Lamentáció.
Lamentók.
Kesergés? Valami olyasmi,
Már a Reneszánsz keretei között is kedvelt forma, számos
egyházi műben előtalálhatjuk, de az 1600-as évek elején népszerűségük hirtelen
egy olyan tetőpontra emelkedett, amely ma is stabilan áll. Kisugárzásuk annyira
erős, hogy a későbbi évszázadok zenéiben rendre felbukkannak, mint a
búvópatakok, olykor a legképtelenebb helyeken is, sőt, még a népzenébe is
beszivárogtak.
Ez utóbbi annyira valószínűtlen, mint amikor valamit kiteszünk
száradni, és mégis vizes lesz, szóval a nem várt áramlások és irányok, ritkán,
de megtörténnek. Mi meg tapogatjuk benedvesedett kiflit, hogy miért nem lesz
ebből prézli…
Monteverdi neve feltétlen felmerül, ő hozta divatba azt,
amit ma úgy nevezünk, hogy lamentó-basszus. Mi is ez? Igazából egy ereszkedő
akkordsor, vagy inkább csak dallam-vonal; egészen egyszerű, mint általában a
nagy dolgok. Talán ennek köszönhető az, hogy igen mélyre hatol.
Sok a jó felvétel ezen a területen. Két régi, legendás
lemezből az AliaVox készített egy összevont újrakiadást, díszruhában, SACD-n.
Micsoda gyönyörűség.
Mind a kettőn van egy-egy nagyon híres darab; a madrigálok
közül a Lamento della Ninfa, erről már volt szó, nem is egyszer, igen, innen
jön a fent említett lamentó-basszus.
Az első lemezen pedig ott a Lamento d’Arianna, amely
Monteverdi életében messze a legismertebb darabja volt, egy nyolc részes opera
egyik részlete, amely a Mester szerint az Opera szíve volt – az összes többi elveszett, ez viszont
valószínűleg túl fogja élni az új
évezredet is.
A történet mitológiai:
Ariadné, a krétai királylány, Minosz szép gyermeke, beleszeret Thézeuszba, és segítségét
kéri a Minotaurusz elleni manőverekben. Az ötlet jó, mert Thézeusz egy
katonaember, kidolgozott deltával, kardot jól forgatja. Minotaurusz a Daidalosz
által felépített labirintusban rejtőzött, onnan szorongatta Kréta népét.
Igen,
ő volt az a Daidalosz, akit aztán
Minósz, a király, az építkezés befejeztével nagyvonalúan ki akart nyírni, hogy
ki ne derüljön a labirintus titka, ez
az indiszkrét és kényelmetlen őrült feleség meg a bika-ember szörny téma És ő
volt, aki fiával, az autóbusz-névadónkkal, Ikarusszal mégis meglépett, nagy
nehezen, ekkor volt a viasz-megolvadásos repülőesemény, ahol a fiú lezuhant.
Thézeusz ügyesen tájékozódott a labirintusban, de nem azért,
mert ismerte a többelágazásos rendszerek grafikai topológiáját, ez majd csak
3500 év után lesz tananyag, hanem mert Ariadné fázós volt, mivel az egész
palota merő egy kőből épült, így mindig volt nála pár kötött pulóver, amit most
előző nap lefejtett, a fonál pedig elvezette Thézeuszt a szörnyhöz, akit le is
győzött. És a fonal segítségével ki is tudott jönni a labirintusból,
Kb. eddig általában ismert a történet
Utána nagy vigalom, majd útra kelt az ifjú pár, és útközben,
Naxos szigetén, kikötöttek, pihenőre.
Ariadné szépen elheveredett, majd arra ébredt, hogy
otthagyták zsír egyedül. Nem derül ki pontosan, hogy miért.
És ezen kesereg erősen…
Mert nem tudja, hogy aztán később minden rendben lesz, új
szerelem, gyerekek, stb…, Thézeusz meg száradjon le az új nőjével együtt
Tehát ez az a lament.
4. track.
Kezdésből egy egészen meghökkentő, majdhogynem extravagáns
belépés, egy disszonáns attack, egy lehengerlés; Montserrat hangja felfelé
süvít, a gamba pedig lefelé húz, aztán a második szakasztól végestelen végig a
fájdalom és az elhagyatottság, a még mindig szerelmes Ariadné
szív-megszakadása. Bő 10 perc siránkozás; a zene, mint kíséret, teljesen
besorakozik mögé; ez az egészen erős fájdalom-kifejezés ilyentén való zenei
megvalósítása akkoriban újdonság volt; ma sem általános. Montserrat hangja
fenomenális. Millió szálra bomlik, sötét és világos, a vége felé mintha
színeket hallanánk…hipnotikus és varázslatos.
Érezhetően közel állt hozzá ez a lament.
Úgy személyesen. Ezt halljuk is, nyilván,
És már tudjuk, hogy leánya, Arianna Savall neve nem
véletlen.
A felvétel 1989–ben készült Olaszországban, az SACD remaster
2011–ben. A hangminőség káprázatos, ez a jó szó. Az ember elfelejt levegőt
venni a gyönyörűségtől.
A minószi civilizáció eredete nem ismert. Hanyatlására sincs
magyarázat, néhány vékonyka és állandóan változó teória nem oszlatja el a
homályt. Zenei lejegyzéseknek annyira híján vagyunk, hogy még a 2000 évvel utáni
korszakból sincs semmi.
Akkor miért van, hogy mégis elhiszem, hogy Ariadné, a
valóságban, akár így is énekelhetett bánatában?
Azért, mert jó a lemez.
És ennyire jó.
Feltétlen ajánlott.
_____________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15
