2017. július 7., péntek

Belső utakon - Cabezón zenéje









Antonio de Cabezón - a legendás vak zeneszerző és orgonista. 
Az évszám igen régi, valamikor az 1520-as évek, V. Károly császár kora, amikor ott a zenei élet mai szemmel felfoghatatlan fejlődésnek indult.  A Capella Flamenca kora, amely egy eredetileg egy franko-flamand kórus volt, mely az Emperort kísérte birodalmának északi részére éppúgy, mint a Spanyol Királyságba, de valahogy jelképezte azokat a nagy utazásokat és külhoni tartózkodásokat is, amelyeket a kor nagy szerzői megtettek.  


Josquin, Rómából Ferrarába, Frankföldre, majd Flandriába; Cipriano de Rore át az Alpokon, hogy végül Velencébe érjen; Gombert látogatása Spanyolországban, vagy Arcadelt, aki egyszerre dolgozott Firenzében és Párizsban. Igazából olyanok voltak, mintha utazó kultúrattasék lettek volna.
Vagy inkább valamiféle hosszújáratú vetőgépek. 


Ez meghatározó mozgásokat jelentett zenei területen; gyakorlatilag  az északi zenék importjáról volt szó, melynek hatása jelentős volt.
Jelentős, csak így, simán? 
Sokkal többről van szó. Ez a lefelé áramlás az európai zenét évszázadokra meghatározta. Az, hogy messzi délen, Nápolyban, 100 évvel Josquin után az összes lantos és hárfás és billentyűs meg gambás még mindig nem tudott leszakadni miséiről, és bonyolult polifon műveit szólamonként írták át, és az utca porában és a kocsmákban a messzi északi szerző dallamai inkarnálódtak sokadszor, az egyenesen érthetetlen. Ez annyira valószínűtlen, mintha most az X faktorban a Musicalische Opfer átdolgozását nyomnák az RTL Klub műsorán, de mégis ez történt. 


Spanyolországban ennek az asszimilációnak szép példája Cabezón élete és munkássága.
Nyomtatott kiadásban művei először 1557 -ben jelentek meg, Henestrosa Libro de Cifra Nueva gyűjteményében. Leginkább billentyűs művei ismertek - orgonára és virginálra, illetve klavikordra - viszont még sok egyéb területen is alkotott; végig a spanyol uralkodói udvarban volt tisztségben. A fia, Hernando, később rengeteg művét simán beemelte a saját gyűjteményébe; ez akkoriban egyáltalán nem volt visszatetsző, sőt, egyenesen szokásban volt.


Zenéje számomra az egyik legkülönlegesebb ebből a korból; semmihez nem hasonlít, bár mondják, hogy pl. Josquin hatása döntő volt, de kifejezéseit, szerkezeteit, ellenpontjait teljesen átstrukturálta a saját hangszereire, nevezetesen billentyűsökre és hárfára.
Vagyis misék és kórusművek átfordítása csak-hangszeres nyelvre?,  igen, valami ilyesmi, és ez az egyik kérdés, amely Skip Sempét is megragadta. 
A másik pedig, a hogyan, ez a különös nyelvezet, amelyet Cabezón használt; mint a billentyűs fantáziák (tientos); az átdolgozott chansonok és madrigálok (glosadas) és mindezekre szabad variációformák (diferencias).


Mert a zene a nyelv előtt jár mindig, vagy inkább túl.azon. Legjobb példa erre a címadó Canto a mi Caballero, ez a lemez címe.

Már a borítónál elakadunk, mert egy füves erdőrészletnek tűnik, de aztán a caballero, az gyanús lesz, persze ez egy ló-sörény….
Meg egy régi spanyol, népi eredetű dal, amely 100 év múlva, Lope de Vega 1620-as darabjában is szerepel, ahol a Lovagot figyelmezteti, hogy ne induljon neki a Sötétségnek, de ő nyilván elindul, nem kevés bonyodalmat okozva. 


