Monteverdi
A régizenében megkerülhetetlen, de ez inkább akadémista, illetve zenetörténeti szöveg.
Miért is tetszhet ma ennyire nagyon ez a Vespro?, a helyes válasz csak néhány gondolattöredék lehet, mindenkinek más; amely az objektív vonalról, melyet a tankönyvekben meg a neten megtaláltok, szükségszerűen és nagyban letér.
Miért is tetszhet ma ennyire nagyon ez a Vespro?, a helyes válasz csak néhány gondolattöredék lehet, mindenkinek más; amely az objektív vonalról, melyet a tankönyvekben meg a neten megtaláltok, szükségszerűen és nagyban letér.
Egyházi mű, külön belső felépítéssel, mely a kornak megfelelően igen szigorú. Ez fontos, mert nem csak a keretre, hanem a töltelékre is igaz; akkor is, ha ma már nem értjük az egész szisztémát; laikusok lettünk, igazából nem tudjuk, hogy miért és mi következik, de furcsa mód a belső lényeget ez nem érinti kritikusan.
Fennköltség és ünnepélyesség. Ez az, ami elsőre és rögtön elragad. Milyen szépen őrzi a nyelv a metafizikát: fennkölt, vagyis valahol fent költött…
Fennköltség és ünnepélyesség. Ez az, ami elsőre és rögtön elragad. Milyen szépen őrzi a nyelv a metafizikát: fennkölt, vagyis valahol fent költött…
Amikor kicsit mélyebben belenézünk, egy lenyűgöző rendszer bontakozik ki. Maga a vesperás a zsoltárokkal, himnuszokkal és a Magnificat hálaénekével, milliónyi gyökérszállal kapcsolódva a Szentíráshoz. A zenei kifejezés legalább ilyen bonyolult; a felvezetés, a szólisták, a kórus, sőt, a hangnemek és azok egymásutánisága olyan szabályok sokasága szerint alakul egy nagyszerű szertartássá, mely akkoriban egy folyékonyan beszélt zenei nyelv volt, ennek igazi kifejtése ma már a szakértőkre hárul. Azért megijedni nem kell; a mai ember szívét is kb. az a kulcs nyitja, mint bő 400 évvel ezelőtt.
A kezdés egy Orfeóból ismert dallam, amolyan fanfár-féle, kicsit túlzottan érces, figyelemfelkeltő, enyhén cirkuszos hangulatú, sőt, az érzékenyebbeknek majdhogynem riasztó, gondolhatnák, ilyen lesz az egész lemez…?, nem, ez csak a plakát, nem kell elszaladni. Aztán egy antifóna, egy ősrégi gregorián dallam részlete, mely felvezeti a soron következő tételt, és így is lesz végig a szerkezet, amelynek bonyolultságát a nagyon erős egység-érzet szerencsére hamar legyűri, és innentől egyik ámulatból a másikba esünk.
Maga a zene már nagyszerű, az előadásban pedig lenyűgöző érzelmi feszültség hallatszik.
Valami, ami nagyon nem szokványos A zenekar pontos és tökéletes, úgymond, teszi a dolgát, de valami megfoghatatlan finom vibrálás jön belülről. Indokolatlannak tűnő mikro-hullámzások; az énekesek hangja nagyon jó, pontosabban zseniális, de még sokkal több valami furcsasággal. Montserrat Figueras hangja az alsó fekvésben finoman vibrál, amúgy atompontos, de kissé remeg, igen, mintha 20 évesen állna egy ultra-szigorú vizsgabizottság előtt, na, ettől lassan, fokozatosan elkezdünk zsibbadni, mi történik itt?, a kórus pedig úgy énekel, hogy a lelkünk szépen elkezd tekeredni, valahová felfelé…
Aztán később pár dolog világos lesz.
Merthogy ez nagyon kora-Barokk, inkább a Reneszánsz zeneiségből ered, és itt nincsenek és nem is lehetnek a jóval későbbi romantikában, vagy a mai korunkban megszokott érzelemdús rezegtetett vibrátók és könnyek meg sírás meg szipogás, bánatos és megható kiskutyatekintettel, hogy én-én-én, az én hitem, én érzéseim, én problém, az én pszichoanalitikusom.
Itt a lényeg még nem belülről, hanem felülről jön, és az énekesek csak a közvetítők.
