2016. január 8., péntek

A Kérlelhetetlenek bálja - Monteverdi

Amikor erősen kedveljük a régizenét, a rengeteg nagyszerű felvétel mellett az tény, hogy gyakorlatilag kizárjuk magunkat a régebbi lemezekből, hifisként pedig az LP világából. Hogy miért?, mert az előadásmód akkorát változott kb. 1990 óta, hogy a korábbi felvételek egyszerűen hallgathatatlanok. Nem azért, mert ab ovo rosszak, hanem azért, mert az újabbak más filozófia mentén haladnak, amihez rendkívüli mód hozzá lehet szokni. 

Akkor most nézzünk rögtön egy jó erős kivételt.



Monteverdi: Il ballo delle Ingrate (kb. a Kérlelhetetlenek bálja)

Les Arts Florissants, az évszám 1982. Ez azért jó rég volt, de az eltelt 34 év egy egészen vékony réteg port sem hagyott ezen a felvételen; teljesen szokatlan módon, totálisan up-to date, a hangminőség is rendkívül megnyerő, mai felvételnek az ’új’ régizene-előadásmód szerint simán elmenne, talán annyi, hogy a nevek közül egy-kettő már nem ugrik be, mint Agnes Mellone, de Jill Feldmann szopránja és Guillemette Laurens mezzója annál inkább, ne feledjük utóbbi egy 26 éves épp-nem-csitri hölgy volt, emlékszünk még arra a mostani, szintén Monteverdi hullámfelkavaró felvételre?, nos, a régi hangja is briliáns volt; a csembalónál pedig Skip Sempé nevű fiatalember ült, William Christie a 38.-at taposta…



Ilyesmi akkor történik, amikor egy előadásról utóbb kiderül, hogy iskolateremtő volt, hát ez totálisan az volt.




Az Orfeó bemutatója után években járunk, 1600–as évek eleje, a mantovai udvar ezt a művet egyszerre rendelte a legendás Ariannával, amelyből csak a lamentó maradt meg, volt szó róla. A téma a szokásos: egy mantovai hercegnő rezisztens lett Cupido nyilaira meg a kérőire, ezért Pluto segítségét kérték az Alvilágból, ő pedig egy korrekt kiselőadást, itt úgy hívjuk, semi-operát tartott és mutatott, hogy a végzet mit tartogat az ilyeneknek…állítólag az udvari főembereket is bevonták az előadásba, konkrétan táncolniuk kellett…
Később a VIII. madrigálkötetbe került.



Nagyon jó zene, nagyon jó előadás.

Amúgy alig tudok leszakadni erről a felvételről. Valami különleges, egészen felfelé ívelő összhang.épül. Katedrális, ez a jó szó.
Itt ez a track No. 6., Amore és Venere kettőse; pár meghallgatás után még a hajunkból vagy a cipőfűzőnkből is kimutatható lenne.





A hifis berendezéseinket kellően meggyötri, ez a műfaj általában is, vagyis, tegyünk be egy Monteverdi madrigált, megmondom, milyen a rendszered…

Feltétlen ajánlom.

Monteverdit mindig.
Bármikor.
Bármennyit.