Brahms: Magyar Táncok

Az Early Music birodalma, az olyan, mint egy város.

… a város, ahol hatvan ezüstkupola magasodik, minden isten szobra bronzba öntve, az  utcák ónnal kirakva, a színház kristályból épült, az egyik torony tetején pedig minden reggel aranykakas énekel. Későn érkezel, az egyik hónapban, amikor már rövidülnek a napok, belépsz a magas, fehér kövekből rakott kapun, az utcán, fent, az egyik ablakban egy nő rázza a szőnyeget, egy másik erkélyről egy sikoltást hallasz, hogy ’ah!', és megtudod, hogy tévedtél, amikor azt hitted, hogy átéltél már ilyen estét, mint ez, és hogy boldog voltál….

Mert most vagy boldog.

A város, amelyről így emlékezik meg egy tevehajcsár:

… kora ifjúságom idején érkeztem meg egy reggelen, sok ember sietett az utcákon a piac felé, szép fogsorú nők nyíltan néztek bárki szemébe, egy emelvényen három katona klarinéton játszott, kocsikerekek gördültek mindenfelé, és színes feliratok lengedeztek. Azelőtt csak a sivatagot és a karavánösvényeket ismertem…

Jómagam nem vagyok utazó fajta, élvezem a függőkertek hűsét, de ritkán én is kilépek a fehér kapun, nézelődök a lemezeim között, vannak a porosodó részek, ahová évek óta nem nyúltam, aztán kiemelek egyet, nem tudom, miért, a CD játszó engedelmesen olvassa be, nagyon szeretem ezt a lejátszót, de mégis csak egy gép, úgy tűnik, tökmindegy, miféle koronggal kínálom, én viszont furcsa izgalommal várom, hogy mi történik.

Egy ősrégi Hungaroton felvétel. Annyira régi, hogy ez még akkoriban volt, amikor a Hungaroton zseniálisan startolt az új zenei formátumra, amit akkor még nem nagyon ismertünk, amit aztán gyönyörű anyanyelvünk, egyedüliként a világon, olyan furcsa, duplázós formában rögzített, így, hogy 'CD lemez'.

Johannes Brahms.

A romantika korában élt romantika-ellenes, nyíltan szembefordult a Liszt-Wagner tengellyel, viszont, innen nézve, mégis csak a romantikát teljesítette ki. Aki bordélyházak között cseperedett fel, és egész életében megőrizte tájékozottságát ezen a területen. Akit szívesen fogadott a jóval idősebb szupersztár, Liszt, egészen addig, amíg a fiatal Brahms el nem aludt a nagy mester halál-unalmas H-moll szonátáján… De nem ez volt a fő gond. Liszt továbbra is szerette volna bekapcsolni őt az újromantikusok körébe, de Brahms a Bach – Beethoven vonalon maradt, innen egyszerűen nem lehetett kibillenteni.

Még fiatalon megismerkedett a magyar Reményi Ede hegedűművésszel, ő volt  Görgei Artúr segédtisztje és hegedűse, ezért a szabadságharc után menekülnie kellett, és csak nagyon későn, 1860-ban térhetett haza amnesztiával, akkor már világhíresen.

Ebből az ismeretségből aztán egy legendás koncertkörút született, Brahms volt a zongora-kíséret; aztán a személyes kapcsolat megszakadt, de ez a magyar behatás mindvégig megmaradt. Brahms a korabeli magyar zenei élet ünnepelt művésze volt. Számos művében felbukkannak a magyaros dallamok, a Magyar Táncok kötetei 1869 és 1880 között jelentek meg, innentől gyakorlatilag mindenki ismerte a nevét. Ráadásul, mivel eredetileg négykezes, illetve átiratos zongoraművek voltak, a polgári otthonokban mindenki játszotta.

Magyar Táncok.

Nagyon nehéz meghatározni, hogy igazából mi is ez. Az rögtön kiderül, hogy mi nem.

Nem népzene. Nem nagyzenekarra hangszerelt népzene. Nem népdalok beemelése, mint később Kodály vagy Bartók sok műve, amelytől az én rezonanciapontom igen messze esik. Nem klasszikus német Brahms mű, némi Piros Arannyal fűszerezve.

Valami, amit Brahms eleve átiratként adott ki, de mégis, ami leginkább saját maga, annyira egyedi, hogy minden kategorizálási kísérletet ledob magáról.

Az előadás: az osztályon felüli. 

Átirat átirata? Nem lényeg. Semmi avíttas érzés. Feszes, gyors, pattogós, ahol meg kell, ott finoman áradós. Nem kilágyulós és nem szétfolyós. Valami olyan egyenesség van benne, mint a legjobb régizene felvételekben, a 2000-es években. Persze más a zenei szövet, néhol dagályos, és van, ahol a katonazenekarok meg a tamburmajor menetelése tűnik fel, de pont annyira, amennyire kell. 

Romantikus-hegedűs?, az, feltétlenül. A zenekar egyszerre lélegzik, a hegedűs szekció gyönyörű. És ott a cimbalom, meg a cigányvér, meg a csárdás, az abszolút hallással meg az elképesztő melodikussággal. Mert ne kerteljünk: Brahms a cigánynóták szerelmese volt, a darabjai soha nem voltak a nép ajkáról szedett igazi szűzi magyar motívumok. 

Cifraszőr-dekoráció a német gúnyán? Én nem bánom.

Őszinte és igaz zene.

A hangminőség egyenesen káprázatos. Ez a nívó aztán a Hungarotonnál soha többé nem tért vissza.

Aztán pár óra múlva visszatérek, a kertek hűsébe. Nem, nem fogom elkezdeni a Brahms szimfóniákat meg a Német Requiem-et hallgatni. A zongoraműveit sem.

A Fesztiválzenekar és Fischer Iván munkásságát továbbra is távolról tisztelem, bizonyos, hogy nagyon fontos dolgokat csinálnak.

Nézem a szökőkutakat, a szép nőket, meg az arany kakast. És arra gondolok, hogy soha nem hittem volna, hogy régizenekedvelőként, teljesen magamtól, egyszer egy tanulmányt fogok olvasni a kolozsvári zenetudós Lakatos István tollából, aki egy vékonyka szálon a család kedves ismerőse volt, számtalan régi történet szereplője, és aki úgy kezdte a Magyaros elemek Brahms zenéjében cikkét, hogy mindössze 37 éve, hogy a mester meghalt…  

Szóval, ez erősen régen volt, az én apám még meg sem született.

Mégis, minden betűjét élveztem.

Magyar Táncok a Fesztiválzenekarral.

Feltétlen ajánlott.












_________________________

Idézetek, átírások, beemelések:

Italo Calvino: Láthatatlan városok
Lakatos István: Magyaros elemek Brahms zenéjében
_________________________

Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10