Kalandos módon beérkezett egy lemez, ami később nagy port vert fel hifis körökben is, így most kivételesen a hangminőséggel kezdeném. A Glossát rég ismerjük, finom spanyol kiadó, számos régizenei albumot útjára engedett. A hangminőség eddig is remek volt; szép balansz, nagy tér, kiváló sávszélek, bla…bla…hifis ömlengés. Az artwork különleges, a Tresminutos stúdió készíti nekik, pár embert enyhén néha kiakaszt, szerintem zseniális.
A múltkor kaptam meg az új Pandolfo lemezt, és a hangminőségen teljesen leültem.
Olyan csembaló continuo van rajta, hogy egy halk, finom csengés – a test-rezonancia – végig hallható, ott ül a hangon; én eddig ilyet csak koncerten hallottam, ott sem mindig. Meg egy-két szerencsés szólócsembaló-lemezen.
Most megint egy új Glossa, és megint felkaptam a fejem a hangra. Valamit ott változtattak, és nagyon jó irányba. Rendkívüli valóságérzet; nem kemény, nem selymes, nem tiszta, nem hifis. Igazi. A dinamika akkora, hogy eleddig csak jó LP–ken hallottam. A mélyek teljesen korlát nélküliek lefelé; az AN-E lehetőségei nem csekélyek, de azt hallom, hogy beleveszik a hang egy mély szub-birodalomba, csak a levegő mozog, már a szoba mérete adja a korlátot. Egyszóval valami iszonyat mély. Amikor már elszédülünk, egy beütés, ami megint egy oktávval mélyebb…őrület. És csak ott, ahol kell. Az énekesnél a tér olyan, hogy meghökkenünk: mert egyszerűen, minden különösebb bejelentés nélkül belép a szobába… mint amikor a Csillagok háborújában Leila megjelent R2 hologram-üzenetén…
Most kicsit a zenéről.
Spanyol együttes, a tagok némelyike látható itt-ott videókon, koncerteken, lemezük is van pár, eddig nem ismertük annyira őket. A címen, szokás szerint, nem árt elgondolkodni. Miért is kell újra felfedezni Spanyolföldet?, egy idő után kiderül, ugyanis ők is az Ibériai Reneszánsz slágereit játsszák, nekem erős kedvenc ez a terület; a tracklistát nézve mindent ismerünk, némelyiket az unalomig szétjátszották, de itt most a hogyan nagyon erős hangsúlyt kap. Mert más, annyira eltér az előadás, hogy gyakorlatilag egy zenei Reconquista tanúi lehetünk.
Meghallgatva egyszerűen beleragadunk a székbe. Komolyan. Pedig sznobok meg szakértők vagyunk, de kezünk a léptetőgombon; van ezer lemezünk, tudjuk, mi a szisztéma, hisztizünk fontos dolgokon, amikor az előadás vagy a lemez egyszerűen sz@r, de hisztizünk apróságokon, hogy ezt mér’ így?, ezt a Savall jobban játssza, ez itt túl nyálas, ez itt túl kemény, ez meg honnan jött…?, ezt most miért így keverték, blabla…stb…
Itt mindezek elfelejtve. A zene rabul ejt. Nagy közhely, de így van.
Dos Estrellas, már volt szó róla, itt.
Amit itt a continuo művel a háttérben, az annyira jó, szinte perverz..Olyan ritmust adnak, hogy lehetetlen nem figyelni, vagy megunni; a gambás nagyon érdekesen kezeli a vonót, néha sír a hangszer, igazából, a díszítések pedig, szerintem ez itt egy új iskola. A kottáról elég jól leszédülnek oldalra, nem kevésszer, mondhatnátok, csak azt ne feledjük, hogy ezek a dallamok annyira régiek, hogy a lejegyzések sokszor nem is léteztek eredetiként, az átiratok kottái pedig jobban hasonlítottak egy térképe vagy egy szép terítőre, ráadásul minden ütemjelzés és díszítés nélkül, sőt, olyan is előfordult, hogy csak az osztinátó maradt fenn, a felső szólam így teljesen szabadon hánykolódik, igen, itt sokszor ez a jó szó.
Alqhai Bázelben tanult, aztán Szíriában. Próbáljunk kicsit visszaemlékezni a migránsválság előtti időkre, amikor pont egy magyar régészcsoport ásta ki a Szentföld legnagyobb keresztes lovagvárát Szíriában, szóval a régi időkben ez egy kulturális csodabirodalom volt. A sivatagban felszívott egy kis ragyogást, valami belső tüzet, nem tudom.
Ez a Si la Noche haze Escura, rendkívül népszerű volt 400 éve; itt most Andueza és a szoprán gamba hangja annyira egyforma, hogy mintha két nő énekelne; vagy amikor csak a befejezéskor derül ki, hogy volt egy gamba kíséretnek, vagyis kilép az ének, de a tónus folytatódik tovább, minta ő dúdolna. Szinte félelmetes, annyira együtt vannak. Egy szemünk előtt megvalósult Voix Humaines. És az egész lemezt belengi egy hangulat: könnyedség, levegősség, finomság. Valami varázslat folyamatosan árad belőle; Margat régi szellemei kapaszkodnak ki a felejtés kútjából.
A portugál barátom, aki küldte, kocsiban hallgatta legelőször, az egyik számnál leakadt, egyszerűen le kellett, hogy álljon, és ott, az út szélén ötször meghallgatta egymás után, full hangerő, közben hárman is megálltak, hogy mi a baj, segítenének, ő meg csak kiabálta, hogy Jézusom, mekkora jó zene, nevetett mindenki…
Feltétlen ajánlott
