgázon; egy érdekes hhhhhh rárakódással, ami miatt a lábunkból az erő kiszáll; tökéletesen és mennyeien tiszta, akkora ragyogással, hogy világít, komolyan…. egyszer valaki azt sóhajtotta egy koncerten, hogy az angyalok leszálltak…– teljesen igaz az érzés. Kicsit most rendesen kiereszti; akkora dinamika, hogy a tranzisztorok felizzanak, a hangszórók kapacitásuk felső határán túl egy kicsit, repülős nyelvre lefordítva, kompresszorfordulat 115%, az áram érezhetően szívódik ki a konnektorból, az utcai fények megvillannak, a négyes metró kissé lelassul, a villamos a körúton picit beránt, mert Pakson a turbinák befékeződnek az óriási terheléstől, a gőzt úgy kell kiereszteni hirtelen, szinte bekapcsol a vészáramkör…pedig ez csak egy szopránhang….
Elalvásról ezúttal nincs szó, inkább a régi széki népdal jut eszünkbe, hogy
Kinyílt az ég háromfelé…
Nézzetek ki rajta, érdemes.
________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14
