Il Fásolo - Le Poéme Harmonique

1492. november.
Kolombusz a hajónaplójában megemlíti, hogy egy nagyon furcsa, szokatlan formájú és színű, leginkább a babhoz hasonlító növényről azt mondják a bennszülöttek, hogy nyersen enyhén mérgező, de tűzön pirítva ehető és finom. 

Megkóstolta.

Rá egy évre megérkezett Spanyolországba a zöldbab.

Fél évszázad után, a Historia Stirpium metszetei között már megtaláljuk, közvetlenül a Rontás Ellen Való Fű utáni oldalon.

 

Régebbi zenék esetén a lemezek jelentős része vegytisztán tálalja elénk a művet, illetve azt az összeállítást, amelyet valaki kigondolt. Sokszor maga az előadó, a karmester vagy a kiadónál egy szerkesztő. Egy Bach misénél vagy egy Vivaldi operánál ez teljesen rendben van, mert akár úgy is elhangozhatott annak idején, mint ahogyan lemezre álmodták, esetleg még beleágyazva egy egyházi szertartásba, tehát alapvetően a lay-out korrektnek tűnik. 

Ha kicsit visszafelé haladunk, és nem egyházi zenéket nézzünk, egyre nagyobb lesz a szakadék  a lemezen elénk tálalt anyag és a korabeli, nyilván ma már csak elképzelt előadás között.

Van egy társaság a Le Poéme Harmonique, akiknél  ez általában nem így van, és van egy lemez, ahol a vegytisztaság helyett kapunk a nyakunkba egy jó adag korabeli előadást, konkrétan összefűzve, készre főzve.

Il Fasolo – mi is ez?, kb bab, vagyis ’A Zöldbab’…ez valami vicc, ugye?

A színhely Velence, 1600 -as évek első fele.

Egészen meghökkentő dolgokról olvashatunk. Amikor megpróbáljuk egy levéltárban vagy kottatárban előtalált műveket szerzőkhöz kötni, egy óriási, galaktikus össze-visszaságot találunk. Ismétlődő nevek lehetetlen datálásokkal, fantom-szerzők remekművekkel, elveszett operák fantasztikus részletei, az Accadémia degli Incogniti, ahol a tagok álnevekkel működtek (mint én most), maga a dózse is ott rejtőzött valamelyik ál-személyiség mögött.

Minden területen ott voltak, kultúrális szempontból jelentőségüket nem lehet túlbecsülni. Gyakorlatilag minden az Incogniti engedélyével működött. És segítségével, mert virágzó, magas szintű mecenatúra gondoskodott a különböző kiadásokról, pénzügyi mozgásokról..

Ebből az Il Fasolóból volt például  kettő is, mára beazonosították őket, de ez csak egy teória…egy(ikük) remek műsort hagyott az utókorra, a lejegyzés persze megsemmisült az I. világháborúban,  a másodikban furcsa mód még egyszer, aztán egészen máshonnan előkerült, legalább három további néven is futott, kavarás, kutatás, félredatálás, ez-nem-is-az, stb…

Miféle műsor?, hát, leginkább valami olyasmi, ami tényleg így hangozhatott el Velencében vagy Rómában; egy füzér, amely főleg carnival music, ahol van commedia dell’arte kísérőzene, szép lamentáció, lamentáció-paródia, van Kapsberger lantműre (bele-)írt szöveges-énekes betét, opera-buffás csapkodás, meg spanyol Jácaras adaptáció meg réges-régi francia chansonok meg idegenföldi airek – mindez erős Nápoly környéki harmonizálással.

Belehallgatva a lemezbe, pont ez jön le; egy óriási szép kavarodás, mindenfélével, szép hangszereléssel, délies érzéssel. Egy 400 évvel ezelőtti kultúrséta Rómában, Velencében, vagy akár Nápolyban.

A zenekar remek, ott gambázott még Sophie Watillon, az énekesek között ott van Claire Lefilliátre, pöttyös ruhájában, akinek a hangja külön kategória lehetne.

A régi Nápoly - a zenei szabadság, ezt jelenti.

A kiadás egy 2002–es Alpha, jó kézbe venni, ide mindig tartozik egy festmény, ami most Giovanna Garzoni  csendélet, zöldbabbal. 

Sárgahüvelyűvel.

Feltétlen ajánlott.

Mert egészséges, sok benne a kalcium meg a vas; nyersen ma sem eszik, de kicsit tovább hallgatva, talán még a K vitamin is meglesz.

____________________
Képek:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10