2016. július 23., szombat

Régizene Fesztivál - Veszprém - Ensemble l'Arabesque








Veszprém, Jezsuita templom. 
Nagyon különleges hely. Soha nem volt befejezve, soha nem volt felszentelve, szakrális ereje mégis erős. Talán, mert régi alapzaton áll; az ősi kövek most már szépen láthatóak, a helyreállítás békén hagyta azt, amit nem kell bolygatni. Valami furcsa szépség úszik a környéken; jól emlékszem, tavaly, Bruno Cocset a koncertje előtt csak úgy üldögélt a köveken kicsit, milyen jó itt, mondta csak így egyszerűen.


Negyedik éve, hogy otthont ad a Régizenei Fesztiválnak, kicsit szürkítve azt a rikító fehér foltot, amelyet szép Magyarország képvisel Európa zenei térképén.
Nagy Csaba, az ismert lantos ötlete volt; azóta is ő a fő szervező. Létrehozó. Egy komoly szellemi tartalmat realizált, pont, mint maga a régizene. Hogy is mondta Hamvas Béla?, ez az egyik legnagyobb dolog, amelyet ezen a világon egyáltalán tenni tudunk.


A pár év alatt szépen beérett a dolog: erre a koncertre már rendesen megtelt a templom. Úgy, hogy strandidő van, mindenki a Balatonban hűsöl, és a központban pedig dübörög az Utcazene Fesztivál, tízezres tömeggel. Lett egy közönség, amely inkább a komolyabb dolgokra koncentrál. Valóban komolyabb? Mert a cím, az együttes neve Arabesque, sok mindent jelenthet. 


Róma, valamikor az 1510-es évek. Raffaello, a festőfejedelem, a romok között sétálva szó szerint belebotlott egy arabeszk-töredékbe; a követ sokáig őrizte műhelyében, teljesen megigézte az a szépség, amely egy rég letűnt kor díszítőművészetéből felsejlett.
Mások az arab művészettel hozzák kapcsolatba, maga a szóalak is innen származik.
Bonyolult, de szabályos díszítés. Ritmikával és matematikával. Belső keretekkel és a végtelenségbe vezetett ütemmel.


Kezdés.
Marin Marais Sonnerie de Ste. Genevieve du Mont de Paris
Az idősödő Marais, aki a viola da gamba fénykorát megteremtette, már túl volt számtalan kötet kiadásán; gambaművek, triók, operák, egyházi darabok sora, kimozdíthatatlan udvari pozíció, pénz, rang és megbecsülés, minden megvolt.
Vagy mégsem? Innen ez nehezen megsejthető; mármint hogy mi történt, amikor ősz fejjel előállt ezzel a harangszó-variációval. Erős utalás valamire, ami elmúlt, de szép volt, a harangszóra, a St. Genevieve templomra, amely szomszédságában gyermekkorát töltötte, cipészműhelyek és halsütők között. 
Forma szerint egy passacaglia, amely basszusa mindössze négy akkordot ismételget folyton; a dallam kifejtéséhez ez persze nem elég, így a hegedű szólama kitör, újra és újra, viszi a melódiát, de valahogy úgy, hogy a lényeg, a centrum mégis csak a gambánál marad, melynek variációi mindig mások, végtelen folyondárba csavarva a harmóniát.


Tökéletes, helyes kontrasztban a két hangszer. A hegedű nagyot szól, szinte végig felső fekvésben; szép játék, finom hullámzás, amikor kell, elcsendesül, máskor pedig süvít, mint egy sziréna. A gamba szinte abnormálisan széles spektrumban, nyugodtan, nem a hangerővel dolgozik, hanem az elképesztő díszítéseivel; néhol gyakorlatilag széttöri a zenét, és sok-sok színes darabból újra összerakja, egy kicsit más mintázat szerint. Mert arabeszk.



Leclair szonáta következik.
Ez is a francia barokk. Rizspor, mesterkéltség, mérsékelten melodikus. Kissé üres. Négy tétel, nekem elég nehezen megy. Soha nem hittem volna, hogy valaha megkívánom Bach szigorú matematikáját egy koncert közben. Pedig a zenészek mindent megtettek, igazán. Egy barátom úgy fogalmaz, ez a zene most megtiszteltetésnek érezheti, hogy ilyen előadók tolmácsolják. Nem baj, ez is kell, sőt, esetleg van, aki szereti.