De ettől még nagyon is emberek és nagyon is éreznek. Akiknek ez a zene most kicsit elvette az eszét…mert idejöttek a messzi Katalóniából Olaszországba, Mantovába, a Santa Barbara templomba, idezötykölődtek, nem kevés kínlódással, ahol ez a Vespró először elhangzott, mert ez a szakállas krapek, ez a Jordi, fejébe vette, hogy ezzel tiszteleg a Mesternek, hogy itt veszi fel a lemezt, értitek?, nem Cardonában, ahová eddig jártak és járnak még ma is, a finom sárga csíkos huzatú székeken ülni, ahová kényelmesen és legfőképp nagyon hamar el lehet jutni otthonról, és ott a kedvenc kávézójuk 20 méterre, a trombitás meg biciklivel jár…Ehelyett a pakolás, kavarás, horribilis plusz pénz, a busz, por meg a hideg, mert január van, kínlódani az érzékeny bélhúrokkal, behangolni egy ilyen zötykölődés után az valami horror, és mindezt úgy, hogy egy zsírismeretlen és idegen helyi kórussal kellett betanulni ezt a nem könnyű darabot…és hallatszik, hogy mindenki, de tényleg mindenki megértette, hogy miért volt ez fontos.
Ez a hihetetlen elszántság teljesen szíven üt. Az előadást pedig annyira megemelte, hogy szépségével messze beelőzi a többi remek felvételt. A bookletben Savall finoman, szinte csak futólag, de megemlíti ezt az outstanding emotional dolgot, pedig pontosan ez az, ami oly mértékű volt, hogy alig fért be a Santa Barbara templomba.
Sok-sok év után, egy gyötrelmes Musicalisches Opfer utáni dedikáláson, kezemben ezzel a lemezzel, ártatlanságot színlelve, megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e a felvételre, meg hogy tényleg azért mentek oda, mert ott hangzott fel először a Vespro, hát, akkor hirtelen megállt a toll a kezében, elcsillagosodott a tekintete, mondta, hogy igen, és hogy mennyire, de mennyire gyönyörű volt, nekem még a lélegzetem is elakadt, aztán kicsit zavartan köhécseltünk, aláírta a lemezt, az angyalok meg ott repkedtek egészen közel hozzánk…
Néhány rész, pl. az a Nisi Dominus, vagy az Ave Maris Stella, komoly erőfeszítéseket kíván, hogy ne tekergessük állandóan vissza, újra és újra kezdjük meghallgatni és belefeledkezni és belebolondulni…
Hogy a zene mégis milyen?, hát benne van a reneszánsz polifónia tisztasága meg a nagy kórusok sodrása, dallamos és melodikus, mint később Vivaldi zenéje, és az a lélekemelés, amit majd a szigorú Bach fog közelíteni a legszebb kantátáiban.
A hangminőség döbbenetesen jó; ahogy jobb láncokon hallgatjuk, úgy nő a kórus létszáma, a lélegzetvételek mellett a szívdobbanások is kezdenek hallatszani. Egy csinos bekezdés a bookletben kitér a felvétel technikájára; némi próbálkozás után úgy döntöttek, hogy egyetlen pár omnidirekcionális mikrofonnal veszik fel az egészet, és a zenészeket meg az énekeseket a lehető legkevésbé mozgatták közben. Ez, tekintve a komplexitást, szerintem, több, mint meglepő, az eredményt tekintve lenyűgöző.
Az eredeti első kiadás lassan már aranyárban van; viszont az újrakevert SACD az egyik legjobb hangzású komolyzenei felvétel, amivel eleddig találkoztam.
Nekem kb. 20 éve folyamatosan a kedvencem; aki szereti a Vesprót, annak megvan, nekik újat nem mondtam; aki épp ismerkedik Monteverdivel, vagy ezzel a korral, remek választás.
2012 májusában jött egy földrengés, a Santa Barbara komolyan megsérült.
De valami tényleg van ott a levegőben, a szeretet és a törődés a régi dolgokkal, és hogy milyen hamar helyreállították, sokszor az Ég és a Föld között lebegve, mint a régi szentek lelkei, segítettek visszakötni az alsó és a felső dolgokat.
De valami tényleg van ott a levegőben, a szeretet és a törődés a régi dolgokkal, és hogy milyen hamar helyreállították, sokszor az Ég és a Föld között lebegve, mint a régi szentek lelkei, segítettek visszakötni az alsó és a felső dolgokat.
Pont, mint ez a lemez.
___________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10