Kicsit mélyebbre ásva, a fény és az árnyék, a hős szükségszerű bukása, a körbeölelő spirituális sötétség, mind egyfajta pszichológiai tanítás a rejtőzködő, de nagy hatású szellemi tartalmakról, melyek egyik kifejezése pontosan ez a zene. Szemmel nem látható belső horizontokról és hálózatokról van szó - és amikor mindehhez hozzávesszük, hogy Cabezón születésétől vak volt, egészen furcsa érzéseink lesznek.


Skip Sempé zseniális billentyűs; amerikai születésű, egyik együttese a Capriccio Stravagante, már a lemez megjelenésekor híresek voltak de ez a Cabezón előadásmód semmihez sem fogható, annyira egyéni a hangvétel.


Az egész lemez egy diferencias.
Cabezón és a kortársai flamand-átszűrt zenéi kapnak egy újabb tükröt, amelybe a szivárvány összes színeit megleljük, minden egy kicsit továbbgondolva és nekünk címezve, egyenesen személyre szabva. A virtuozitás és a meditatív vonal feltűnő; ennek a zenének a lelke, a lényege; itt a híres Doulce Memoir, melynek ölelkező akkordjai 450 év után is tudnak kérdezni.


Részemről - első számú kedvenc. Improvizáció meg nem is; kötött forma meg nem is; ismétlődik meg nem is; emellett dallamos, nagyon harmonikus, furcsa csavarásokkal teli.


Itt a Pavana Italiana, amit most kivételesen érdemes végighallgatni; a lényegre, a hogyanra itt egy szép válasz.
Picit kell csak figyelni.
Az első perc után van egy fúvós belépés, mint egy lehelet, utána egy csembaló, maga a tiszta gyönyörűség, aztán egy gamba indul a második percben, amely az előző dallam díszítéseit ismétli, most szólamként, tagolva, és ezt díszíti tovább, de pont úgy, mint előzőleg maga a dallam menete haladt, vagyis a díszítés díszítése az adott mintázat szerint.

Akkor ez a válasz a nagy kérdésre? De hol? 
Kicsit hátrébb kell lépni, hogy lássuk.


Akinek megy a matek, az most előny; az rávágja, igen, a fraktálok megint…

Ezek a furcsa képződmények, amelyek ott vannak a képernyővédőnk függvényeiben éppúgy, mint a felhőkben a fejünk fölött meg a lábunk alatti gyökérszálakban, az ereinkben, a hanghullámok terjedésében, meg ahogy ezt olvassátok, a neuronhálózat mátrixában.


És most sóhajtotok, kissé csüggedten, hogy de mit nyomja ezt az érthetetlen matek-cuccot ide, a zenei ajánlóba, igen, a tüdő hörgői meg a légáramlás nyomásviszonyai is pont azok…


Meg az egész web, a Facebook meg a kristálycukor, a virágszirmok meg a koszorúk, a koszorúér meg a homok, az elektromos hálózat, a várostérképek meg a partszakaszok, a csillagrendszerek meg a WC papír szerkezete, ahol a cellulóz-szál és a mamutfenyő között úgy lépkedünk, hogy a függvény, bármennyire is furcsa, az teljesen ugyanaz...


Az egyik legpontosabb és legnagyobb ívű analógia a régizene és a világunk teljessége között.


A titokzatos, felkavaró dallam, amely keletkezéséről viták folynak, de senki sem tudja, honnan jött, Cabezón sem kerülte el, a hírhedt La Cara Cosa; gyakorlatilag egy kirohanás, mellbe vág varázsigés ráolvasásával éppúgy, mint szépségével. Azt sejtem, hogy annyira nem ártatlan, mint amilyennek gondolnánk.




És a fraktál-lemez végig-végig könnyed marad és dallamos, finom és invitáló.
Oda, belülre, a végtelen spirál belsejébe.




Skip Sempé később még rengeteg jó billentyűs felvételt készített, milliónyi előadásban vett részt; a Capriccio Stravagante többi lemeze is remek, de ez a Cabezón CD örök referencia;  hunyott szemmel, tapintásra, bármikor megtalálom.

Különösen, módfelett ajánlott.







______________________
Képek:
1-2-4-6-8-13 fraktálok: 3-5-7-9-10-11-12-14