Most csak Nóri marad és a lantkíséret.
És a legendás Voix Humaines.
Egy szempillantás alatt átrendeződik a légkör. Meghittség, komolyság, mélység. Melódia. Különlegesen szép hangú ez a viola da gamba. Nóri majd azt mondja a koncert után, hogy a vonó, mert nála volt most egy igazi ’mestervonó’, próbálja erre hárítani a dolgot, de az az igazság, hogy akinek a kezében van, mindig ö a lényeg.
A darab ismert. Egy ikon. Ez a furcsán kanyargó dallam a gambakedvelők etalonja. Minden rezzenését ismerjük. A hatás erős. Hátul ültem, látóteremben az egész nézőtér; a kicsi moccanások, fejforgatások, ál-nyújtózások, fáj-a-hátamok, minden egy csapásra megszűnt; a sziluettek akár körbe is rajzolhatók. Három és fél perc totális figyelem. Van egy érdekes sóhajtásszerű visszatérés, elég magas fekvésű indítással – én még soha senkitől nem hallottam ennyire szépen, finoman. Pedig úgy képzelem, hogy elég jó lemezeket ismerünk.


Forqueray darabok következnek. Széttépi a finom hálót, amely ránk ereszkedett. Valami enyhe őrület jön belőle. Az ördög hegedűse – ezt mondták rá, szó szerint, pedig gambajátékos volt, de ezek szerint violin módra is tudott játszani?  Nehéz és összeférhetetlen természete szép örvényeket kavart akkoriban. Állítólag a királynak is beszólt, befolyásos barátai mentették meg a börtöntől. 
A gyors tételek most kapnak egy dob/csörgő kíséretet – felkavarodik a levegő.
Az akusztika olyan, hogy a lant is szépen hallatszik, teljes tónusban, hátul is. Igazi, vérprofi continuo: figyel és figyel, mindig, tapintatos, udvarias és atompontos..


A záró darab egy Folia variáció, teljes pompájában. A basszuslant helyett most egy barokk gitár a kíséret, és perszer a dobok.
Ahogy elkezdődik, nyílik a templom ajtaja, és belibben két igazi táncosnő, (!!!) innentől táncukkal kísérik ezt a zenét, amely valóban, eredetileg egy régi portugál tánc. Bonyolultabb, mint az arabeszk-pozíció


Variáció-sor, két szálon: a gyors részek gyorsulnak, a lassúak lassulnak; széttartó divergenciájuk lezárja a keretet, amelyet a harangszó-variációk nyitottak.
A díszítőmotívumok szigorú rendszer szerint ismétlődnek úgy, hogy a végtelenséget fogják közre. A régi arab mozaikok térkitöltése úgy történt, hogy nem kellett soha csempét elvágni, pedig ötféle különböző síkidomról van szó – a korszerű elméleti matematika 800 évvel később, az 1960-as években állt úgy, hogy a hogyanra választ tudott adni. 


Nóri, amit most a gambán művel, az egyfelől elképesztő, annyira tiszta és virtuóz; hogy én ilyet csak Savall-tól láttam, meg hogy egyetlen húzás alatt vagy tízszer változtatja a színezetet - másfelől csak annyi történt, hogy beállt az arabeszk ritmusába, felvette a motívumokat, hogy megmutassa nekünk, mi történik belül. Azt, hogy a Folia mi mindent tartalmaz, azt, hogy az Alhambra egyik oszlopfőjén a pici szörnyfej egy olyan csavarodás-mintán ül, amelyről angol kutatók feltételezik, hogy a DNS egyik meg nem engedett térbeli elhelyezkedése…igen, a kitaszítottak….hogy az emberi psziché képtelen ellenállni az ilyen zenének, annyira mélyre megy…



Vége, nagy taps, felszínre emelkedés, szemekben szép fények.
Alkonyodik.
A régi falak felitták a zenét.

Milyen jó volt itt…




Ensemble l'Arabesque:
Kallai Nóra - viola da gamba
Vitárius Piroska - barokk hegedű
Győri István - theorbo, barokk gitár
Sípos Csaba - dob, ütősök
Gaál Anna, Pétery Melinda - tánc






____________________________________
Képek:
1 - 2 -3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11