2016. február 11., csütörtök

A lepkés hárfás lemez - Mara Galassi



A Glossa egy független spanyol kiadó, régizenei területen ma a legjobbak között van. Ez a lepkés-hárfás lemez egy 2013-as újrakiadás a Glossa Cabinet sorozatban; amely eleve egy különlegesség, mert amellett, hogy a speciális artwork miatt jó kézbe venni, valahogy tükrözi a tulajdonosok személyes ízlését, vagyis az egész sorozat igazából egy privát ajánlat, egy szép mintakollekció a legszebb kelmékből.



Mara Galassi szabadúszó szólista, sok zenekarban és rengeteg lemezen találkozhatunk a nevével, amellett hárfaspecialista, kiterjedt kutatásokat folytat a hangszer korai történetével. Szóló hárfa lemez eleve nem gyakori, az 1600-as évek Itáliájából pedig egyenesen ritkaság.
A szerzők között találunk néhányat, akiket a jobban tájékozottak sem ismernek, és vannak olyanok, akiknek neve mára szilárdan beépült a köztudatba – most sajnos nem Magyarországra gondolok, mi még mindig fehér folt vagyunk a régizene térképén.


Első szám egy Fabrizio Dentice fantázia. Egészen finom zene; még a Monteverdi előtti generáció; de harmóniái teljesen illeszkednek a későbbi sodorba.


Nápoly, a Napolitan Music rendkívül erős kisugárzása észlelhető az egész lemezen, éppúgy, mint az egész XVII. század Itáliájában. Luzzaschi, Trabaci, Mayone, sorra feltűnnek a déli napsütés által beragyogott dallamok, 100 év után Pergolesinél is pontosan ez az érzésünk.


Egy lejegyzés, amelyhez csak egy név tartozik, Pietro Paolo Raimondo, évszám nem maradt fenn, ugyanabban a poros templomi kottatárban találták, ahol híres nápolyi szerzők dokumentumai enyésztek, a dallam viszont most is élő, Cassandra, ez a cím, egyszerűbb szerkezet már nem is lehetne, tökéletes kibontásokkal - állandóan visszaléptetek erre a track 8.-ra, valami furcsán erős vonzerő érződik benne..

Persze nem maradhatott ki Kapsberger és a Toccata Arpeggiata sem.


Különlegesen finom előadás; kicsit más megközelítés, mint amelyeket eddig hallottunk; a hangszer nagyobb lehetőségei az egész horizontot kiszélesítik; ne feledjük, ez egy lantmű, barokk lantra, hárfaszerűen játszandó, ez volt Kapsberger címbeli utasítása, most teljesen hárfaszerűen szól, mert Galassi egy hárfa-tálcán adja át nekünk…

A bookletet lapozgatva nagyon furcsa dolgokat találunk. Van egy pontos tracklista, aztán a szokásos értekezés a korról, a hangszerről és az előadásról  -  teljesen hiányzik, helyette 11 levél Lucretia Urbana nápolyi hárfa- és lantjátékos tollából, 1584-1614 közötti keltezésekkel, igényes fordítással.
A levelek kimerítő változatossággal szövik át a lemezen lévő zenéket – óriási ötlet ezeket átemelni egy CD kísérőszövegébe.

Szó esik Giovanni Leonardoról, aki a hárfa mestere és órákat ad Duke Alfonso udvarhölgyének, Laurának; Lucretia is szeretné mihamarabb elkezdeni; Leonardo pedig igen kövér, lovagolni nem tud, ezért kéretik egy sedan az utazáshoz Nápoly és Ferrara között.
Koncertbeszámoló alkonyati zenélésekről, lelkendezés a kedvenc lantosról, Dentice-ről; firenzei és velencei útibeszámoló Venosa herceg kíséretében; új, Sulmonában készült hárfa próbája, mely dupla kulcsai és furcsa húrozása ellenére nagyon jól szól; látogatás egy vesperáson a nápolyi Nagyboldogasszony templomban, ahol a legjobb zenészek gyűltek össze, mint Trabaci, Mayone, Luzzasco és a nagy hírű Gesualdo muzsikusai.
Aztán egy hosszú-hosszú beszámoló a mantovai tartózkodásról és Signor Monteverdiről, az 1607-es királyi esküvő alkalmából bemutatott komédiáról, melynek címe ’Orfeo’, a kényelmetlen színpadról és a soha nem látott  mennyiségű hangszerről, mely között számos 'French-style' viola is volt, az ismerős nápolyi hangszerelésről, amikor egy finom kórus szólal meg dupla hárfa szólammal Kharon és Orfeo dialógja alatt.
Leírás a későbbi Arianne operáról, amelyre Signor Claudio azt mondta, hogy a szívét odaadta, a furfangos színpadi technikákról és az öltöztető mesterekről, az ijedelemről, amikor a fő díva, lady Caterina lebetegedett, és két napig nem találtak helyettesítőt, aztán végül lady Florinda úgy énekelte Arianna lamentóját, hogy az összes hölgy sírt a nézőtéren, a férfiak meg zavartan köhécseltek.
1612-es keltezésű levél római tartózkodásól, ahol épp Signor Frescobaldi kíséri énektanulása közben, a Ferrarában szolgált zeneszerző és orgonista; két hónapja sincs, amikor először játszott Rómában, több, mint 3.000 ember hallgatta; egy másik koncertről is szó esik, ahol az előadó Signor Alessandro Piccinini volt egy teljesen új és hosszú nyakú lant-féle hangszerrel; aztán a múlt héten végre sikerült Signor Kapsberger játékát hallani, ő az a nemesember Velencéből, aki egy furcsa új stílusban játszik, bár végtelen finomsággal bánik az ellenpontokkal, harmóniái igen szokatlanok.
Az utolsó, Firenzében kelt levelében immár a Mediciek szolgálatában pedig arról ír, hogy van egy igen-igen rossz természetű zenész, Signor Caccini, aki egy új éneklési módot tanít, ez az 'affectionate', célja visszatérni az ancient énekléshez, ahol a zene híven imitálja a szöveg legkisebb rezdüléseit is, együtt mozog vele. Mostanában signor Caccini a veteményesét túrja, állandóan az új operáján gondolkodik, és beszélik, hogy tömlöcben is volt egyszer…

Aki bírja az angolt, érdemes belemélyedni ezekbe e szerteágazó leírásokba. Arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy így megőrződött ez a levelezés, hogy mennyi háborút és tűzvészt és selejtezést túléltek, aztán kiderült, számomra eléggé későn, hogy csak a VII. levél egy részlete eredeti, az összes többit Mara Galassi írta….

Ez egy nagyon-nagyon kedves dolog. Soha nem találkoztam még ilyennel.

Módfelett ajánlott.